“Tudod, én így születtem. Belém vagy kódolva. Amióta megfogantam, amíg élek és azon is túl, szeretlek téged!”

Tavaly ezt írtam neked, emlékszel? Könnyed lezserséggel odavetettem egy papírra és borítékba tettem, a virágcsokrod közepére. Csillogó szemed mindennél többet ért, amikor belenéztem. Már vártál. Tudtad, hogy érkezem. Tudtad, hogy viszek virágot és gyönyörű napunk lesz kettesben. Finomat főztél és szépen megterítettél. Mint minden alkalommal gondos tökéletességgel. Mindig csak azt vártad mikor jövök én. Most is mennék, ugye tudod? De nincs hova. Hamvaid egy doboz mélyén pihennek. És te merre jársz? Hol vagy ma? Ma amikor mindenki azt mondja, ez a te napod? Ők nem tudják, hogy minden nap a tiéd lett. És nem csak azért, mert “elmentél”. Nem azért, mert egyedül maradtam, nélküled ezzel a sok szeretettel itt bent, ami fáj, mert nem adhatom oda neked. Minden nap a tiéd, mert csak te voltál nekem. Az egyetlen gyökerem. Te aki sohasem adtál fel. Ha kellett magad helyett választottal engem. És kellett. Tudom, hogy sokszor megtetted. Az életemért, életedet adtad volna, ha kell. Sohasem akartál elhagyni, de végül mégis menned kellett. Túl sok lett a gyötrelem. Látod? Nélküled minden olyan nehéz, pedig azt hitted nem így lesz. Ugye megfordult a fejedben? Tudom, nem a te hibád, én mégis láttam a tekintetedben. Megértelek, érzem, hogy nehéz lehetett szereped. Most pedig csak azt sajnálom hogy nem láthatod, minden nap a tiéd lett. Minden perc emlékszik rád az életemben. Mindenhol ott vagy, mindenben az emléked.

Ma futottam képzeld! És te is velem. Együtt rohantunk mi ketten, ahogy régen amikor kislány voltam még. Rohantunk a széllel szemben a tengerhez. Oda, ahol egy nap majd el kell engednem ami még itt maradt belőled. Megálltam amikor elég közel voltam, hogy észre vegyem, te nem vagy ott velem. A “te” csak egy emlék itt bennem. Képek, hangok, illatok, pillanatok, illúziók, hogy meggyógyulsz, hogy ezt is túléled. Egy mosoly az utolsó törékeny ölelésben. Az utolsó tekinteted. A pillantásod, hogy vársz holnap is. De nincs holnap. Nincs hová menjek. Csak állok és nézem a tengert. Bámulom a kék semmit. Keresem merre lehetsz a lyukak között a lelkemben. Kereslek! Megölelnélek, de csak egy kép vagy egy keretben.

I.

A kép tegnap készült Narbonne-ban…