Szerelem helyett undort éreztem

Jó két óra gyaloglással a lábamban, sok lenyelt könnycseppel érkeztem haza, miközben egyre az dübörgött a fejemben: Meg kell értenie, hogy ő már él, és a miénk.
– Ugye nem igaz, ugye még tévedhet – járkált Misu fel-alá, akár egy eszelős, s nézett rám gyermekien esdeklő tekintettel.
– A magzatvízvizsgálat és a méhlepény-mintavétel még hátra van, ha akarjuk – hallottam hangom hideg koppanását.
– Akkor még lehet, hogy nem lesz idióta? – kérdezte szinte már könyörögve. – De ha kiderül, ugye elveteted?
– Nem – ennyit tudtam kipréselni magamból, s hirtelen elöntötte egész testem az az érzés, amely attól a pillanattól kezdve bujkált bennem, amióta Misut megismertem. Undorszerű viszolygás volt a tökéletest hajszoló, s ettől üresnek érzett embertől.Rázkódtam a zokogástól, amikor lefeküdtem, de aztán rákényszerítettem magam arra, hogy abbahagyjam, nehogy ártsak a magzatomnak. Egyszerre voltam egy földöntúli erő birtokában, miközben bármelyik pillanatban elájulhattam volna az ismeretlentől való félelemtől.Meglettek a vizsgálati eredmények. Lili Down-szindrómával fog megszületni, ez már biztos, de úgy tűnik a szíve rendben van. Kitartás leánykám, nem lesz baj – iztattam őt, és magamat is a pocakomat simogatva.

Misu azt mondta, nem tudja vállalni ezt az életet, és elment. Ahogy a rendelőből, úgy a házunkból is pillanatok alatt szívódott fel. Annyit mondott, küld pénzt, semmiben nem lesz hiányunk. „Csak egy apa fog hiányozni” – gondoltam –, nem annyira apró részlet, de megoldjuk.

Rossz mintát követSajnáltam magam, s közben alig érezhetően, de szánalmat éreztem Misu iránt, akinek az apja már az ötödik feleségét fogyasztja, de – akár egy útkereső kamasz– soha nem találja a helyét. Ezt látta, ez volt a minta. De ha egyszer látta, és elhagyott gyerekként nem érezte jól magát tőle, miért kell ugyanolyannak lennie?Nem vagyok pszichológus, de értelmes ember lévén megérthetné, hogy rossz úton jár. Vagy ez nem ennyire egyszerű? Valószínűleg nem az.Egyedül csináltam végig a terhességet, egyedül szültem, egyedül sírtam, amikor felsírt. Nem fájdalmamban, örömömben. Lili gyönyörű volt, és láthatóan nagyon akart élni. Bömbölt, de amikor mellre tettem, azonnal tudta mi a dolga! FOLYTATJUK .4.rész .