„Sűrű eső augusztusban, jó mustot ád a hordóban.”

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

(részlet)

A régi római naptár hatodik hónapját eredetileg „Hatodiknak", Sextüisnek hívták. I.e. 8-ban szenátusi határozattal kapta Augustus császárnak hódoló, mindmáig használatos nevét. A szenátus azért épp ezzel a hónappal kedveskedett a princepsnek, mert ekkor nyerte el első consulatusát, és hódította meg Egyiptomot.

Augusztus 4.– Domonkos napja: Névünnepét előbb augusztus 5-ére, aztán 4-ére, 1969-től pedig 8-ára tették más szentek ünnepeivel való torlódás miatt. Egy nézet szerint Domonkos (spanyol Domingo) azért kapta nevét, mert az Úrnak szentelt vasárnapon született (domingo jelentése „vasárnap"). Mindenesetre figyelemre méltó, hogy augusztus 8. a pogány időkben a napisten ünnepe volt, a nap pedig, amelyről szentünk kapta a nevét, úgyszintén. (Jankovics M.: Jelkép-kalendárium)

Augusztus 4-dike a bánátiak szerint ellentétes téli időmutató nap:

„Ha Domonkos forró,

Kemény tél várható.”

„Domonkos napján ha esik,

A tél szárazsággal telik.”

Augusztus 6.– (Berta) Urunk Színeváltozása: A csoda hagyomány szerinti színhelyén, a galileai Tábor-hegyen még az arab hódítás előtt három bazilika épült „hajlékul a legszentségesebb zsinatolóknak". Felszentelésük napja, augusztus 6. lett Urunk színeváltozásának (latin Iransfiguralio), más néven a Legszentebb Megváltónak, a Megváltó megdicsőülésének ünnepe.

A keleti egyház már a VI. században megülte, és karácsony, húsvét, pünkösd után ezt az ünnepet tekinti a legszentebbnek. A nyugati egyházban az első ezredforduló közeledtével kezdték számontartani, összefüggésben Krisztus 1000-re várt visszatértével. Hivatalos ünneppé III. Calixtus pápa emelte a nándorfehérvári győzelem hálaemlékezetéül. Az összekapcsolást az indokolta, hogy az 1456. július 22-i győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba.

(Jankovics M.: Jelkép-kalendárium)

A római liturgia erre a napra helyezte a bab és bor szentelését, amelyet a pogány vanilia rustica szertartásának örökébe léptetett. Az áldás az Alpokon innen is elterjedt, de a bab megszentelése már kimaradt belőle.

 „Az Úr színeváltozása

A szőlőknek tarkulása.”

Augusztus 10. – Lőrinc napja. Szent Lőrinc a legendája szerint II. (Szent) Sixtus pápa diakónusa (szerpapja) volt. A vértanú pápa elfogatásakor őrá bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza föl a szegények között. A pápa egyben azt is megjósolta, hogy három nap múlva ő is mártíromságra jut. Lőrinc Sixtus végakarata szerint cselekedett. Amikor őt is letartóztatták, és az egyház értékeit rajta követelték, a szegényeket vezette a bíró elé, mondván: íme, az egyház vagyona!

Kegyetlen halált szenvedett (258. aug. 10.), rostélyon sütötték meg. Helyzetéhez mérten meghökkentő humorérzékről tett tanúságot. Amikor már sült a roston egy ideje, így szólt hóhérához: „Az egyik oldalam már megsült, fordíts a másik oldalamra!" A pápája szomszédságában ünnepelt Lőrinc a IV század óta az egyik legnépszerűbb szentje a kereszténységnek. Fiatal emberként ábrázolják, diakónusi  dalmatikában. Attribútuma a boronára emlékeztető rostély. Mártíriuma a pecsenyévé pirító augusztusi forróság jelképe. A fentiek okán a tűzoltók, a tűzzel foglalatoskodók (cukrászok, pékek) hívták segítségül, s elsősorban égési sebek gyógyulásáért fordultak hozzá.

Ünnepe a földművesnap körében határnapnak számított, amit országszerte ismert szólás is jelez: „belepisilt Lőrinc a dinnyébe", azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen. Hasonló szentenciák: Lőrinc-nap után a fa már nem fejlődik tovább. Lőrinc-naptól nem tanácsos már a folyókban fürödni. (E mondások inkább a másik, kevésbé ismert szeptember 5-i Lőrinc napra illenek, a tapasztalat is ezt igazolja.)

Egy érdekesség: az angol néphagyomány az augusztusi meteorhullást „Szent Lőrinc könnyeinek" hívta.

(Jankovics M.: Jelkép-kalendárium)

„Lőrinc napja, ha szép,

Sok a gyümölcs, és ép.”