2014. február 2. – Vasárnap, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.

Lk 2,22-40

Elmélkedés:

Ő a mi világosságunk
A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Jézust negyven nappal születése után a vallási törvény előírásai szerint bemutatták Istennek a jeruzsálemi templomban. A gyermekek templomi bemutatása arra vezethető vissza, hogy az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján a zsidó elsőszülöttek megmenekültek és csak az egyiptomi családok elsőszülött gyermekeit érte halál. Az elsőszülöttek ettől kezdve Isten tulajdonának számítottak, ezért a szülőknek ki kellett váltaniuk gyermeküket. Az előírások szerint a szülés utáni negyvenedik napon kellett az édesanyának a tisztulási áldozatot bemutatnia. A Máriára vonatkozó tisztulási előírás és az elsőszülött gyermekre vonatkozó bemutatás kötelezettsége – mindkettőre utalás szerepel az evangéliumi szövegben – valójában nem kívánta azt, hogy Mária és József Jeruzsálembe menjen és azt sem, hogy a gyermek Jézust magukkal vigyék, hiszen ennek bárhol eleget tudtak volna tenni. Lukács evangélista minden bizonnyal arra akart rámutatni az esemény lejegyzésével, hogy a Fiúisten megjelenik Atyja házában, a templomban, és az Isten által előre kiválasztott személyek örömmel fogadják őt, és felismerik benne a megváltóra vonatkozó ígéret beteljesedését.
Az ünnep evangéliumának szövegében kulcsfontosságú a látás szó. Simeon ígéretet kapott, hogy „nem lát halált” egészen addig a napig, amíg nem „látja a Fölkentet.” Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust, hálát ad Istennek, mert „látták szemei a Szabadítót.” Az idős Simeon arról beszél magasztos szavakkal, hogy e gyermekben, azaz Jézusban teljesültek be az egykor tett isteni ígéretek. Beteljesedett a választott népnek tett ígéret, hogy elérkezik majd a Megváltó, és teljesedik a Simeonnak tett ígéret, hogy halála előtt megláthatja a Megváltót. Jézus világrajöttével az ígéret népéből megváltott néppé válnak az emberek. Mi magunk is a megváltottak közé tartozunk. Vajon az én szemeim meglátják-e Jézust? Vagy inkább eltakarom a szemem? Meglátom-e Jézusban a világ megváltóját?
Mindannyiunk szívében ott él az Isten-látás vágya. Mária, aki egykor karjában vitte gyermekét a templomba, hogy bemutassa Istennek, most nekünk hozza el Jézust, felénk tartja, hogy láthassuk a Megváltót. Mária Jézust nyújtja a gyermekeknek, a fiataloknak, a felnőtteknek és az időseknek. Nem kell félve eltakarnunk az arcunkat és a szemünket! Nem kell rettegnünk attól, hogy mi történik, ha találkozunk Istennel! Hiszen nem ítélkezni jön, hanem hogy szabadulást hozzon nekünk. Ő a mi Megváltónk, ő a mi világosságunk!
Amikor az evangéliumban elolvassuk Simon ujjongó öröménekét és magunk elé képzeljük Anna asszonyt, akkor emberek állnak előttünk, akik örvendeznek Jézusnak. Az ő örömük az édesanya, Mária öröméhez kapcsolódik, aki a templomi bemutatás alkalmával örömmel ad hálát Istennek azért, hogy anya lehet. Meghatottan figyeljük az idős emberek, Simeon és Anna örömét, hiszen egy idős ember ritkábban mutatja ki örömét. És szemléljük Mária örömét, aki talán még mindig nem érti egészen, hogy mit is jelent az, hogy Isten őt választotta a Megváltó anyjának. Az öröm mellett szó van még a Máriára váró fájdalomról is, amelyet Simeon megjövendöl, s amely az Úr szenvedésekor és halálakor teljesedik be. A Megváltó édesanyjának életében ugyanúgy jelen van az öröm és a szenvedés, mint minden ember életében. Isten minket is kiválaszt, nekünk is hivatást ad, amelynek teljesítése fájdalmak és szenvedések közepette örömöt, boldogságot jelent.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!