Ó, ember! Mindig ámulatba ejtett téged az igazság szépsége, mindig is rabul ejtette szíved egyszerűsége és csodálatossága! Légy hát hű hozzá, szeresd és próbálj mindig a közelében maradni, próbáld minden helyzetben magadhoz hívni, és hagyd, hogy ő adjon neked tanácsokat akkor, amikor nem tudod, mit tégy!
Az őszinte ember csak azt mondja ki, ami a szívében van; az őszinte ember undorodik a képmutatástól, s történjen bármi, tartózkodik a csalástól, a fortélyoskodástól.
Az őszinte ember elvörösödik, ha hamisságot lát, összezavarodik, ha csalás szemtanújává válik. Az őszinte ember számára olyan a hamisság, mint csigának a só: szenved tőle, szabadulna tőle, és mindent megtesz annak érdekében, hogy kikerülje. Az őszinte ember a hazug környezetben úgy érzi magát, mintha megvakult volna; számára az igazság olyan, akár a fényt és meleget adó, éltető nap.
Az őszinte emberben mindenki bízhat, az ő esetében senkinek sem kell tartania attól, hogy csalás áldozatává válik. Az őszinte ember ritkán és csak sokára változtatja meg véleményét. Ő az, akinek nincs takargatnivalója, aki egyetlen tettét vagy kijelentését sem szégyelli; ő az, akit nem lehet zavarba hozni akkor, amikor felemlegetik neki korábbi kijelentéseit. Neki nem kell megjegyeznie, hogy kinek, mikor, mit hazudott, mert ő az, aki mindig, mindenkinek igazat mond. Neki a szívében van az igazság.
Az őszinte ember, ha bölcs, ritkán szól, mert tudja: sokakat bánthat a nyíltsága, az egyenessége. Az őszinte bölcs tízszer is meggondolja, hogy kinyissa-e a száját, mert tudja, az igazság sokszor fájdalmat okoz másoknak, a hamisság pedig neki okoz kínokat.

Amit az őszinte ember megigér, azt már megtörténtnek lehet tartani. A tanácsait érdemes megfogadni, a barátságát ajándéknak kell tartani.

Az őszinte ember ellentéte a képmutató. A képmutató ember szívében is ott van az igazság, de a szájára valami egészen más jön. Maszkot ad az érzéseire, maszkot húz az igazságra, ő élni sem tud anélkül, hogy megtévesszen másokat.

A képmutató ember együtt sír a gyászolókkal, de belül kacag; együtt örül a vidámokkal, de belül zokog. Amit mond, az érthető ugyan, de nem értelmezhető; amit mond, az olyan állandó, mint a tűzbe vetett marék hó.

A képmutató ember valójában retteg, sosem érzi biztonságban magát, ezért hazugságból épít falakat maga köré. Füllent és nagyot mond, hogy mások tartsák valakinek, de hiába, mert csak időlegesen tudja elvakítani az embereket - előbb-utóbb ki kell lépnie a fénybe, és akkor bizony láthatóvá válik minden, amit el akart titkolni.

A képmutató ember őszintének hazudja magát, és ez a hazugság sokszor oly ügyes, önmagát is képes becsapni.

Ostoba, balga ember! Miért akarod másnak mutatni magad, mint ami vagy? Miért akarod elhitetni másokkal azt, ami nem igaz? Miért akarsz látszatvilágot teremteni, amikor itt a valódi? Miért vállalod a megszégyenülést? Mert eljön a nap, amikor szégyenkezni fogsz, eljön a nap, amikor lehullanak a maszkok, amikor szétolvadnak a hazug viaszbábok - s akkor bizony nem marad más, csak te magad, az a hazug senki, aki te vagy.
http://szelveso.blogspot.ro/2013/03/oszinteseg-es-kepmutatas.html