Egy keresztény fiatalember könyve, egy fiú útkereséseiről, történelmi korokon, és vallásokon keresztül.
A regénybeli fiú a mi korunkban él, a történelmi korokba, különös álmaiban jut el.




Itt egy kis részlet, ha érdekel valakit teszek még be, ha pedig nem érdekel senkit, vagy zavar valakit, akár ki is törölhetem.



Mikor felébredt, már tudta, hogy nem otthon van, csak arra volt kíváncsi, mégis merre? Körülnézett, de semmi különöset nem tapasztalt maga körül, egy réten feküdt, egy domb lábánál.
Felállt és elindult a rét sík része felé, de pár méter után mintha a másik irányból emberek hangját hallotta volna. Megfordult hát és felment a dombra.
Fentről már látta, mi okozta a zajt: egy sereg katona állt egy tribün előtt és az egyik embert hallgatták.
Nem messze volt egy folyó, annak a másik partján ugyancsak embereket látott. A tribün mögé csak ezután nézett, ott egy katonai tábor állt, tele sátrakkal és egy elefánttal.
Ekkor hirtelen beugrott neki: talán éppen egy karthágói csatába vetette a jó sors. Ha már ott volt, közelebb ment és meghallgatta a vezért, aki lelkesítette a sereget, majd hadvezéreit magához hívatta és elmagyarázta nekik a tervet.
A fiú ezalatt a táborban a katonákkal beszélgetett:
-Mondjátok, ez itt mely vidék?
-Nem tudod, hol vagy? Tán bizony római a fiú!
-Nem vagyok római, nyugodj meg.
Én egyébként is Karthágóval vagyok, mert látom Róma nagyratörését.
-Jól van, hiszek neked. És mondd mi járatban erre és főleg épp egy csatatér közepén?
-Ide vetett a sors. Éppenséggel melyik csat...izé, város van a legközelebb?
-Cannae.
-Cannae? Na, ebbe is belecsöppentem...
-Miért?
-Mert ez a II. pun háború legnagyobb és legvéresebb csatája, ill. ez lesz.
-Miért, talán látod a jövőt?
-A tiéteket igen.
-És mi fog történni?
-Megsemmisítő vereséget mértek a római seregre, de aztán tíz évig csak álltok egyhelyben és végül Capuánál legyőznek titeket.
A végső vereséget pedig majd Zamanál mérik rátok úgy tizenöt év múlva.
-Ejh, szép kis mese.
-Csak az a baj, hogy nem mese.
-Akkor... hány emberük van a rómaiaknak?
-80000.
-Ejh, az nagyon sok, nem győzhetünk, Hannibál hazudott.
-Lehet, de a csatát megnyeri és alig 1500 embert veszít.
-És ezt hogyan csinálja?
-Ügyesen, ha akarod elmagyarázom, ismerem a tervet és a hatékonyságát.
Szóval egy ék alakban felállítja a keltákat, a két oldalra pedig az afrikai és hispániai zsoldosokat. A numidiai lovasságot két részre osztja és megütközteti a gyenge római lovassággal. Azok elmenekülnek, a gyalogosaik pedig meg akarnak ütközni majd a keltákkal. Azok erre hátrálni kezdenek, az oldalszárnyak előrenyomulnak és egy U alakban bekerítik a rómaiakat. Ekkor a kelták megállnak és ellentámadásba lendülnek, a lovasok visszazárnak, szintúgy az oldalszárnyak, így tökéletesen be lesznek kerítve a rómaiak. Ezután pedig szépen lassan legyilkoljátok majd a gyalogságot. Alig 11000 ember marad életben, azok is azért, mert Varró a második tábor ellen küldi őket. A gyalogságuk a nagy tömegben nem tudja majd használni a fegyverét, így a csatatér mészárszékké változik.
-Ez igen, jó hadvezér lennél.
-Nem én, ezt Hannibál találta ki és most ismerteti a vezéreivel.
-Tehát már csak alig néhány óra választ el a nagy győzelemtől. Köszönöm, hogy elmondtad.
-Egyet felejtesz el, azért nem minden papsajt, 1500 karthágói is meghal, lehet hogy te is közöttük leszel és akkor neked már mindegy a győzelem vagy a vereség.
-Igazad van, de akkor is, most már tudom a végeredményt, ezáltal nyugodtan és büszkén halok majd meg, ha kell.
Ekkor hirtelen egy kürt hangja hallatszott.
-Elkezdődött hát, most menjünk a tribünhöz.
Mind a ketten odafutottak az emelvény elé, ahol már vagy negyvenezer ember állt. Hannibál ismét lelkesítette a sereget, majd előhívta az egyik papot és kérte, mutasson be áldozatot a csata előtt. Az előhozott egy kecskét és imákat mondva feláldozta Melquart-nak. A ceremónia után a vezérek egybekapták a csapataikat és elindultak a csatamező felé. Éppen ekkor szólalt meg az őr kürtje, mely az ellenség megindulását jelezte.
A karthágói csapat erre igen gyorsan felállt a megfelelő csatarendbe. Nekik ez egyszerűbben ment a nehézkes rómaiakkal szemben, akik ez alkalommal nem akarták megvárni, hogy Hannibál kezdeményezzen, egyszer már bejött neki a kicsalogatós taktika, most meg akarták ezt előzni és a vártnál hamarabb támadtak, de így sem érte meglepetésként a karthágói sereget az offenzíva. Elkezdődött hát a csata, a rómaiak a szokásos tömör hadrendjükkel próbálkozik, remélve, hogy át tudják törni az ellenséges vonalakat.
Ez a terv jónak látszott, de úgy nehéz győzni, hogy az ellenfél nem is nagyon akar harcolni, inkább hátrál.
Ez a hátrálás felbőszítette az első sorban harcoló ifjakat és nem vették észre, ahogyan a két oldalsó szárny bekeríti őket. Mire vissza akartak vonulni, már késő volt. Lovasságukat addigra szétverte a numidiai lovasok tapasztalt serege és most lezárta a visszautat.
Csapdába kerültek és egyre inkább tömörültek, nyomták egyre összébb a már eleve is tömör sorokat.
A rend szélén lévőkön kívül már senki sem tudta használni a fegyverét a római seregben, az ellenség pedig ezt kihasználva lassan, de biztosan fogyasztotta a jó 68000 emberből álló sereget. Így szinte veszteség nélkül tudták befejezni a csatát, alig pár ellenséges katonát életben hagyva.
A fiú mindezt egy domb tetejéről nézte végig és látta azt is, ahogyan a rómaiak egy másik csapatot a második karthágói tábor felé küldenek, akik azonban megfutamodnak a nagy vereség láttán.
Aztán a győztes katonák megszállták az ellenség hulláit és kifosztották azokat. Sok aranygyűrű és egyéb ékszer került így ellenséges kezekbe.
A gyerek pedig közben lesétált a dombról, hogy a nagy tömegben megkeresse az imént harcba indult ismerősét. Rengeteg hullán bukdácsolt át, akik nem nyújtottak valami felemelő látványt a levágott karjaikkal és átdöfött bőrpáncéljaikkal.
Igen hosszú keresés után aztán megtalálta a barátját, aki éppen egy páncélt cibált le egy római katonáról.
-Á, itt vagy hát barátom! Igazad volt, valóban győztünk és tényleg kevesen haltak meg közülünk, de szerencsére én nem vagyok köztük.
Köszönöm a bátorítást és a támogatást.
De ha nem sértelek meg, mesélnél még a jövőről?
-Nem, barátom. Elég, ha annyit tudsz - a csatát megnyertétek, de a háborúnak még nincsen vége.
-Nem baj, azért köszönök mindent. A jövőnk pedig Hannibál kezében van, csak ő tudhatja, mi jön ezután.
-A jövő Isten kezében van, de valóban, Hannibál lesz az eszköze.
-Melyik istenről beszélsz?
-Az egyetlenről, az én Istenemről.