Hogy ma merre fogunk kalandozni kedves Olvasó hamarosan kiderül.
Egy csodás természeti jelenséghez utazunk majd. Egy tóhoz! Amely egy gyönyörű tájon fekszik. A tó körül fűzfák állnak félig a vízben, árnyékot adva a nagy melegben az odaérkező pihenőknek, akik csak élvezik a tó szépségeit, a csendet, a szelet, a látványt.
Nem is erről fog szólni a mese, hanem arról, ami ebben a pici tóban lakozik. A tóban ugyanis egy kincs van elrejtve, de hogy hol? Ezt figyelik a látogatók is, de nem találják, mert csak a legügyesebbek veszik észre.
Figyelem, kincskeresés indul. Remélem felkészült? Igen? Akkor jó.
A tavacska maga egy kincs, hiszen dombok szegélyezik, sok-sok éve alakult ki. Miután megszületett életet adott sok-sok kis halacskának, békának, rovarnak, vízimadárnak, akik minden évben visszatérnek ide erre a békés helyre kikölteni tojásaikat. Van itt nádas, rengeteg fa a környéken, a tavacskát pedig tavirózsák borítják. Ott úszkálnak, beborítják a tavat fehér, rózsaszín virágaikkal. Lenyűgöző látvány tárul az ideérkezők szemei elé. Ezt a földi paradicsom - gondolják. Gyönyörűen süt a Nap, kellemes meleg szellő lengedez, miközben a fűzfa ágai a vizet simogatják szinte észrevétlenül, mint egy anya gyermekét, mikor odabújik hozzá.
A tóban rengeteg élet születik. A vízben kis ebihalak úszkálnak millió számra. De sajnos nem sokuknak adatik meg, hogy itt éljenek. Sokuknak nehéz út vezet az életig. Egy forró aszályos nyáron sokuk egy pocsolyában kezdi életét, de elpusztulnak, amint a Nap felszárítja otthonukat. Rengeteg küzdelemen mennek végbe ezek a kis teremtmények, míg egy olyan vízbe születnek meg, ami nem szárad ki. Azt pedig hogy ez mikor jön el sajnos senki sem tudja, csak azt hogy létezik egy nagy víz, ami sohasem szárad ki, ami megvédi őket a Nap melegétől, a ragadozóktól. Segít nekik, hogy növekedni tudjanak, hogy végre ebihalból békák lehessenek. A kis ebihalak elkezdenek mindig úszkálni élvezik az életüket bármilyen rövid, vagy hosszú lesz is az. Mert tudják, hogy az élet egyszer elkezdődik, tudják, hogy szükség van rájuk az élet körforgásában.
Egy nap a kis ebihalaink pont a mi kis tavacskákban keltek életre és kezdtek úszkálni le és fel a vízben. Rájöttek, hogy ez bizony egy hatalmas víz lehet! Ez aztán sohasem fog kiszáradni, hiszen elfáradtak míg megpróbáltak egyik végéből eljutni a másikig. Ez olyan boldoggá tette őket, hogy szinte olyan gyorsan úsztak akár a delfinek a tengerekben. A kis ebihalak növekedtek, kezdett kinőni a lábacskájuk a karocskájuk. Egyre nagyobbak lettek, rengeteg békanyálat ettek, mert a tó gondoskodott nekik a megfelelő táplálékról.
Az egyikük elhatározta, hogy Ő bizony meghódítja a tavat és Ő lesz a legeslegjobb béka. Ő fog a legjobban úszni, Ő lesz a legerősebb. A tavacskánk békái ugyanis kitaláltak maguknak egy versenyt. A verseny arra vonatkozott, hogy a legjobbak kiválaszthatták a legszebb tavirózsát. A tavirózsáról a békák is körbenézhettek, sütkérezhettek a napon ha hideg volt a víz, de ugyanakkor el is rejtette őket a magasban lesekedő gólyáktól.
A Békánk kiválasztotta a legszebb, legnagyobb tavirózsát persze. Ezért küzdött!
Mindenáron csak ez az egy kellett neki! Babarózsaszínű, dús virágzata volt körülötte 3 levéllel. A levelek körül ölelték a rózsát, együtt úsztak a viharos, háborgó, hullámzó tavon ugyanúgy, mint a csendes, békés vízen. Együtt alkottak egységet. A békánk is azért nézte ki magának, mert tudta itt örök életében biztonságban lesz. Juthatott volna neki ugyan egy kis fehér tavirózsa egy levéllel bármikor, de neki nem kellett, mert neki a legtökéletesebb kellett! A legeslegszebb! Így sokat kellett küzdenie, de nem adta fel sohasem, mert a remény benne élt, ahogy a csoda is!
A Béka összes barátjának volt már kis tavirózsája, néha felugrott hozzájuk is egy kis időre beszélgetni legyet fogni, de tudta, hogy ez neki nem elég jó. Örült, hogy fent lehet, de egyre jobban vágyott a saját rózsájára. Mikor felment mindig megkereste szemeivel, hol van az ő csodás virágja. Azt hihetnék, hogy ennek a virágnak is volt már békája, de nem! Mert egy eldugott kis öbölben ékesítette a tavat. Oda pedig át kellett kelni egy kis szűk patakon, ahol sok veszély leselkedik az ugrándozó kisbékákra. Ezért nem is akadt senki, aki birtokba vette volna, mert féltek attól, hogy elkapja őket egy gólya.
Eltelt sok-sok idő talán két év is mire a kis ebihalból kialakult az az erős béka, aki már képes meghódítani élete virágját. Felúszott, elbúcsúzott barátaitól és elárulta nekik, hogy holnap bizony Ő ott fog lubickolni annál a rózsánál! Csak figyeljenek nagyon! Holnap mikor a Nap felkel és melegíteni kezdi sugaraival a felszínt Ő már a rózsa belsejében fogja élvezni a meleget, amit a rózsa átad neki. Egy egész napot ott fog tölteni míg előbújik rejtekéből, de este majd találkozik tekintetük.
A Békánk elindult legnagyobb, legbékapróbálobb útjára! Olyan gyorsan úszott, mint még soha. Minden nagyon jól ment neki addig, míg oda nem ért a szűk csatornához. Ott azonban kicsit megtorpant. Úgy érezte a virág nem akarja őt. Néha visszautasította talán- hitte azt a béka, de most úgy döntött, nehogy már a rózsa döntsön! Olyan gyorsan tört előre a csatornában, néha kiugrott közben a vízből, hogy jobban lássa a célt. És a cél ott volt már karnyújtásnyira! Csakhogy egy gólya pont kiszúrta ugrás közben. Már közeledett a gólya, kezdett egyre alacsonyabban repülni, ahogy közelített a vízhez a békánk észrevette és irtó gyorsasággal minden erejét összeszedve akkorát ugrott, mint még soha! Ezzel az egy ugrással pedig pont a rózsa közepére érkezett. A gólya szem elől veszítette kis békánkat. A buta a vízben kereste, mikor a mi kis békánk magánba nevetett, mert ő bizony már nem a vízben volt.
A tavirózsa biztonságában kipihente magát. Hosszú volt az út, amit meg tett, de sikerült neki!
Ott volt a legszebb, legcsodásabb tavirózsa belsejében!
Este, mikor a Nap narancsos csíkot festett a tóra a Béka boldogan állt kint a levélen és megmutatta távolból a barátainak, hogy neki is sikerült!
Odaért!
Már neki is van saját tavirózsája!
A barátai egész nap aggódtak miatta, de megnyugodtak, hogy barátjuk elérte, amit a világon a legjobban szeretett volna. Aznap együtt örültek, ugrándoztak.
Ott pihent, növekedett nap-nap után míg ki nem fejlődött felnőtt béka nem vált belőle. A rózsa mindentől megóvta. Eggyé váltak. Egyek voltak a tavon ők ketten. Soha el nem hagyták egymást míg éltek. Egy csoda kezdődött el mikor egymásra találtak, mely sohasem múlik el, mely áthatja az egész életet!
Ugye megtaláltad Drága Olvasó a kincset?
Kapcsolódó hírek:
Aranyosi Ervin: A farkas és a fehér rózsa (részlet)
Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya (saját festménnyel)
Aranyosi Ervin: Lics és Locs (trilógia saját illusztrációval)
Irodalmi folyóirat - NEKED is!