2014. március 2. – Évközi 8. vasárnap

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”

Mt 6,24-34

Elmélkedés:

Gondviselés és megbocsátás
A mai vasárnapon az isteni gondviselésről tanít Jézus az evangéliumban. Nézhetnénk önmagában is a gondviselés témáját, de kössük most mégis az ellenségszeretethez, amelyről egy héttel ezelőtt elmélkedtünk. Egy kis történettel kezdjük. A szerzetes egyszer a kolostor vezetőjéhez fordul: „Megsértett egy szerzetestestvér és most bosszút akarok állni.” „Hagyd ezt inkább Istenre és felejtsd el a dolgot” – válaszolta az apát. De ő erősködött: „Nem nyugszom addig, amíg bosszút nem állok a sérelemért.” Mire az apát: „Rendben. Akkor most imádkozzunk együtt! Istenünk, nincs szükségünk arra, hogy gondunkat viseld, mert magunk fogunk bosszút állni.” A szerzetes megértette a rövid ima mondanivalóját és lemondott szándékáról. A példázatból semmiképpen se vonjuk le azt a téves következtetést, hogy a szerzetes annak reményében mondott le a bosszúról, hogy majd Isten helyette kellőképpen megbünteti az illetőt és azt se higgyük, hogy Isten bosszúálló.
Ez a kis történet nem csak azt tanítja, hogy a minket bántalmazóknak bocsássunk meg szívből, hanem rávilágít arra is, hogy nem érdemes sorsunkat kezünkbe vennünk, mert ezzel kizárjuk életünkből a gondviselést. A megbocsátás mellett életünk más területeire is igaz: nem tudunk mindent az irányításunk alá vonni. Nem tudunk mindent a magunk erejéből elérni. Nem tudunk minden helyzetben igazságot szolgáltatni. Bizonyos területeket át kell engednünk Istennek. Ez történhet azért, mert kényszerűen elismerjük tehetetlenségünket, gyengeségünket, de történhet annak belátása eredményeként is, hogy életünknek Isten kezében van a legjobb helye. Ezt nevezzük a gondviselésbe vetett bizalomnak. Hisszük, Isten jól tudja, mire van szükségünk a földi és az örök boldogsághoz s mindezt megadja, biztosítja számunkra. Nem csupán megteremtett, életre hívott minket, hanem megad mindent, ami az élethez szükséges. A gondviselésben való hit azt jelenti, hogy Isten szeretetére bízzuk magunkat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezentúl nem kell semmit tennünk, nem kell dolgoznunk, mert majd Isten minden este betol hozzánk egy jól megrakott bevásárlókosarat és rendezi villanyszámlánkat. És nem is azt jelenti, hogy mostantól nyugodtan lehetünk vakmerőek a közlekedésben, nem kell óvatosnak vagy elővigyázatosnak lennünk, mert Isten akkor is megóv bennünket minden balesettől és bajtól, ha felelőtlenül viselkedünk. Az ilyen vélekedések a gondviselés félreértéséből fakadnak.
Mit értsünk tehát gondviselés alatt? Jézus szavaiból érdemes kiindulnunk, aki ezt mondta: „Ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok. Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket” (Mt 6,25-26). A gondviselésben való hit azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy Isten figyel ránk, nem hagy magunkra, főként akkor nem, amikor megpróbáltatások érnek minket. Azt jelenti, hogy a nehézségek ellenére is hűségesek maradunk Istenhez, aki védelmezi életünket, erősít minket a kísértések idején, nem engedi, hogy a kárhozatra jussunk, hanem az üdvösség biztos útján vezet minket. A gondviselés Isten irántunk való szeretetének mindennapi megnyilvánulása. A gondviselés jel számunkra, hogy keressük és megtaláljuk Istent. A gondviselés gyógyszer számunkra a bajban és betegségben. A gondviselés támasz számunkra, amikor erőnket gyengülni érezzük. A gondviselés vigasztalás, amikor elveszítjük szeretteinket. A gondviselés ajándék, hogy élni tudjunk. A gondviselés forrás, amely hitünket táplálja. A gondviselés megnyugvással tölt el minket, ha saját halálunkra és örök életünkre gondolunk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!