Nagypéntek

Nagypénteken nem ettek húst, böjtöltek. Tejet, túrót, tojást, metélttésztát fogyasztottak. E napon nem szítottak tüzet és nem sütöttek kenyeret, mert az ilyen kenyér az általános hiedelem szerint kővé vált volna. A nagypénteki mosdásnak, fürdésnek viszont nagy jelentőséget tulajdonítottak, egészség- és szépségvarázslás, valamint gyógyító erő szempontjából.

Nagypéntek a keresztény felekezetek szerint a húsvét előtti péntek. Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kereszthaláláról.

Jézus Krisztus a kereszten, Diego Velázquez (1599-1660) festménye

Jézus halálának lehetséges időpontja

Az evangéliumok és egyéb korabeli források alapján az időpont meghatározása nem egyszerű feladat. Sokan úgy gondolták, hogy Jézus egy áprilisi péntek este halt meg, amikor a Dél Keresztje látható volt az égbolt alján Jeruzsálemtől délre. Ez azonban a precesszió miatt nem lehetséges. Egy lehetséges időpont Kr. u. 33., április 3. Ezen a napon részleges holdfogyatkozás is volt.

A pontos dátum kiszámítását problémássá teszi a szinoptikus (egybehangzó) evangéliumok és János evangéliumának beszámolói közötti látszólagos eltérések. Az előzőek leírása szerint az Utolsó vacsora egyértelműen a zsidó Húsvéti Bárány elfogyasztását jelentette (Mózes emlékezetére), amit a zsidók az év első hónapjának 14. napján, csütörtök este (a zsidó napok naplementétől naplementéig tartanak) azaz a zsidó Nisan hónap 15-én tartották. A másnapikeresztre feszítés így még mindig Nisan 15-én, de már pénteken történt. János azonban úgy írja le ezt a történetet, hogy az arimátiai József – Pilátus engedélyével – Jézus holttestét még az ünnepi előkészületek előtt helyezte el a közeli új sírba (Ján19:42), ami azt jelenti, hogy az Utolsó Vacsorát legkésőbb a zsidó Húsvét előtti estén tartotta Jézus tanítványaival. Ennek az ellentmondásnak a feloldására számos kísérlet történt, de a legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy (Ján13:1 alapján) Jézus tudta, hogy eljött az utolsó órája és emiatt az Utolsó Vacsorát előbbre hozta keddre vagy szerdára (ilyen módon több idő juthatott a keresztre feszítés előtti eseményekre is.)

  Michelangelo Pietàja: Mária a halott Jézussal

A fontos egyetértés az evangéliumok között az a tény, hogy a keresztrefeszítés Poncius Pilátuskormányzása idején történt Kr. u. 26 és 36 között. Ebben az időszakban Nisan 14-e (János alapján) csak 27-ben, 30-ban, 33-ban és 36-ban esett péntekre. Érvek szólnak mindezen évek mellett: Lukács evangéliuma megemlíti, hogy Jézus körülbelül 30. évében, Keresztelő Szent János pedig Tibérius császár 15. évében kezdte el nyilvános munkásságát. Ha elfogadjuk Kr. e. 6-ot Jézus születési évének, akkor ez a nyilvános működés kezdetét Jézus esetében Kr. u. 26-ra teszi, Keresztelő Szent János esetében pedig Kr. u. 29-re. (Tiberius Kr. u. 14-ben lett császár), azaz túl késő Jézushoz viszonyítva (mivel János evangéliuma három különböző húsvétot említ meg Jézus nyilvános élete során.) Emiatt a keresztrefeszítés idejét Kr. u. 33-ra kell tennünk. Emellett szól az az érvelés is, miszerint Sejánusnak a zsidók elnyomatására vonatkozó rendeléseit Sejánus halála után, Kr. u. 32-ben Tiberius eltörölte (ami jó magyarázatot adhat arra, hogy Pilátus miért engedett akarata ellenére a Jézus kivégzését követelő zsidóknak.) Ha azonban elfogadjuk azt, hogy Tiberius uralkodását sokan Augustuscsászár halála előtti hatalmával kezdik (Kr. u. 11), akkor Keresztelő Szent János munkásságának kezdetét Kr. u. 26-ra lehet tenni, ami Jézus halálának legvalószínűbb időpontját Kr. u. 30. április 7-ére teszi. Tekintettel azonban arra a tényre, hogy a zsidók időszámításukat a Nap és a Hold járására alapozták, dátumaikat holdfázisokban fejezték ki, és a mai naptárakat csak a Kr. u. 5. században kezdték el számításokra alapozni, a korábbi dátumokat, és hogy azok a hét melyik napjára estek, pontosan meghatározni csaknem lehetetlen.

Nagypénteken az egyházban nincs mise, mert ezen a napon maga Jézus, az örökfőpap mutatja be az áldozatot. 

Téves és kerülendő kifejezés a csonka mise. Nagypénteken igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd aszentlecke után János evangéliumából olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetbenbehozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekráltkenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.

Wass Albert: Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, 

messzi út porából köpönyeget veszünk… 

Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. 

Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta. 

Véreim! Véreim! Országútak népe! 

Sokszázéves Nagypénteknek 

soha sem lesz vége? 

Egyik napon Tamás vagyunk, 

másik napon Júdás vagyunk, 

kakasszónál Péter vagyunk. 

Átokverte, szerencsétlen 

nagypéntekes nemzet vagyunk. 

Golgotáról Golgotára 

hurcoljuk a keresztfákat. 

mindég kettőt, soh'se hármat. 

Egyet felállítunk jobbról, 

egyet felállítunk balról, 

s amiként a világ halad: 

egyszer jobbról, egyszer balról 

fölhúzzuk rá a latrokat. 

Kurucokat, labancokat, 

közülünk a legjobbakat, 

mindég csak a legjobbakat. 

Majd, ahogy az idő telik, 

mint ki dolgát jól végezte: 

Nagypéntektől Nagypéntekig 

térdelünk a kereszt alatt 

húsvéti csodára lesve. 

Egyszer a jobbszélső alatt, 

másszor a balszélső alatt, 

éppen csak hogy a középső, 

az igazi, üres marad. 

Nincsen is keresztfánk közbül, 

nem térdel ott senki, senki. 

A mi magyar Nagypéntekünk 

évszázadok sora óta 

évszázadok sora óta 

ezért nem tud Húsvét lenni. 

Így lettünk országút népe, 

idegen föld csavargója, 

pásztortalan jószág-féle. 

Tamással hitetlenkedő, 

kakasszóra péterkedő, 

júdáscsókkal kereskedő. 

Soha-soha békességgel 

Krisztus-Úrban szövetkező. 

Te kerülsz föl? Bujdosom én. 

Én vagyok fönt? Bujdosol Te. 

Egynek közülünk az útja 

mindég kivisz idegenbe. 

Bizony, jól mondja a nóta, 

hogy elmegyünk, el-elmegyünk, 

messzi nagy útakra megyünk. 

Messzi nagy útak porából 

bizony, köpönyeget veszünk. 

S ebben a nagy köpönyegben, 

sok-sok súlyos köpönyegben 

bizony pajtás, mondom Néked: 

rendre, rendre mind elveszünk.

Bajorerdő, 1947