VERSEK-VIRÁGOK-VIDEÓK

Állj meg egy kicsit, ülj le és figyelj rám!

Ne,
most ne szaladj a tennivalók után, megvár a munka, ne aggódj! Egész
héten, egész hónapban, éveken keresztül csak hajtasz, pénzt keresel,
karriert építesz, próbálsz helytállni munkában, magánéletben, barátok
között. persze, kéne lazítani néha, de most nincs rá idő, majd a jövő
héten, a jövő hónapban, majd egy másik évben, vagy egy másik életben?

Gondold át. tényleg így akarsz leélni egy hosszú-hosszú életet?

Vagy van más út is???

Emlékszel még a gyerekkorodra?

Fel
akartad fedezni a világot, terveket szőttél, ábrándoztál, élvezni
akartad az élet minden egyes pillanatát. Mi lett az ábrándokból? Ó, ne
legyints, ne mondd, hogy "gondtalan, naiv gyerekkor." Akkor még tudtad,
érezted, hogy azért vagy a világon, hogy átéld, és élvezd minden egyes
pillanatát. Az a gyermek még mindig benned él, néha félénken szót emel,
emlékeztet az élet ezerszínű szépségére, de te elhallgattatod.

"Majd holnap, majd jövőre, majd tíz év múlva." Folyton ezek a szavak...

Te nem unod még?

Már
nem veszed észre az élet színeit, a tavasszal kipattanó rügyeket, az
ősszel lehulló leveleket, vagy a fehér hópelyheket, nem érzed a levegő
fűszeres illatát, nem állsz meg gyönyörködni egy szál virágban, a
naplementében, vagy a csillagfényes éjszakában. Te csak rohansz, meg
sem állsz. és mikor már megállnál, talán összeszorult szívvel érzed:
már késő.

Csukd be kicsit a szemed, mesélek neked valamit.

Álmaimban
csodálatos tájon járok. Körös-körül lágy vonalú hegyek övezik a
látóhatárt, ölükben kedves, meghitt hangulatú kis falvak pihennek. A
felkelő nap aranysugaraival szelíden simogatja végig az ébredező tájat.
Érzem a hegyek lélegzetét, a levegő részegítő, fűszeres illatokkal
teli, a madarak boldogan dalolnak, végtelen nyugalom, béke és csend
árad körülöttem. A környező hegyek közül kiemelkedik egy, vicces
formája van, mintha egy nagy étvágyú óriás kiharapott volna belőle egy
darabot. A fűszálakon még fázósan reszketnek a szivárványszínű
harmatcseppek, akárha álmukból ébredtek volna, a virágok nyújtózkodnak,
lerázzák magukról az éjszaka fátylát.

Láttad már?

Érzékelted már?

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Kárpáti Klára üzente 15 éve

Köszönöm . Az élet nagyon rövid, és kegyetlen. Minden pillanatot, percet úgy kellene megélnünk, mintha az lenne az utolsó. Rohanó világunkban elfelejtettünk: ÉLNI!! Egymásért, önmagunkért, szeretteinkért. Amikor minderre rádöbbenünk, már késő.

Válasz

Petrovszki Vilmosné üzente 15 éve

Nagyon Szép Köszönöm.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 15 éve

KÖSZÖNÖM!!!

Válasz

Berkó Sándorné üzente 15 éve

Köszönöm.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 15 éve

Köszönöm......