Schvalm Rózsa verse 
Loncuska képszerkesztésével. 

Színház e földi világ 

Színház e földi világ, 
fontos a szereposztás. 
Nagyobbnak lenni másnál, 
a mennyben is így van tán? 

Emberi gondolkodás! 
Jézus szolgáltat példát: 
Ím itt van ez a gyermek, 
hasonlókká legyetek! 

Játékosan önfeledt, 
nem visel semmi jelmezt. 
Ti is jelmezt levetve, 
önmagatok legyetek! 

Sem méltóság, sem érdem, 
a mennybe nem emel fel, 
csak aki kicsinnyé lesz, 
mint itt ez a kisgyermek. 

Alázattal, megtérve, 
mint Istennek gyermeke, 
élheti önfeledten, 
öröklétét az ember. 

(2011-01-10)

Schvalm Rózsa verse 
Loncuska képszerkesztésével 

Bízz a z Úrban mindenkor 

Bízz a z Úrban, mindenkor Benne bízz! 
Tőle van minden, mi igazi kincs. 
Övé nagyság, hatalom, dicsőség, 
Mindeneket fenntartó Fensőség. 

Magasztaljad Őt mindenek felett! 
Uralkodik földön és Mennyekben. 
Jövevény vagy, ajándék mindened, 
Neki adj hálát érte szívedben! 

Ki bízva, Felé fordítja arcát, 
Áldott lesz bő termést hozván. 
Olyan, mint folyó mellé ültetett fa, 
Melynek bő-víz táplált gyökere van. 

Nem retteg hőségtől, tűző naptól, 
Életerőt kap dúsan, jó talajból. 
Levele zöldell a szárazságban, 
Megtermi gyümölcsét gazdagságban. 

Schvalm Rózsa 

(2012-09-13)

Schvalm Rózsa verse Loncuska 
képszerkesztésével 

Mért engedi? 

Mért engedi Isten, 
kérdi sok-sok ember, 
hogy a világ mélyen 
válságba süllyedjen? 

Szemrehányó szavak, 
eget ostromolnak, 
miközben a szívük, 
Tőled oly távol van. 

Más isteneket, 
bálványokat imádnak, 
varázslók, jósok 
élik virágkorukat. 

Nem a Te Teremtő 
nagyságodat áldják, 
s nem igazság útját 
keresik és járják. 

Ó, Uram, a Te türelmed 
oly végtelen, 
s mint az óceán, 
mélységes szereteted. 

A tévelygők felé 
áraszd kegyelmedet, 
bűnök árját fedezze el 
a kereszted!" 

Schvalm Rózsa 

(2012-07-16)

Schvalm Rózsa verse 
Loncuska képszerkesztésével. 

Vérző szívű alkonyat 

Rubinvörös fényárjában izzik 
a vérző szívű alkonyat. 
Égő aranysugarait hinti 
szerte, a távolodó nap. 

Ragyogásában, mártózik az ősz 
tündöklő lombkoronája, 
erdők és mezők gyönyörködtető, 
festői szín kavalkádja. 

Lassan hegy mögé tűnnek a fények, 
homály rejti a színeket. 
Feljön a hold a szürkülő égen, 
árnyakat rajzol az este. 

Schvalm Rózsa 

(2012-09-07)

Schvalm Rózsa: Mit hoz a jövő 

Fénykarjával ölel a nyári napsugár, 
hallgatom csobogó csermely lágy dallamát. 
Fenn az ég tavában bárányfelhők úsznak, 
rózsaillatot hoz a szellő fuvallat. 

Régmúlt esztendők nyárvarázsát idéztem 
ha ma körülnézek, elszorul a szívem. 
Kopár a táj, a nap égetőn perzselő, 
mi enyhülést adna, sehol nincs egy felhő. 

Szomjazó fák búsan lombjukat hullatják, 
csermely sem csobog, csak kiszáradt medre vár. 
Ó, vajon hova, merre halad a világ? 
Haldokló földünk sóhaja égre kiált! 

(2012-09-02)

 

Sziklaváram meg nem rendül 

Szél zúg, vihar dúl a világ tengerén, 
válság villámok cikáznak élesen, 
segítségül Téged hívlak, Istenem, 
gondok közt, s bajokban megmentőm Te légy!. 

Titáni küzdelem is semmibe vész, 
nélküled zátonyra futna csónakom. 
kevés lenne erőm s önakaratom, 
ha Te vezetsz, vitorlám feszíti a szél. 

Bár köröttem a vihar nem csendesül, 
tombol tovább megállíthatatlanul, 
szívem mégis békés sziget legbelül. 

Felettem sűrű homályban is fény derül, 
nem ragadhat el az ár, bármily vadul 
támadna, Sziklaváram meg nem rendül. 

Schvalm Rózsa 

(2012-08-29)

Álmodik a falevél 

Álmodik a falevél, 
hintázva az ág ölén. 
Álmában tavasz van még, 
elringató álomkép. 

Simogató napsugár, 
átöleli fényével, 
önfeledten, boldogan, 
víg táncot lejt a szélben. 

De az álom, jaj elszáll 
az ősz borús hajnalán. 
Napfény helyett ködhomály, 
szomorú lett a világ. 

Ó, mily fájó ébredés, 
hova lett a szép tavasz? 
Bánatosan körülnéz, 
már a nyár is elsuhant? 

Felcsillan még a remény, 
napsugár az ősz egén. 
Árasztja arany fényét, 
fürdik benn a falevél. 

Színes jókedvre derül, 
őszi szél szárnyán repül 
egy álomvilág felé, 
honnan vissza sose tér. 

Schvalm Rózsa 

(2010 09 10)

Schvalm Rózsa verse 
Loncuska képszerkeszésével. 

Álmodni a csendben 

Szellőben hullámzó, 
vadvirágos réten, 
sétálni volna jó, 
mint gyermekként régen. 

Álmodni a csendben, 
árnyék rejtekében, 
szárnyaló lélekkel, 
a múltat idézve. 

Bontani szeretném, 
emlékim dobozát, 
s összerakni szépen, 
minden kis kockát. 

Képzeletben újra 
átélni mi szép volt, 
nem gondolva búsan, 
hogy ez már oly rég volt. 

Hogy elrabolta már, 
a kegyetlen idő, 
és bármennyire fáj, 
vissza sohasem jő! 

Schvalm Rózsa 

(2012-08-22)

Felemel egy kéz 

Állok mély szakadék szélén, 
nincs út, mi átvezet rajta. 
A kék ég messzeségbe vész, 
hogy jutok át a túlpartra? 

Önbizalmam reccsenő ág, 
nem képes tartani engem.. 
görcsösen kapaszkodom bár, 
zuhanok, s a mélybe esem 

Ketrecbe zár vasakaratom, 
nem enged felfelé néznem. 
Nem látok túl a homályon, 
botlok ütközés kövében. 

Botlás megnyitja látásom, 
ködfátyla oszlik előttem. 
Menekvés útja világos, 
felleg nem zárja előlem. 

Felemel a mélyből egy kéz 
szeretet hídon vezet át. 
Lábam, nyomába bízva lép, 
Éltem tudom, célba ért már. 

Schvalm Rózsa 

(2012-08-22)

 

Hullócsillagok 

Szobám ablakából néma csöndben nézem, 
Miként sűrű villanások fényködében, 
Hullócsillagok szaladnak le az égen. 
Ragyogó fények, augusztusi éjben. 

A mindenség színjátéka e ragyogás, 
Feltűnő, majd gyorsan letűnő csillogás. 
Ismétlődő jelenség, gyors egymásután, 
Varázslatos szépség, az ég horizontján. 

Látványos esemény, távozó nyár éjén, 
Lélekemelő és csodálatos élmény. 
Magával ragad és szárnyal képzeletem, 
Fenn a magasságban, égi ösvényeken. 

De halványulnak a fények, múlik az éj, 
Bíbor palástját ölti a hajnali ég. 
Tücsökzene koncertje szól andalítón. 
Álmot hoz szememre a hajnali mámor. 

Schvalm Rózsa 

(2010-08-13)