Színjáték

Azon kapom magam,
széles vigyorral, ismét játszom.
Telt ház előtt azt mutatom:
Titok már nincs előttem,
megtelt a tudatom.

Ez a sok tükör az öltözőmben,
csak ez ne lenne.
Beléjük sandítva, félőn,
látom mindben a nagy kérdőjel.
Csak az van benne.

Eljátszom még is: Én vagyok,
a bátrak bátra.
Nem számít, mi van még hátra.
Míg kifelé a közönyt mutatom,
idebent titokban,félőn
a jövendő titkait kutatom.

Csak meg ne lássák az emberek.
A színfalak mögött,
minden ajtót megverek.
Remélve, ki majd az ajtót nyitja,
mondaná: Jó helyen járok,
itt lakik a titkok titka.

Egyszer, majd bennem is,
horgonyt vet a megismerés.
Már nem magamért, de akkor is,
létem része lesz a színlelés.

A végén. Jól kell játszanom.
Vidámnak látszanom.
Mert csak a fő szerep
marad meg nekem:

Ne lássák rajtam,
hogy sorsom,
mint annyi sok mással.
Úgy elbánt velem.

S ha eljátszom ügyetlenül,
a záró jelenetem.
Legyen majd üres
a nagy színház terem.

A függönyt, ha egyszer,
végre összetolják.
Nehogy azt a nézők
visszatapsolják.

Szeretettel:

Patyi Károly

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

csodaszép.....((((

Válasz