Hálát adok, Jézus, hogy nem vagyok 
sem pénzes bankár, sem kegyelmes úr, 
kiknek szemében szörnyű gőg ragyog. 

Mert nem lehetnék most szegényeiddel 
e harmadik osztályú rossz kupéban, 
ha gőgössé fertőznél kincseiddel. 

Jó Jézusunk! Imás szent áhitat 
fogott el most, míg száguld a vonat 
s friss égi harmat hull rám, áhitat. 

Jól érzem én, hogy itt ülsz most körünkben. 
Talán te vagy magad a vén ruszin, 
ki ott pipázgat piszkos vászon üngben. 

E vén ruszin tán többet éhezett, 
mint jóllakott s a rosszbagós pipácska 
számára: minden földi élvezet. 

Mégis szívének mélyéből kacag, 
midőn egy mókás más öreg meséli, 
hogy bort ivott s ecet volt, rossz vacak. 

Irigylem őket: más szögletben ülnek 
s nem hallom jól tovább, hogy mit beszélnek, 
de kacagásuk zeneszó a fülnek. 

Több vasúti munkás egy állomáson 
fölszáll, köztük egy hangos kommunista, 
kinél a jóság régen dögrováson. 

Nem érvel, csak beszél e vad, hamis szent, 
tíz perc alatt megéget minden múltat 
s rövidke perc alatt kivégzi Istent... 

A vén ruszinnak kín torzítja száját, 
felugrik, mint ki tolvajt ér lopáson 
és hozzávágja egyetlen pipáját. 

Ki ez, Csak nem a harmónia-Bontó, 
a régi Sátán? Mert hogy most kiszállott, 
kínos kénkő szag árad, lélek-rontó... 

... Harmonikásan sánta koldus jő be 
a megriadt szívekbe zengő ritmust 
s napfényt igéz a fojtó levegőbe. 

Szívből beszéd, batyuból boldog étek 
tárul elő; oly egyszerű itt minden: 
a könny, a vígság, az erény s a vétek. 

Most már dalol a jó ruszin atyus, 
női szakaszból tódul a fehérnép 
s feledik, hogy a hátuk mily batyus. 

A nótaszóra az emberbozót 
bimbózni kezd, mert ők a színes Élet 
és ők a Nép, az Összetartozók! 

És ők a Tenger! Csöpp zátonysziget 
vagyok közöttük s testvérnek kínálom 
titkon feléjük ezt a bús szívet. 

De vagyok minden hájjal megkent ember: 
könyvek, kultúrák, eszmék kicserzettje 
s most gyanakodva zúg felém a Tenger! 

Egy szűk helyen zsolozsmám zsongatom. 
Velem szemközt egy kaftános zsidó 
könyvébe néz s mereng egy mondaton. 

Mint héber könyvét őt sem érti itten 
emberfia s őt is zátonyra verte 
gyűlölt fajsága és egy gyilkos Isten. 

Rajtunk titkon mulat a Nép, a Tenger, 
a habja gyöngyös kagylót, bimbót ringat 
s harmónikát a sánta koldusember. 

Mégis, mégis, imás, szent áhitat 
fogott el most, míg száguld a vonat 
s friss égi harmat hull rám, átitat...