Pár évvel ezelőtt volt szerencsém meglátogatni a Debreceni, nagy templomot.
Debrecen jelképe, a Nagytemplom, nyugalmat árasztó zömök tömbjével, két súlyos tornyával a főutca tengelyében áll.

Helyén időtlen régen állhatott templom, bár írásos emlékünk csak a XIII. században épített Szent András-templomról van. 1290 körül Debreceni András alapította, és Imre váradi püspök építtette és szentelte fel. Ez a templom impozáns méretű és gótikus templom volt. 50 méter hosszúságú, 17 méter szélességű főhajója, négy főoltárával sejteti, hogy a Tiszántúl legnagyobb temploma lehetett. 1564-ben leégett.

A templom megfeketedett falai 62 éven át állottak pusztán, újjáépítésüket Bethlen Gábor indította el 1626-ban. Az építkezés gyorsan folyt, az emberek adományaiból, s a debreceniek 1628. november 26-án már az új András-templomban gyűlhettek össze az istentiszteletre.

A háromhajós, gótikus templom arculatát az építés során alaposan megváltoztatták. Téglapillérekkel alátámasztott gerendás famennyezetet kapott, tornyát széles kőpárkány díszítette. A cserepes sisakkal fedett favázas tornya tetején a Rákóczi György költségére készíttetett aranyos gomb fénylett, ott mutatta az idő múlását a Rákóczi adományozta óramű is. A templomot körülvevő cinterem (temetőhely) sarkában 1642-ben építették fel a vakolatlan téglás Verestornyot, amelybe elhelyezték azt az 56 mázsás harangot, melyet az időközben fejedelemmé választott I. Rákóczi György öntetett a harmincéves háborúban zsákmányolt ágyúkból. A harang oldalán a Rákóczi-család címere és a fejedelem jelmondata állt: “Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei.” (Nem azé, aki fut, sem nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené.)

174 esztendő múltán 1802-ben a város szomorú tűzvészeinek egyik legnagyobbika, mely a város egyharmadát elhamvasztotta, elérte a templomot is. A harang a tartóállványokon lesüllyedt a torony aljára. A hőségtől áttüzesedett harangot menteni akarták, és vízzel locsolták, amitől az megrepedt. Később 1873-ban újra öntötték, de kireszelték belőle Rákóczi jelmondatát, s azt a kollégium oratóriumában őrzik.

A város már 1803-ban elhatározta, hogy a templom erősen megrongált falait lebontja, és helyére új templomot épít. A tervek elkészítésével Péchy Mihályt bízták meg, aki ezt a felkérést örömmel és ingyen vállalta. Végül, 1805 nyarán Thaller József kamarai építész tervei szerint kezdték meg az újjáépítést. Ezt a tervet Péchy ellenőrizte. Péchy sértve érzi magát, mert első tervei nem tetszettek a városnak. Később, amikor a költségkímélés miatt a két torony közé tervezett kupola elhagyását is kérik Péchytől, végképpen elfordul a templom építési ügyeitől, amelyen 1808-tól kezdődően a gyöngyösi építőmester, Rabl Károly dolgozik.

Bár istentiszteleteket 1819 novembere óta tartanak falai között, az építkezés 1823-ban fejeződik be. Jóllehet Péchy már nem élte meg, hogy az elkészült templomot láthassa, s a tervei sem valósultak meg maradéktalanul, a templom a magyar klasszicizmus jelentős alkotása lett.

A közel egy méter magas falazott teraszon a homlokzat hosszában helyezkedik el a templom kereszthajója, a főhajó a két torony között húzódik. A homlokzaton a két emelet magasságig felnyúló fél ion oszlopok nyugodt monumentalitást adnak.

A templomba belépve elénk tárulkoznak az óriási méretek. A főhajó 55 méter hosszú, 15 méter széles, a déli kereszthajó hossza 38 méter, szélessége 14 méter. Az ülőhelyek száma közel 3000. A puritán, fehérre meszelt templom belső berendezését Kiss Sámuel tervei alapján készítették. A szószék dúsan aranyozott. A templomi padok és az úrasztala, a bábos korlát a költségkímélés miatt egyszerűbb módon készült.

A katedrális orgonáját, amely Deutschmann Jakab bécsi műhelyében készült, 1838-ban helyezték el. A később kétszer is kibővített hárommanuálos, pedálos, 43 regiszteres, 3096 síppal ellátott orgona fújtató berendezését ma már motor hajtja, miként 1928 óta elektromos berendezéssel működtetik a nyugati toronyban elhelyezett Rákóczi harangot is, melynek mélyzengésű hangja tiszta időkben a Hortobágyig elhallik.

Az alig harminc esztendőt megélt templom 1849. április 14-én bevonult hazánk történelmébe. Itt olvasta fel Kossuth Lajos a Függetlenségi Nyilatkozatot. Az a karosszék, melyen ült, és amelyet 1842-ben Derecskei Józsefné ajándékozott a templomnak, ma is ott áll az úrasztala mellett, emlékeztetőn a nagy időkre.

1944 szeptemberében a Nagytemplom gyújtóbombát kapott, teteje és nyugati tornyának kupolája leégett. A súlyos sérüléseket 1949. április 14-re kijavították, amikor az 1848-as szabadságharc centenáriumi ünnepségeinek keretében az országgyűlés ünnepi ülést tartott falai között. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 10. évfordulóját a teljesen helyreállított templomban, 1954. december 21-én ünnepelte a magyar országgyűlés.

Válasz