A csodát magunk teremtjük – Összefogás a hajléktalan anyáért és babájáért

Néhány napja olvastam egy újságcikket arról a debreceni hajléktalan nőről, aki a minap hozta világra a kisbabáját.

Bevallom őszintén, a címet olvasva az első gondolatom az volt, hogy hogy vállalhat valaki gyereket hajléktalanként… aztán tovább olvastam és megismertem a teljes történetet (legalábbis azt a részét, amit az újságoknak elmeséltek) és elkezdtem sajnálni ezt a nőt. Alig pár napja született meg a kislánya, és tudja, hogy nem tarthatja meg, mert elveszik tőle, hiszen nincs hová haza vinnie – mindezt így, karácsony előtt. Itt, ebben a városban, ahol élek…

Az F-betűs közösségi oldalt szinte elárasztotta a történet, mindenki erről beszélt, persze voltak olyanok is, akik negatívan szóltak hozzá a dologhoz, hiszen ilyenek mindig mindenhol vannak. Érdeklődve figyeltem a hozzászólásokat, és akkor egyszer csak azt láttam, hogy valaki felvetette, hogy segíteni kellene ennek az anyának… És innentől kezdve érkeztek a hozzászólások, és mindenki latolgatni kezdte, hogyan tudna segíteni. Kiderült, hogy szinte mindenki fel tud ajánlani valamit neki és a babának. Volt, aki babkocsit, volt, aki kiságyat, heverőt, stb… aztán egy másik kommentelőnek eszébe jutott, hogy mindezek mit sem érnek, ha nincs hol laknia… Ekkor már picit kevesebb hozzászólás érkezett, de még mindig voltak olyanok, akik azt mondták, van egy szobájuk számukra, és ott ellakhatnak. Volt, aki azt írta, ha talál X összegen belül albérletet, akkor kifizetik neki…

Egyelőre sajnos nem tudom, hogyan folytatódik a történet, de nagyon szurkolok, hogy anya és lánya együtt maradhassanak!

A mai világban, mikor a hírekben már csak a rosszat hallani, mindenki csak rohan és ha kell, eltapos bárkit, csak azért, hogy a saját érdekeit érvényesítse, az emberek megint megmutatták, hogy képesek még a jóra, össze tudnak még fogni valaki másért, önzetlenül. Nem tudom, hogy csak a karácsony közeledte miatt teszik-e, de nekem személy szerint igazán megmelengette a szívemet, hogy ismeretlen emberek akarnak tenni azért, hogy két ember életét szebbé tegyék – együtt és nem ismeretlenül, egymás nélkül. A karácsonyi történetek a csodáról, a szeretet erejéről szólnak… Azt hiszem, ez is egy ilyen történet, egy igazi karácsonyi csoda készül… és reményt ébreszt arra, hogy mégsem olyan zord a világ és talán mégse vagyunk olyan egyedül, mint gondoljuk, hiszen a legnagyobb bajban is mindig akad valaki, aki segítő kezet nyújt majd nekünk… És ahol egy ilyen valaki van, ott bizony több is előfordulhat

Elalvás előtt azért a biztonság kedvéért magam is elmondok egy imát értük – hogy ne szakítsák el őket egymástól és megoldódjanak a gondjaik. Talán ezzel én is hozzájárulok kicsit a karácsonyi csodához.