Hideg januári reggel volt,amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett.Hat Bach darabot játszott összesen 45 percen keresztül.Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson,legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt.Lelassított és egy pillanatra meg is állt,majd továbbsietett.Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát,egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül,hogy megállt volna.Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni,de kis idő múlva az órájára nézett,és továbbsietett.Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére.Anyukája kézen fogva vezette,de a fiú megállt a hegedűst nézni.Nemsokára az anyuka továbbhúzta,de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált.Ugyanez más gyerekekkel is megtörtént,kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.A 45 perces előadás alatt csak hat ember állt meg zenét hallgatni.Nagyjából húszan adtak pénzt,de közben le sem lassítottak.Összesen 32 dollár gyűlt össze.Amikor vége lett a zenének,és elcsendesedett az állomás,senki sem vette észre a változást.Senki sem tapsolt,senki sem gratulált.A járókelők nem tudták,hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze,Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 35 millió dollár értékű Stradivari-ján.Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel,ahol a jegyek átlagosan 100 dollárba kerültek.Ez egy igaz történet!Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte.Azt vizsgálták,hogy egy hétköznapi környezetben,egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget,megállunk-e,hogy befogadjuk,és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése:ha nincs időnk arra,hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani,vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?