2014. január 19. – Évközi 2. vasárnap

Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Jn 1,29-34

Elmélkedés:

Megbízható tanú
Meglepő ismertetést olvasok arról, hogy a bírósági tárgyalásokon meghallgatott tanúk mennyire megbízhatatlanok. Nem arról van szó, hogy szándékosan hazudnának vagy félre akarnák vezetni az igazságszolgáltatást, hanem arról, hogy néhány hét vagy hónap után már nem tudnak visszaemlékezni az eseményekre. Valószínűleg meg sem figyelték pontosan, az idő múlása pedig tovább homályosítja, torzítja a bennük kialakult képet. A tanúk sok esetben még az olyan alapvető dolgokra sem emlékeznek, hogy például milyen színű volt egy autó, nem is beszélve az apróbb részletekről, amelyek fontosak lehetnek az esetek megítélésekor. Az egymással gyökeresen ellentmondó vallomásokból nehéz kideríteni az igazságot, s a bíróknak komoly feladatot jelent az egyes tanúvallomásokból szerzett ismeretek mérlegelése, annak megállapítása, hogy melyiket milyen súllyal vegyék figyelembe. Nehéz eldönteniük, hogy melyik tanú emlékei állnak közelebb az igazsághoz. Ilyenkor az a kérdés, hogy ki a megbízható tanú? Ki állítja a valóságot?
Tanúskodásról olvasunk a mai evangéliumban, Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtételéről. Bátran állíthatjuk, hogy János tanúskodása megbízható és igaz. Pontosan emlékszik arra, hogy mi történt Jézus keresztelésekor, nem színezi ki a történteket, nem felejt el belőle semmi lényegeset, és nem tesz hozzá semmit. Arról tanúskodik, hogy amikor a Jordán folyó vizében megkeresztelte a hozzá érkező Jézust, látta az égből galamb alakjában ráereszkedő Szentlelket. Az elmúlt vasárnap, Krisztus megkeresztelkedése ünnepén erről szólt az evangélium, de akkor a megnyíló égből leereszkedő Szentlélek említése mellett az is szerepelt, hogy a mennyei Atya szózata hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt 3,17). Keresztelő János ugyan nem állítja, hogy ő hallotta ezt az égi hangot, de a mennyei Atya szavaival megegyező tartalmú az ő tanúskodása: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” (Jn 1,34).
És ha már megbízhatóságról és igazságról beszélünk a Keresztelő szavaival kapcsolatban, akkor ne menjünk el azon kérdés mellett, hogy vajon mennyire megbízható János evangélista, aki évtizedekkel később írja le mindezeket az eseményeket? Vajon ő jól emlékezik vissza a történtekre? Hosszú idő elteltével is pontosan emlékezik a részletekre? Könnyen megkerülhetnénk ezt a kérdést azzal, hogy a Szentírás minden könyve, így János evangéliuma is sugalmazott írás, tehát a Szentlélek ügyelt arra, hogy a szerző csak az igazságot jegyezze le. A sugalmazásnak köszönhetően biztosak lehetünk abban, hogy igaz mindez. De most mégse elégedjünk meg ezzel a válasszal és firtassuk nyugodtan a kérdést! Nézzünk csak egy kicsit mélyebbre a szövegben! János evangéliumának ez a szakasza (Jn 1,19-51) a kereszteléstől a kánai csodáig írja le az eseményeket. Először szó van a papok küldöttei előtt tett tanúságról, majd a Jézus jelenlétében tett második tanúskodásról. A következő jelenetben János tanúságtételének hatására két tanítványa követni kezdi Jézust, tanítványai lesznek, majd pedig újabb személyek csatlakoznak hozzá. E részeket a „másnap” időhatározóval köti össze az evangélista. A kánai menyegzőn történtek elbeszélése így kezdődik: „Harmadnap menyegző volt a galileai Kánában” (Jn 2,1). Tehát a megkeresztelkedést követő harmadik napon történt a lakodalom. János evangélista napra pontosan emlékezik vissza a történtekre és így írja le őket. Sőt! A részletekre órára pontosan emlékszik. Ezt igazolja, hogy amikor a két tanítvány követi Jézust és nála maradnak, akkor így zárul a leírás: „Körülbelül tíz óra volt” (Jn 1,39). Hihetetlen precizitás! Hihetetlen pontosság! A kereszteléstől a kánai csodáig napra pontosan, szinte óráról órára követhetjük az eseményeket. Éppen az a hihetetlen precizitás és határozottság igazolja, hogy János evangélista írása megbízható. Nem hímel-hámol, nem fecseg össze-vissza, kijelentéseiben nyoma sincs a bizonytalankodásnak. Ehhez jön még, hogy nem mástól, nem bizonytalan tanúktól szerzi be információit, hanem ő is ott van ezeknél az eseményeknél, ő az egyik tanítvány, aki követni kezdi Jézust. Pontosan emlékezik e számára is sorsdöntő eseményekre.
E gondolatok folytatásaként próbáljunk személyes választ adni a következőkre: Hiszek-e a Jézusról szóló tanúságtételben? Hiszem-e, hogy az evangélium az igazságot tárja fel előttem? Tanúságot teszek-e mások előtt hitemről és Jézusról?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!