2014. február 19. – Szerda

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”

Mk 8,22-26

Elmélkedés:

Szent Márk evangélista két olyan esetről számol be írásában, amikor Jézus vak embernek adja vissza a látását. Az első a betszaidai vak meggyógyítása (vö. Mk 8,22-26), amelyről ma olvastunk, a másik pedig a jerikói vak meggyógyítása (vö. Mk 10,46-52). A két történet főbb elemei sokban különböznek. A jerikói vak esetében a világtalant, aki hangosan kéri Jézus segítségét, az emberek távol akarják tartani a Mestertől. A csoda, amely a történet szerint a vak hitének a jutalma, mindenki szeme láttára történik. Jézus a szavával gyógyítja meg, s ő azonnal visszanyeri látását és követni kezdi gyógyítóját.
A betszaidai vak esetében az emberek vezetik Jézushoz az embert, akit ő kivezet a faluból, hogy senki se lássa őket. A vak hite nem játszik szerepet a csodánál, legalábbis erről nem tesz említést az evangélista. Ez esetben nem csupán szavakkal történik a gyógyulás, hanem Jézus rátette a kezét. A vak nem azonnal, hanem csak fokozatosan nyerte vissza látását és nem indul el Jézus nyomában.
E kétféle elbeszélés a vakok meggyógyításáról a hit különböző útjait jelképezik számunkra. Más-más utakon juthatunk el az igazság megismeréséhez és az Istenben való hithez. De ezen az úton mindig Jézus vezet bennünket! Ő veszi le rólunk a hitetlenség homályát, hogy a hit világosságában éljünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.
 

(FORRAS:NET)