FARSANG

A farsang évenként ismétlődő, rövidebb-hosszabb ideig tartó időszak, amelyet évszázadok óta az evés, ivás, lakodalmak, disznótorok, jelmezes felvonulások jellemeznek. Az egyház az ördögök ünnepének tartotta és tiltotta, de gyakran a világi hatóságok se nézték jó szemmel a farsangi kicsapongásokat. A farsang vízkereszttől a - húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig -, hamvazószerdáig tart. A farsang hosszú is lehet és rövid is, attól függően, hogy mikor van húsvétvasárnap. Ettől a naptól kell visszaszámítani negyven napot, s így állapítható meg a nagyböjt időszakának kezdete, hamvazószerda.
A farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe. A nagy evésekkel, ivásokkal a természetet is hasonló bőségre kívánták késztetni. A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg. A farsang német eredetű szó, mely magyar elnevezésként a 15. században tűnt fel. A farsang három utolsó napjához kapcsolódott a legtöbb szokás: farsangvasárnaphoz,farsang hétfőhöz és húshagyókeddhez. A farsang utolsó napját jelölő húshagyó elnevezés a böjt, a böjti étkezés kezdetét jelenti.
A farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak, pl. a Szerémségben azért sütötték, hogy a vihar ne vigye el a háztetőt. Ugyancsak kedvelt étel ilyenkor a rétes, pl. a Bács megyei Topolyán szerencsét hoz, ha jól nyúlik. Általában a sok étel fogyasztásától a következő év bőségét remélték.
Farsangkor három napos táncmulatságot rendeztek, melynek leggyakrabban a kocsma volt a színtere. A legények sorra járták a lányos házakat, hívogatták a lányokat és a táncköltségre, a muzsikusok megfizetésére adományokat gyűjtöttek. Farsangkor nemcsak a legények és a lányok rendeztek táncmulatságokat, hanem a házasemberek, a különféle céhek, az ipartestületek, az asszonyok, sőt a gyerekek is. A házasemberek batyusbálja, kosarasbálja nevében jelzi, hogy a tánc mellett fontos szerepe van ilyenkor az evésnek és az ivásnak is. Sokfelé szokás volt, hogy az asszonyok külön mulatságot rendeztek farsangkor. A farsangi báloknak elsősorban a párválasztásban volt nagy szerepük.
Az udvarlás, párválasztás, lakodalmak legfőbb ideje a hagyományos paraszti életben a farsang időszaka volt. Éppen ezért a farsang adott alkalmat arra is, hogy tréfásan vagy durván figyelmeztessék azokat, akik még nem mentek férjhez. A vénlánycsúfolásnak különböző változatai voltak, pl. tuskóhúzás, kongózás, szűzgulyahajtás, állakodalom.

FARSANGI KÖSZÖNTŐK

A farsangi köszöntő többnyire gyermekek, egyes helyeken lányok, legények, néhol házas emberek adománygyűjtő szokása. Már a 17. századi történeti forrásokban is találhatunk erre vonatkozó adatokat. Ezekből kitűnik, hogy sok helyen a tanítók illetve a falusi papok jövedelméhez tartozott a farsangi adomány, amely a farsang köszöntésével, búcsúztatásával és jókívánságokkal kapcsolódott össze. Általában farsang utolsó napjaiban, de néhol már előbb is nyárssal ill. kosárral, tarisznyával jártak házról-házra a köszöntők. Gyakran a közös szórakozásokra, a közös költségek fedezésére járták végig a falut köszöntő énekeikkel.
A farsangi köszöntők általánosan ismertek voltak a magyar nyelvterület nagy részén. Többnyire a bekéredzkedés: "Szabad-e farsangot köszönteni?" után énekelték illetve mondták el jókívánságaikat a gazdának és háza népének, s ezért pl. tojást, szalonnát, pénzt kaptak. Az adományokat elosztották vagy a közös mulatságra fordították.

FARSANGI MASZKOS ALAKOSKODÁSOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK

A farsangi játékok másik jellegzetes, ugyancsak változatos csoportját alkotják a maszkos alakoskodások, dramatikus játékok. Farsangi álarcos játékokról már a 15. században Temesvári Pelbárt ferences szerzetes tudósít. A krónikások azt is feljegyezték, hogy Mátyás király Itáliából hozatott álarcokat, ekkorra tehető elterjedése is. Nagy farsangolás folyt II. Lajos udvarában is, ahol 1525-ben álarcosok jelentek meg, még maga a király is ördögi álarcot viselt. A 16. századtól a legutóbbi időkig fennmaradt a Cibere és Konc, vagyis a böjti és a húsételeket megszemélyesítő alakok küzdelme. Ekkortól emlegetik a maskara szót, amely az olasz mascherából ered.
A farsangi maszkos alakoskodások többsége a helyszín szerint két fő típusba sorolható:

• falufeljáró menet, felvonulás;
• zárt helyen, pl. fonóban előadott, többszereplős, dramatikus játék.

Falufeljáró meneteket, felvonulásokat nagyobb falvakban, mezővárosokban tartottak. A szokáscselekményt általában csak egyszer játszották el a szabadban, vagy közös központi helyen, pl. kocsmában, ill. az utcán időnként megállva mókáztak, tréfás jeleneteket rögtönöztek A felvonulók különböző zsáner alakokat jelenítettek meg, különösen kedvelt volt a cigány, koldus, betyár, borbély, vándorárus, menyasszony, vőlegény, (férfi, női ruhacsere) alakoskodó. Az állatok közül leginkább a medve, ló, gólya, kecske megjelenítése volt népszerű. Ezek a maszkos alakoskodók többnyire az egész magyar nyelvterületen felbukkantak. A nagyobb szabású felvonulásokon szinte mindegyikkel, és számos egyedi variációval is találkozunk: tikverőzés, álesküvő, dőrejárás, bakkuszjárás, remélés, álbírósági tárgyalás, farsangi halottas játék. Farsangkor vetélkedő játékokat is tartottak. Ezek egyrészt ügyességi versenyekből (kakasütés, gúnárnyakszakítás), másrészt maszkos alakok küzdelméből állt. Az utóbbihoz sorolható a böjt és a farsang Cibere és Konc király küzdelmét megelevenítő vetélkedés.
A farsangi dramatikus játékok helyszíne lehetett zárt tér, főként a fonó, tollfosztó. A farsangi maszkos alakok legszórakoztatóbb alakjai a zsánerfigurák: cigányasszony, koldus, kereskedő, különböző mesterségeket utánzó (borbély, kovács, cipész, üstfoltozó, drótos tót stb.), kereskedő (tollkereskedő, marhakereskedő, vándorárusok stb.), népek, nemzetiségek (török, cigány). A zsánerfigurák alakítói többnyire improvizálják azt a szöveget, amellyel a megjelenített figura jellegzetességeit akarják bemutatni.
A fonóban, tollfosztóban gyakran megjelentek az állatalakoskodók (állatalakoskodás). A legkedveltebbek a medve-, kecske-, gólya- és a lóalakoskodók. A betyáralakoskodók kedvelt figurái voltak a fonóházi játékoknak. Kelet-Magyarországon a betyárfarsangoló a betyár utolsó mulatását, elfogatását jeleníti meg, melynek a szereplői betyárok, pandúrok, kereskedők, kocsmáros stb. voltak.
A lakodalmas farsangoló nagy előkészületet, felkészülést igényelt. Általában a menyasszonyt is legény alakította. A "pap" tréfás eskető szöveggel adta össze az "ifjú párt". A lakodalom-paródia rendszerint tánccal zárult. A farsangi halottas játékok színjátékszerű változatai zárt térben, pl. fonóban, kocsmában kerülnek bemutatásra. Szereplői: a pap, a kántor, a halott, a halott felesége, gyermekei, siratóasszonyok, sírásó és a harangozó. A "halottat" a fonóban egy asztalra helyezik és hangosan siratják. Az elmúlást jelképező halált is megszemélyesítették a farsangi játékokban, arcát belisztezve lepedőbe burkolódzva, kaszát suhogtatva.
Farsangkor hosszabb lélegzetű misztériumjátékot a szegény Lázár és a Dúsgazdag történetét is előadták házról házra járva. A dúsgazdagolás vagy ördögfarsangolás többszereplős misztériumjáték, melyet a legények adtak elő húshagyókedden Erdélyben (Udvarhely megyében, Gyergyó-medencében és másutt).