Az élet utolsó éveiben

Mindenről írunk, szerelemről, házasságról, gyerekekről, egészségről, bánatról, csak az öregség marad ki, mert ettől fél mindenki.
De miért? Hiszen életünk első percétől, légvételünk legelső pillanatától, folyamatosan öregszünk. Mindenki.
Ha belegondolsz, a gyerek is, mert telik az év, fölötte ugyanúgy, mint a nagymama fölött.
Érdekes ugye? Nem gondoltál rá eddig, pedig így van.

  Egyre több idősebb fórumtársat ismerünk meg, lesznek olyanok, akik vagy nyugdíj előtt, esetleg után, pihenésképpen, de itt vannak a neten.
Beszéljünk akkor arról, ami mindenkire vár, a félelmetes öregségről, ahogy sokan gondolják.
Pedig nem az, csak eljön, hamarabb, mint azt bárki gondolná, hiszen a folyamatos öregedés minden ember problémája.
Van aki könnyen túlteszi magát, van aki belebetegszik, hogy már nem úgy néz ki, mint netán 20-30 éve.
Beszélgessünk el erről a dologról, ami mindenkit érint, apró, pici babától, a dédmamáig.

Amikor arra kárhoztatik az ember, hogy önnön hitványságával szembenézzen és ülve egy csendes délutánon, hallani véli a kimondott és ki nem mondott szavakat. Nehéz évek ezek, bár szépek, szebbek, mint voltak.
Nehéz átélni a lassú, szenvtelen éveket ismét, de a szerelemmel és boldogsággal teltek, szinte ismét repülnek, a gondolatok szárnyán, ahogy akkor is, midőn megéltük.
Lehet, ősz van éppen, netán tél. Akár még tavasz is, vagy nyár, de egy idő után nincs nagy jelentősége a dolognak, csak a csendes gondolatoknak.

Nem öreg az ember, csak a teste rokkan, a sok elvégzett munka végén, az agy még friss marad, még akkor is, ha azt látja más, nem tudja, mit mond, merre jár az öreg.
Pedig nem így van, lehet könnyű neki már, hiszen csak az életet éli újra, egy szép és vissza nem hozható csodás pillanatát, amit nekünk még nem enged a sors, csak ha majd eljutunk oda.
Néha az ablakon beröppenő finom illat hozza az évek óta nem látott, nem hallott emberről az emléket, néha csak egy árny, egy fura mondat, amit akkor ejtett ki a száján egy régi ismerős, amitől elmosolyodik az ember, hiszen akkor, ott éppen, nagyon boldog ismét.

Vagyis az öregség nem baj, nem fáj, csak annyiban, hogy addigra már igen sok szerettünket és családtagot elveszítijük.
A szívünk viszont fiatal marad mindig. Képes a szeretetre, a megújuló szép emlékekre, felidézni ismét, és jóleső borzongással a fiatal korban élni, lenni, pillanatokra.

Nyugodt és kiegyensúlyozott évek következnek az idős korban, hiszen nem kell már aggódni, milyen embert nevelünk a gyerekből, mit fogunk csinálni, ha a házasság nem sikerül és hasonló, akkor még nagy dolognak tűnő, ma már apróságokként gondolunk rá, a történtekre.

Legnagyobb baj, amikor a test lassan elengedni kényszerül a lakóját, aki kapta erre az életre, és ha óvatosan sáfárkodott vele, talán elég hosszú évet is meg tud élni baj nélkül.
Ha viszont nem, tönkre tette még fiatalon, hát akkor idős korban sok időt töltünk az orvosnál, a gyógyszertárban és az egyik legjobb ismerősök lesznek a patikában dolgozó emberek.

Óvatos beosztással élve, mindent megcsinálva, nem kapkodva, bizony hosszú, boldog és nyugodt éveket kaphatunk még, amikor örülhetünk a gyerekeink kiteljesedett életének, az unokáknak, őket már nem neveljük annyit, csak szeretjük.

Sokan még ekkor is képesek a szerelemre, mert elveszített drága társukat, nem pótolni szeretnék, hanem ismét átélni azt az érzést, amitől minden teljesen másnak látszik, gyönyörű és édes az élet megint.
A legtöbben sajnos szégyellik ezt, nem mernek lépni, pedig lenne társ ismét, jelentkező, akivel kézen fogva újra ott sétálva, mint fiatalon, át lehet élni a legszebb pillanatokat, de új partner oldalán.

Nem a kapuzárási pánikról beszélek, a hirtelen csapot-papot otthagyó férfiakról, akik, ki tudja mit éreznek, gondolnak - nő vagyok, nem is értem.
Hanem azokról a magukra maradt, életüket szomorkásan élő, társukat elveszített, kissé ettől boldogtalan emberekről, akik nem akarnak a családjuk nyakán élni, velük lenni, mert még fiatalnak érzik magukat erre.

Valahogy jó lenne a mai fiatalokkal megértetni, az öregség nem lenézni való dolog, hanem az az időszak, amit sokan megérnek, kedvesebbek lesznek, mint annak idején.
Nem azért kell és illik a helyet átadni a tömegközlekedési eszközökön, mert már öreg, hanem mert ő is eljut oda és milyen jól fog esni egy fiatal kellemes viselkedése, ahogy feláll, hogy ő is le tudjon ülni, ha akar.

A nyugodt, békés öregség azonban nem adatik meg mindenkinek, sajnos.
Sokan szegénységben, magukra hagyatva, kifosztva mindenükből, mert fiatalon megadtak a gyerekeiknek mindent, amit most úgy „hálálnak” meg, hogy rá sem néznek, vagy éppen az utolsó fillért is elkérik szegénytől, kell a barátokra, vagy ami még ettől is szörnyűbb, italra, drogra.

Ezek az idős emberek, nem tudnak békében, nyugalomban élni, nekik a bánat a mindennapos társuk és az örökös gond, hol rontották el.
Ilyen esetekben, a tágan értelmezett család segíthet a legtöbbet.
Nem pénz kell nekik, hiszen azt úgy is elviszi a gyerek, hanem megértés, figyelem, egy hétvégi ebédre való meghívás.
Meghallgatni, beszélgetni vele, adja ki magából a fájdalmát és hagyni kell átértékelni, amit elrontott, amitől úgy érzi, idáig jutott.

Amikor pedig a sok kanyargós út végén, az egyenesre ér, ahol már nincs más, csak menni a végkifejlet felé, a távozás hímes mezejére lépve, megérzi mindegyik, akár akarja, akár nem, tudja az ember, innen már csak arra, ahonnan jöttünk, ahova visszavárnak mindenkit.

Igyekezzünk, ha másként nem megy, viselkedésünkkel, szeretetünkkel, az idősebbeket segíteni mindenben, ahogy ők ezt megtették velünk, mikor gyerekként akár szülőnek, akár nagyszülőnek, fogtuk a kezét és tudtuk, éreztük, szeretnek bennünket.

Vannak ellenpéldák, de ezek szerencsére ritkák.
Okos emberek szerint, ami igaz is, ha szeretetet adsz, szeretetet kapsz vissza, annak sokszorosát, mint amennyit arra fordítottál, hogy valakit, valakiket, szeress.

Nincs konklúzió, nincs okos mondat, nincs bölcs gondolat, csak fiatalok és idősek vannak. Akiknek egymás tiszteletével kellene az életet leélni.
Mivel, születésünktől kezdve, minden perccel idősebbek, öregebbek leszünk, aki ügyes, olvas és sokat beszélget, még a végére bölcsülhet is.

Bár itt is vannak kivételek, hogy nem mindenki, mert akinek nem sikerül szeretetben élni, talán megkeseredik és kemény, néha gonosz is lehet.
De ez igaz a fiatalokra is, ha nem kapják meg az élettől, amire vágynak, de hát nekik ott a lehetőségük, próbálkozzanak, kezdjenek hozzá, igyekezzenek elérni, amit szeretnének, természetesen tisztességes úton és mást nem megbántva közben.

Ennyi lett, soknak tartom, de remélem van benne némi tanulság és pár szó, amit olvasva, akár még megváltozhat pár ember gondolkodása is.

És a legfontosabb, nem beleszólni a fiatalok életébe, csak véleményt nyilvánítani, de csak akkor, ha kérik.
Nem szerettük mi sem, soha, amikor egy tőlünk idősebb valaki, okos tanácsokat osztogatott.
Az öregség nem egyértelmű az okossággal, legfeljebb több a tapasztalatunk, bizonyos dolgokban, de egyáltalán nem mindenben.

Azokat látjuk át jobban, és tudunk róla véleményt alkotni, amit már mi is megéltünk.
Más, számunkra is idegen, tehát békében élni együtt, ez a legfontosabb és nem csak az egyik oldal kell engedjen, hanem a másik is.
Hiszen az éremnek nem két, hanem három oldala van.

Hogy mi a végkifejlet, a tanulság?
Hát csak annyi, igyekezzünk boldogan élni, segítségére lenni a tőlünk idősebbnek, a gyerekeknek, az unokáknak és higgye el mindenki, kiteljesedik az életünk, a szeretettől.

Az sem mindegy, mit hagyunk magunk után, mosolygó arcokat, szerető szíveket, vagy azt, hála égnek, hogy már nincs.
Ez nem mindegy, erről mi tehetünk, ezt mi alakíthatjuk, és főleg sokat segítsünk, kérésre, kérés nélkül, mert az nagyon jól esik mindenkinek.