A régi időkben is divat volt a hatalmas ünnepi lakoma, ami mellett szerencsejáték, labdajáték, és ijesztgetés is szórakoztatta az őseinket.

A karácsony egy olyan ünnep, amelyről elmondhatjuk, hogy ahány ház, annyi szokás. A jelenlegi hagyományok szerint van, ahol szenteste jön a Mikulás, vagy újévkor egy boszorkány jelenik meg az ajándékokkal.

A különböző szokások azonban nem most terjedtek el, hanem már a középkori Európában is számtalan hagyomány kapcsolódott az ünnephez, amelyek közül némelyik igen erőszakos, vagy ijesztő, ezért nem is csoda, hogy mára eltűntek, míg mások fennmaradtak.

Karácsonyi rémtörténetek: Izlandon nem egy hiedelem igazi horror mese. Ezek szerint a hosszú és hideg téli éjszakákon nem csak attól kell félni, hogy halálra fagyunk, vagy eltévedünk, hanem más veszélyben, és különös helyzetben is találhatjuk magunkat.

Az Eyrbyggja saga arról mesél, hogy egy farmer karácsonykor áthívta a szomszédját, hogy együtt ünnepeljenek, ám nem a meghívottak érkezetek meg, hanem szellemek, akik a többi vendégre rázúdították a sarat, ami a ruhájukra ragadt. Aki pedig megpróbálta megállítani a gonosz lelkeket, az megbetegedett, és meghalt.

A Grettir történetek szerint trolloktól kell félnünk karácsonykor. A história egy pásztorról szól, akit karácsonyi étkezésre vártak. A férfi még mielőtt elment volna a vacsorára, kiment a hideg téli éjszakába ellenőrizni az állatait, mert féltette őket a hóvihartól.

A pásztort hiába várták, ő nem jelent meg a vacsorán, ezért az étkezés után a keresésére indultak, ám már vérbe fagyva, törött nyakkal, és csontokkal feküdt a földön.

Izlandon már a késő középkorban is hittek a rejtett népben (huldufólk). Tulajdonképpen ez a hiedelem az alapja annak, hogy a Télapó munkáját manók segítik, ám ezek a manók nem annyira aranyosak, ugyanis karácsonykor vad partikat rendeznek az emberek otthonában.

Lidércnyomás: A 16-17. században, Európa északi területein volt szokás ez a móka, amit legfeljebb azok a fiatal férfiak élveztek, akik részt vettek benne. A feladatuk az volt, hogy jól ijesszék meg a gyanútlan parasztokat, és az utakon éjszaka járkáló vándorokat.

A rémisztgetéshez ijesztő maszkokkal takarták el az arcukat a férfiak, akik a viselkedésükkel, és a jelmezükkel az ördögöt, szellemeket, és a trollokat utánozták, ráadásul ordenáré gesztusokat is tettek.

A rémisztgetők ételt és italt követeltek az áldozatuktól, akit megütöttek, ha nem adott nekik semmit, viszont, ha nagylelkű volt, akkor a férfiak csengőszóval köszönték meg. A feljegyzések szerint a „lidércnyomás” miatt rengeteg gyermek órákig sírt és remegett, ha karácsonyi kecskét látott.

Karácsonyi lakoma: Nem csak mi imádjuk teletömni a hasunkat a rengeteg karácsonyi étellel, hanem a középkori emberek is. Az őseinknek azonban nem volt elég a pulyka, és a bejgli. A középkori királyi lakomák igazán méretes fogásokból álltak, amiknek az elfogyasztásába biztos, hogy belebetegedtek a vendégek.

A ránk maradt feljegyzések szerint 1214-ben az angliai János király nagyon gazdag lakomával kedveskedett a vendégeknek. Az ételekhez huszonnégy hordó bort, ezer tyúkot, és kétszáz disznófejet rendeltek, ehhez még hozzá jött a rengeteg fűszer is!

Az alacsonyabb rangú, szegényebb emberek, bár királyi lakomát nem rendeztek, mégsem tagadták meg maguktól például a rengeteg sört, és bort a Hereford püspöke, Richard of Swinfield által rendezett karácsonyi vacsorán. Az alkohol mellett ötven szárnyas, négy őz, és négy disznó jelentette az ünnepi menüt.

A bőséges karácsonyi lakomák oka nem a falánkság volt, hanem az, hogy a karácsony a betakarítás után tartott ünnep volt, ahol azért is ehettek ennyi húst az emberek, mert le kellett vágni az állatok nagy részét, hiszen télen nem tudták őket etetni.

Az így keletkező rengeteg ételt pedig meg kellett enni, elvégre akkoriban még nem volt hűtő. Ilyenkor nem csak a felsőbb társadalmi osztály asztala roskadozott, hanem a parasztoké is. A földesurak a dolgozóikat jutalmazták meg a pazar vacsorával, aminek részét képezte a sör, bor, hús. Ennek köszönhetően a szegényebben is jóllakhattak a sötét, hideg téli időszakban.

Karácsonyi püspök: A 12. században honosodott meg Nyugat-Európa országaiban ez a hagyomány. A karácsonyi püspök címére kisfiúk pályázhattak, és december 28-án Aprószentek ünnepén derült ki, hogy ki töltheti be a tisztséget.

A kiválasztott fiúnak megfelelő ruhát kellett felvennie, és szentmisét kellett tartania, amit prédikációval egészített ki, ezért étel és pénz jutalmat kapott. A történelemben több angol király is támogatta a szokást. 1299-ben I. Edward vercsernyét mondatott a karácsonyi püspökkel, míg II. Edward pénzt adott neki 1316-ban.

A kiválasztott gyereknek természetesen keményen meg kellett dolgoznia a jutalmaiért. A feladatai között az is szerepelt, hogy grimaszolva, színlelt komolysággal a lehető legtöbb párt össze kellett adnia. Az egy napra friss házasokká változó szerelmeseknek, valamit fel kellett ajánlaniuk a karácsonyi püspöknek, aki egy zsák hamuval megüthette őket, ha nem nyerte el a tetszését az ajánlat.

Kockázás, labdajáték: Franciaország területén rendszeresen előkerült a kocka, hiszen Karácsony már akkor is pihenőidőnek számított. A szerencsejátékot párszor be akarta tiltani az egyház, de az továbbra is népszerű maradt.

Angliában, és Európa más részein, is hagyomány volt a karácsonyi szerencsejáték, de nem csak a kockázás. Egyes területeken karácsony idejére felfüggesztették az állami monopóliumot a mai kaszinók elődjein. VIII. Henrik, aki aztán nem a kedvességéről volt híres, megengedte a szolgáinak, hogy a karácsony tizenkét napjában játszhatnak, mert egyébként tiltva volt nekik a szerencsejáték.

A másik népszerű játék a középkorban az évente, karácsonykor megrendezett bajnokság volt, ahol a falvak lakói labdajátékban csaptak össze egymással.

A fával, vagy mohával, kitömött bőrlabdát, a csapat játékosai között kellett tartani.

Mivel a meccs során lehetett rúgni, ütni, vagy botokkal irányítani a labdát, nem csoda, hogy rengetegen megsérültek a játék közben, és olykor halálos balesetek is történtek.

(Forrás: bizzariummagazin)