LUCIFER:
E kor az én időmet tálcán hozta,
rombolhatok, őrlöm a tömeget,
kínzok fiatalt, gyengét, öreget,
de örömöm mindez fel nem fokozta.

Kirúgtál, Isten, és ez vájja lelkem!
Csábíthatnék, rabolhatnék vakon,
s bár gyakran zendül győzelmi dalom,
rabbá aszott bennem a régi szellem.

ISTEN:
Fiam, tiéd a földi hatalom! -
Az ember ma is vágyja fényemet,
s bár gyarlóságán ott hideg kezed,
megfordul minden, ha úgy akarom.

LUCIFER:
Legyen hát harc, kardom görcsös haraggal
markolja ocsmány, szőr fedte kezem,
szavad most fenyegetésnek veszem,
győzzön a jobb, de ne csupán szavakkal!

ISTEN:
A Tűz, amit benned mindig szerettem,
a Láng, mely nemes célokért remeg!
Ám túlragozod küldetésedet,
ha öngyilkosan most pálcát törsz felettem!

LUCIFER:
Te taszítottál el! És mondd, hova estem!?
Megőrjít már e sok-sok „szent-fazék”!
Számítón magamat a falra festem,
de hatalmam nem lett ettől elég!

Mily célod van, hogy ily elnéző lettél?
Titkolt arcod mögül, mondd, mit remélsz?
- Ne áltass azzal, mennyire szerettél! -
Az emberben nincs hála, csak a „félsz”.

ISTEN:
Számtalan arcom én sosem takartam,
ha rózsát nézel, sziklás hegyeket,
testvérid arcát, zord tengereket,
a Holdat, Napot, mind magamból adtam,
s hogy mindezt lásd, a képességedet.

Energiák sodró áramlatában
örök idők óta gyönyörködöm,
világok lassú, színes tágulása
szívemnek több, mint holmi „köszönöm”.

E harc csak játék, hűlt reményedet
magad kreáltad sorsod kerekén.
Nagyszerű társak voltunk, Te meg én
egykor: még értetted a lényeget!

LUCIFER:
Értem én most is, ne alázz meg folyton!
Kényelmesen trónolsz, ott fenn remek,
de élnél itt, ahol az emberek
szemen köpnek. Dühöm így vérbe fojtom…

ISTEN:
A keserűség, látom, tudatod szűkre szabta!
Emlékezz: egyedül Te vállaltad csupán
e kemény missziót, értem, s hogy ezután
örökre megvetett Vagy, Istent s Mennyet feladva!

LUCIFER:
Nem én! Értelmem kábítottad,
hisz célodnak nem volt, ki megfelelt!
Misszió?! Akaratod életre kelt
bennem…S meggyőzőn állítottad,

ez teszt, mert most már tudni akarod,
szeret-e tényleg óvott teremtetted?
Tartottál erőmtől, észre vetted?
Jobb, hogyha harcra eddzed a „karod”!

ISTEN:
Fiam! Az ellentétet félre érted!
Árnyék s a fény Egységnek két fele,
fontos Vagy most is, értsd s nyugodj bele!
Kudarcod díjazom, ahogyan akkor kérted.

Az ember gyenge, elsodorja az ár…
Kísértsd tovább hát az Ember fiát!
s ha ő, halálán majd értem kiált,
kapumban testvérid himnusza vár.

Székesfehérvár, 2008.11.23.