Az Eiffel-torony 1889 óta Párizs szimbóluma, jellegzetes körvonalait világszerte ismerik. A technikai forradalom jelképének is tekinthetjük. Merész bizonyítékául annak, hogy a XIX. század végétől a megfelelő műszaki ismeretek birtokában az ember egyre magasabb építmények létrehozására képes. 
Az építészet új technikai megoldásokat fejlesztett ki, az ipari fejlődés felgyorsult. Számos országban több száz méter magas épületek kivitelezésén kísérleteztek. E vállalkozások kudarccal végződtek, már-már azt lehetett hinni, hogy nincs használható megoldás.

Gustave Eiffel mérnők Franciaországban makacsul kitartott meggyőződése mellett.  Munkatársaival közösen 1884 végére elkészítette egy 300 méter magas torony tervét, a kidolgozásban részt vállalt partnere, Maurice Koechlin (jobb kép). 
1886-ban tervpályázatot írtak ki az 1889-es párizsi Világkiállításra. A kiállítás megfogalmazott célja az ipari fejlődés bemutatása volt. A szervezőbizottság kiírása szerint a pályaművek tegyenek ajánlatot egy 1000 láb (304,8 méter) magas vastorony építésére is. A pályázati kiírás feltehetően már számolt Eiffel tornyának tervével. Százan pályáztak, a munkák közül végül is  Eiffelét választották ki, s azt a feltételt szabták, hogy a tornyot alig két év alatt kell felépítenie. 
Az Eiffel-torony négyzetes, 1,6 hektár alapterületű.  Ma az antennával együtti magassága 320,75 méter, 8600 tonnás, és kb. 2,5 millió szegecs tartja össze. Tizenkétezer darabból illesztették össze, pontos műszaki rajzok alapján készült részletekből. Kora legmagasabb tornyát 250 szakember hihetetlen sebességgel készítette el.    
Eiffel már számos vasúti hidat épített, irodáját szívesen keresték fel műszakilag nehezen megoldható problémákkal. Az Eiffel-torony esetében is a mérnök erényei - az előzetes gondos tervezés és a hihetetleül precíz munka - tették lehetővé a gyors építést.

Tizenhat pilléren áll a torony alsó íve (négy-négy rögzíti a torony mindegyik lábát az alapzathoz), s ezeket hidraulikus emelőszerkezettel látták el, hogy az első emelet pontos vízszintezését végrehajthassák. A stabilitás biztosítása nélkül nem lehetett volna folytatni az építkezést. Az első szinten éttermet rendeztek be a Világkiállítás alatt, ez volt az első számú vendéglő Párizsban. A második szinten, 116 méter magasságban a Le Figaro című újság irodái találhatók. 
Huszonhat hónap alatt készült el a torony, és 1931-ig - a Nem York-i Empire State Building felépítéséig - a világ legmagasabb épületének számított. A Világkiállítás idején kétmillióan keresték fel. Az első, második és harmadik szintre felvonó vezet, de a torony csúcsára 1710 lépcsőfokon kell felgyalogolni. 
1964-ben Eiffel művét műemlékké  nyílvánították. Napjainkban évente hárommillióan keresik fel, s az egymást  követő  generációk mindegyikét elkápráztatja. 

A torony rendeltetése

Gustave Eiffel tudós volt, kevesellte, hogy a torony csupán dísze legyen a városnak. Ezért a tetejére meteorológiai berendezéseket helyezett el, hogy a talajközeli adatokat a fentiekkel hasonlíthassa össze. Aerodinamikai kísérletekre is használta a tornyot úgy, hogy talapzatán szélcsatornát alakított ki. A rádióhullámok továbbításánál is úttörő szerepet játszott Eiffel műve. Itt helyezték el az ország első rádió- és tévéadóját.

Tiltakozások

Alighogy hozzáfogtak az Eiffel-torony építéséhez, írók és festők csoportja tiltakozó aláírásokat  gyűjtött, féltek, hogy egy ilyen túl hangsúlyos építmény elnyomja és elrontja a városképet. Az aláírók egy része később megkedvelte a tornyot. Mindenesetre Guy de Maupassant íróról azt mesélték, hogy csupán azért járt az Eiffel-torony éttermébe, mert ez volt Párizs egyetlen pontja, ahonnan nem látta a tornyot. Az építkezést a szomszédos földtulajdonosok is akadályozták, ugyanis féltették életüket és birtokukat. A francia matematikusok egyike pedig azt terjesztette, hogy a torony - elérve a 229 méteres magasságot - össze fog dőlni. Eiffel erre kijelentette, hogy az építkezést saját felelősségére folytatja, egyébként is ő viselte a költségek túlnyomó részét.