TÉLI ÜNNEPEK ..
A farsang
A farsang hossza évről-évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. Vízkereszttől (január 6.) a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart. Farsang a tavaszvárás pogánykori, igen változatos képet mutató ünnepeiből nőtt ki, gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom és az advent lezárulásával, a párkeresés, udvarlás időszaka. Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük. A városi polgárság elsősorban a német hagyományokat vette át (erre utal az elnevezés is az olasz "carneval" helyett), míg az arisztokrácia körében az itáliai és francia szokások terjedtek inkább el. De fellelhetők pogány germán vagy éppen ókori görög, római motívumok is.
Maga a szó német eredetű, "faseln" jelentése fecsegni.
Ebben az időszakában már az ókori Rómában is rendeztek álarcos felvonulásokat, zenés táncmulatságokat, úgynevezett Saturnalia ünnepet, a téltemetés-tavaszvárás jegyében. A mulatságok egy álló hétig tartottak, a szegényeket megvendégelték, a családtagok ajándékokat adtak egymásnak. Ilyenkor rendezték a kedvelt gladiátor viadalokat is. Latin nyelvterületen a 'carneval' szó a farsang megfelelője, jelentése a hús elhagyása. Más magyarázatok szerint azt a díszes szekeret nevezték carrus navalisnak, amelyet egykoron vidám, álarcos menet tolt végig Róma utcáin, innen a karnevál elnevezés.

Válasz

2014. január 14. – Kedd
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.

Mk 1,21-28

Elmélkedés:

Jézus úgy tanította az embereket, mint akinek hatalma van – olvashatjuk a mai napon az evangéliumban. Mi volt ez a titokzatos hatalom? Honnan volt szavainak ekkora ereje? – kérdezzük mi, miként ugyanez a kérdés járhatott számos kortársa fejében is.
Jézus Krisztus az ő nyilvános működése éveiben legfőbb küldetésének a tanítást és Isten országa hirdetését tartotta. Nem csupán szavakat mondott, hanem ő volt a mennyei Atya megtestesült Igéje, kimondott szava. Az igazság tanítását hirdette, de semmit sem mondott önmagától, hanem csak azt, amit az Atyától hallott. Ez az isteni háttér az az erő és hatalom, amit észrevesznek az emberek, illetve az, hogy szavait tettei és csodái megerősítették. Még a gáncsoskodó kérdésekre is mindig a legtökéletesebb választ tudta adni. De ha kellett, akkor nem szólt, néma maradt. Ezzel a szótlansággal tűrte a bántalmakat is, amelyeket keresztútján elszenvedett. Nem fecsegett, mert aki sokat beszél, mindig rejteget valamit az emberek elől. Neki nem volt titkolnivalója, nyilvánosan cselekedett és tanított.
Jézus boldogoknak nevezte azokat, akik hallgatták tanítását. E kijelentése nem csupán egykori hallgatóságára vonatkozik. Mi is boldogok vagyunk, ha nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanít nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni kell szavain, hanem követni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Válasz

Napi evangélium

2014. január 7. – Kedd
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.

Mk 6,34-44

Elmélkedés:

A kenyérszaporítás csodájának Márk szerinti változatát olvassuk ma az evangéliumban. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus tanítja az embereket. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy viszonylag rövid idő alatt tömegesen keresik őt az emberek. Ennek oka egyrészt az, hogy az igazság tanítására felfigyelnek, másrészt az, hogy Jézus csodás módon képes meggyógyítani a betegeket. Mind erővel rendelkező tanítása, mind isteni hatalmáról tanúskodó gyógyítása sejtetni engedik, hogy elérkezett a messiási idő. Ezt a sejtést erősíti meg tulajdonképpen a kenyerek megszaporítása. Abban a korban széles körben elterjedt nézet volt, hogy a Messiás megismétli majd a pusztai vándorlás idején történt csodát. Miként egykor Isten mannával táplálta népét a pusztában az Egyiptomból való kivonulás után, ugyanúgy a Messiás kenyeret fog adni az embereknek.
Jézus a meglévő öt kenyeret és a két halat használja fel, hogy megszaporításukkal sok ezer embernek táplálékot adjon. Ő minden bizonnyal e kevés étel nélkül is tudott volna csodát tenni, de mégis fel akarta használni azt, amit az ember átenged neki, bármennyire kevés legyen az. Isten áldásával e megsokasított kevés elegendőnek bizonyul. Az isteni nagylelkűség megtapasztalása indítson minket arra, hogy legyünk nagylelkűek és önzetlenek!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap felé haladtunkban, hátra nem tekintve, nem méricskélve, mibe kerül a segítség. Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket várnak tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma reggel kezdődnék az életem.

Válasz

Napi evangélium

2014. január 4. – Szombat
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”

Jn 1,35-42

Elmélkedés:

Az előző két nap folytatásaként Keresztelő János tanúságtételének eredményéről számol be a mai evangéliumi részlet. János szavait hallva két tanítványa azonnal Jézus nyomába szegődik. Jánosnak több tanítványa is lehetett, de mégsem indult közülük mindenki, nem ismerték fel valamennyien a Keresztelő szavainak jelentőségét. Keresztelő János tanúskodása következményeként András és János (apostol), aki az evangélium szerzője, Jézus követői lesznek, s majd az ő hívásukra mások is csatlakoznak Jézushoz, András például a testvérét, Pétert viszi el Jézushoz. Keresztelő János természetesen nem bosszankodik, hogy saját tanítványai mostantól új Mestert követnek, hanem nagy alázattal ismeri el, hogy neki kisebbednie, Jézusnak pedig növekednie kell. Az irigységnek a legkisebb jele sem tapasztalható nála, inkább örül, hogy küldetését teljesíthette és megmutathatta az embereknek a Megváltót.
Keresztény tanúságtételünk hatása valószínűleg nem fog mindjárt az első pillanatban megmutatkozni, s lehet, hogy nem fogja mindenki elfogadni tanúskodásunkat, de biztosak lehetünk abban, hogy az elvetett mag megtermi gyümölcsét. Győzzük le magunkban a bátortalanság és a kishitűség kísértését! Győzzük le aggodalmainkat és félelmeinket, amelyek azt sugallják, hogy nem érdemes kiállni a hitetlen világ elé, mert úgysem hallgatnak ránk! Ha rátaláltunk Megváltónkra, tegyünk róla tanúságot és vezessük hozzá az embereket!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, életemben oly sok az árnyék, de Te azt akarod, hogy fény legyek. Bennem még oly sok a homály, de Te azt akarod, hogy testvéreimnek világítsak. Magamat is alig vonszolom, de Te azt akarod, hogy testvéreimet hozzád vezessem, Hozzád vonzzam. Oly üres és íztelen vagyok Uram, de Te azt akarod, hogy a só legyek. Uram, Te légy életem fénye, világossága, íze, jó illata! Engedd, ha velem találkoznak az emberek, Rád találjanak!

Válasz

Napi evangélium

2014. január 3. – Péntek
Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Jn 1,29-34

Elmélkedés:

A tegnapi evangélium szerint Keresztelő János visszautasítja azokat az elképzeléseket, melyek szerint ő a Messiás. De azt is tagadja, hogy személyében Illés vagy valamely más próféta jött volna el. Tanúságtételének második részében, amelyet ma olvasunk, már kifejezetten Jézusról beszél. Beszédének három fontos eleme van. Először is azt állítja, hogy Jézus az Isten báránya, aki azt a küldetést kapta az Atyától, hogy az embereket megváltsa a bűntől és az emberiséget kiengesztelje Istennel. A második fontos elem az, hogy Jézus a Szentlélekkel keresztel majd, ami arra utal, hogy tanítványait egészen át fogja alakítani az Istennel való élet. A Szentlélek majd mindenkit megtisztít és arra ösztönöz, hogy életét egészen Istennek adja. Harmadszor pedig János kijelenti, hogy Jézus az Isten Fia.
Keresztelő János tanúságtétele annak példája, hogy napjainkban hogyan kell nekünk tanúságot tenni Krisztusról. Amikor róla beszélünk, akkor ugyanezeket kell elmondanunk. Szólnunk kell a bűnös embereknek Jézusról, aki elhozza a bocsánatot mindazok számára, akik megbánják bűneiket. Szólnunk kell a Krisztusban való lelki újjászületés nagyszerű lehetőségéről, amely új irányba állítja és Isten felé vezeti életünket. És szólnunk kell arról is, hogy Jézus állandó jelenléte a világban azt bizonyítja, hogy velünk az Isten. Az Atya azért küldi Fiát hozzánk, hogy megmutassa nekünk a mennybe vezető utat.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy a te szereteted, amely oly nyilvánvalóan és egyértelműen mutatkozott meg értünk vállalt szenvedésedben, áthassa mindannyiunk életét és minden ember számára felismerhető legyen.

Válasz

Napi evangélium

2013. december 27. – Péntek, Szent János apostol és evangélista
A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.

Jn 20,2-8

Elmélkedés:

Szent János evangéliumát olvasva feltűnik, hogy látásmódja mennyire eltér a másik három evangélistához képest. Ő nem a konkrét eseményeket tartja fontosnak, hanem a háttérből előtűnő isteni szándékra vagy a felébredő emberi hitre figyel. Amíg Máté, Márk és Lukács sokszor egészen részletesen leírják egy-egy csoda körülményeit, addig János inkább Jézus belső indítékait és az emberek jellemét mutatja be. Azt igyekszik megválaszolni, hogy mi indítja az Urat a csodatettekre, s mi motiválja az embereket, hogy Jézushoz menjenek, illetve hogyan változtatja meg őket a találkozás vagy a csodában való részesedés. János evangélista tehát a földi dolgokat szemlélve megsejti a mennyei valóságokat, az egyszerű szavak mögött az isteni igazságot, s ezt akarja nekünk átadni evangéliumában.
A jánosi látásmód titkát tárja fel az ő mai ünnepén olvasott evangéliumi részlet, amely arról szól, hogy húsvétvasárnap hajnalban az asszonyok hírt visznek az apostoloknak Jézus üres sírjáról. Ennek hallatán Péter és János a sírhoz sietnek. Ott mindketten ugyanazt látják, de csak egyikük, János hisz, legalábbis a szövegben így szerepel. Néha mi is Péterrel együtt nézzük a jeleket, de mégsem értjük meg azok üzenetét. Péterhez hasonlóan nekünk is szükségünk van a Feltámadottal való találkozásra, hogy eljussunk a hitre. Pedig milyen jó volna néha csak a jelek alapján Jánossal együtt megérteni a dolgokat és hinni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Segíts engem, Uram, hogy mindenről lemondjak, ami nem kizárólag Isten tiszteletére és dicsőségére szolgál, és azt a te szeretetedért tegyem, ó, Jézus, akinek ebben az életben nem volt más élvezeted, és nem is akartál más örömet, csak azt, hogy megtedd Atyád akaratát. Ez volt életed és táplálékod. Ó, Uram, add, hogy tiszta és tökéletes szeretettel, az öröm, az élvezet, a vigasztalás és a dicséret érdeke nélkül szolgáljalak téged!
Keresztes Szent János

a bekesseg.jpg

Válasz

Napi evangélium

2013. december 26. – Csütörtök, Szent István első vértanú
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.

Mt 10,17-22

Elmélkedés:

Karácsony másnapján Egyházunk első vértanúját, Szent Istvánt ünnepeljük. Szent Lukács evangélista az Apostolok Cselekedetei írásában részletesen és hosszan írja le István történetét (6. és 7. fejezet). Ebből kiderül, hogy ő is ahhoz a hét férfiból álló csoporthoz tartozik, akiket az apostolok bíztatására a hívek maguk közül kiválasztanak, hogy az adományok osztásánál segédkezzenek, s ennek köszönhetően maguk az apostolok jobban az igehirdetésnek szentelhessék életüket. Lukács így jellemzi a hét személyt: „jó hírben álló, Szentlélekkel és bölcsességgel eltelt” férfiak, illetve István esetében hozzáteszi, hogy „eltöltötte őt a hit.”
Azért fontos ez a kijelentés, mert a történet során ezt követően jelennek meg István ellenfelei, akiket eltöltött az irigység, a gyűlölet, a féltékenység. Maga István mondja hozzájuk intézett beszéde végén, hogy „mindig ellenálltak a Szentléleknek.” Ellenállásuk, gyűlöletük odáig vezet, hogy halálra ítélik és megkövezik Istvánt. Vértanúhalálának leírása pontosan megjelöli az utat, ahová a Krisztushoz való hűség, a hitben való kitartás vezet, ugyanis halála pillanatában István szemét az égre emelve meglátta Isten dicsőségét és az Emberfiát, azaz Jézust a mennyben. Ő tehát végigjárta a hit útját, és a döntő pillanatban kiállta a próbát s méltó lett arra, hogy Jézusért életét áldozza. Nem tagadta meg hitét, hanem hűséges maradt. Ha hűségesek maradunk, az üdvösségre jutunk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Te vagy a fény, a világosság, a remény és a vigasztalás számomra. Te vagy az Atya ajándéka. Te vagy a szeretet megnyilvánulása. Te valóságos Isten és valóságos ember vagy. Szüless meg bennem! Élj bennem! Halj meg bennem! És egykor támadj fel bennem az örök életre!

Válasz

Napi evangélium

2013. december 24. – Kedd
Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka:
„Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”

Lk 1,67-79

Elmélkedés:

Némasága után Zakariás Istent magasztalja imájában, amelyben szó esik arról, hogy az eljövendő Messiás Dávid király családjának leszármazottja. Jézus korában sokan hitték, hogy a Messiás helyreállítja majd a királyság intézményét és magához ragadja a politikai hatalmat, illetve az ország vezetését. Ez a nézet azért is volt abban az időben népszerű, mert a zsidó nép a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, és sokan hittek abban, hogy a Messiás biztosítani fogja az ország függetlenségét, önállóságát és megszabadítja a népet az idegen uralomtól. Jézus azonban egyértelműen visszautasítja ezeket az elképzeléseket. Gondoljunk csak például arra a jelenetre, amikor a csodálatos kenyérszaporítást követően az emberek királlyá akarják tenni, de ő ezt nem engedi. Visszautasította, mert nem evilági uralomra törekedett, hanem Isten országát hirdette meg, amely ország megvalósulása az ő eljövetelével kezdődött meg.
Imájának végén Zakariás a sötétségben élők számára fényt, világosságot hozó Messiásról beszél. A sötétségben eltévedünk, elvesztjük az útirányt. A sötétségben elveszítjük biztonságérzetünket. A tényleges sötétség veszéllyel jár. Ugyanakkor a sötétség jelképez egy Isten nélküli állapotot. Isten fényt hoz a világba az emberek számára azzal, hogy ő maga a világosság. Ha követem a betlehemi csillag fényét, megtalálom Jézust, életem igazi világosságát!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást és üdvösséget hozol számunkra. Ó, betlehemi Gyermek, taníts minket, hogy örökre megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet!

A LILIOM.bmp

Válasz

Napi evangélium

2013. december 23. – Hétfő
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”

Lk 1,57-66

Elmélkedés:

Életünk egy hajszálon függ – szokták mondani az emberek, amikor megtapasztalják az élet végességét, azt, hogy mennyire gyorsan véget érhet az életünk. Mert szeretjük irányítani, kézben tartani a dolgokat. De hogy mikor kezdődik vagy végződik az élet, az nincs a kezünkben. Törékeny, sérülékeny az élet, talán valóban egy hajszálon függ. A hívő ember mégis inkább azt mondja, hogy élete Isten kezében van. Neki köszönhetjük létezésünket és annak kezdetét, és az ő irgalmának köszönhető, hogy eljuthatunk halálunk után őhozzá, az üdvösségre, az örök életre.
Mennyire irgalmas az emberiséggel, velünk az Atya! Az ószövetségi időkben, a Megváltót megelőző időkben elküldi követeit, a prófétákat, s az idők teljességében egyszülött Fia jön közénk a földre. Az advent mindig az Atya szeretetére és irgalmára emlékeztet minket. A Betlehemben megszülető Jézus személyében testet ölt az irgalom. Jézus messiási küldetése az, hogy az Atya irgalmát földközelbe, emberközelbe hozza. Amikor annak örvendezünk, hogy velünk az Isten, akkor benne rejlik az is, hogy velünk van Isten irgalma, az ő szeretetből fakadó megbocsátása megtapasztalható számunkra.
Amikor a szent éjjelen hamarosan jászol elé térdelünk és a kis Jézusra nézünk, gondoljunk arra, hogy mennyire irgalmas hozzánk az Isten! Az ő irgalmától, szeretetétől, jóságától és könyörületétől függ üdvösségünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel,
csak téged áhít Izrael,
és hozzád sóhajt untalan,
mert Isten híján hontalan!
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!

Válasz

Napi evangélium

2013. december 21. – Szombat
Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:
„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!”

Lk 1,39-45

Elmélkedés:

Amikor Lukács evangélista leírja Mária Erzsébetnél tett látogatásának történetét, talán nem az lehetett a szándéka, hogy Mária jóságát vagy rokona iránt érzett szeretetét bemutassa, hiszen akkor nem írta volna le azt is, hogy visszatért názáreti otthonába három hónap múlva, amikor Erzsébetnek minden bizonnyal a legjobban szüksége lett volna a segítségre. A történet jelentősége valójában abban áll, hogy találkozik a két édesanya. Erzsébet, aki Keresztelő János édesanyja és Szűz Mária, aki méhében hordozza Jézust. Találkozik a két asszony és a két gyermek is. Az Erzsébet méhében megmozduló János köszönti Jézust. A két asszony és a két gyermek örömét tárja elénk Szent Lukács, hogy mi is csatlakozzunk örvendezésükhöz.
Az öröm mellett a hit témája is előkerül. Amikor az angyal hírül viszi Máriának, hogy gyermeke fog születni, ő hitt az angyali szónak és hittel igent mondott Isten akaratára. E hit miatt nevezi őt boldognak Erzsébet. Az ígéret, a jövendölés beteljesült Mária életében.
Boldogok vagyunk, ha hiszünk abban, hogy Jézus bennünk is megszülethet és mi újjászülethetünk őbenne. Boldogok vagyunk, ha hiszünk a szemünknek, és követjük a csillag fényét. Boldogok vagyunk, ha hiszünk a fülünknek, és az angyali szót meghallva elindulunk a betlehemi jászol felé. Hitünk beteljesedését láthatjuk meg a karácsony éjjelén születő Gyermekben!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó jöjj, ó jöjj el, napkelet,
mert éjben járunk nélküled;
jöjj, igaz Napunk, halld imánk
és fényességed áraszd ránk!
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!

adventi gyertya.bmp

Válasz