Aki gyöngéd, annak felebarátja minden, ami él.
Nemcsak az embereket tudja szeretni, hanem az ember alatti világot is, a fákat, állatokat, virágokat.
Mindenkiben megvan a kényeztetés gyönyörűsége.....
Mindenkinek van egy órája, amikor szeretne egy csókot kapni, talán nem is annyira az arcára, mint a lelkére...
Milyen jó, ha van valaki, aki engedi, hogy szerethessük őt.
Akiben gyöngédség van, az elsősorban meg tanul az emberekkel a saját nyelvükön beszélni....
A finom szív tudja, hogy minden ember lelkében van egy húr, amelyet nem szabad megbántani.
Hiszen olyan könnyű jóvátehetetlenül megsebezni egy embert...
A kézzel ütött sebek hosszabb-rövidebb időn belül
begyógyulnak, a nyelv tőrével ütött sebek egy egész életen átfájni tudnak!
A nemes szív fegyelmezi érzéseit, vigyáz arra: mit mondjon ki.......mit hallgasson el.
Mit hogyan mondjon...
Tudja, hogy az emberek nem bánják, ha ügyetlen is a bók,
mohón fogadják a legkirívóbb hízelgést is.....
Gyöngéd szív kell ahhoz, hogy örvendezni tudjunk az örvendezőkkel, ami sokkal nagyobb művészet, mint együtt sírni a sírókkal.
A más bajában az ember a saját baját siratja.....
A gyöngédség, pozitív valami...

 Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség mely, mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan "jó", hogy ellenségünk lesz ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az, ami a másiknak fájhat. S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.
Márai Sándor

Márai azt írja a tapintatról és a gyöngédségről, hogy az több és értékesebb, mint a tudás és az értelem, és becsesebb, mint a jóság… Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a tapintat és az a gyöngédség, mely mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy ember, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak… Ez a tapintat nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Schäffer Erzsébet

 (FORRAS:NET)