2014. február 23. – Évközi 7. vasárnap

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!

Mt 5,38-48

Elmélkedés:

Új parancs
Az elmúlt vasárnapi elmélkedésben már utaltunk arra, hogy a szeretet Jézus által hozott új törvénye felülmúlja az ószövetségi törvényt, és visszavezet minket a törvények eredeti szándékához, tehát ahhoz, amiért Isten megteremtette a világot és az embert. A mai evangélium ezt a gondolatot viszi tovább. Jézus minden emberre, még az ellenségre is kiterjeszti a szeretet törvényét. Az ószövetségi törvény az egyenlőség és az arányosság elvét tiszteletben tartva megengedte az ellenség bántalmazását. A jót jóval, a rosszat rosszal lehetett viszonozni. Ezt fejezte ki a „szemet szemért, fogat fogért” elv, amelyet Jézus említ. A gyakorlatban ez az jelentette, hogy aki barátságosan közeledik, ahhoz szeretettel közeledünk, aki viszont rosszat tesz nekünk, azzal nem szükséges jót tennünk. Ezt a régi szemléletmódot és gyakorlatot írja felül a szeretet mindenkire kiterjedő törvénye. Jézus így fogalmaz: „Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat” (Mt 5,39). Majd így folytatja: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket” (Mt 5,43-44). E szavaihoz kapcsolódik még, amit az Úr az utolsó vacsorán mondott: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). Ez utóbbi kijelentés fényében értjük meg igazán, hogy Jézus nem csupán beszélt a tökéletes szeretetről, arról, hogy ne viszonozzuk a minket bántalmazók erőszakát, hiszen ő éppen ezt a tökéletes szeretetet valósította meg, amikor vállalta a szenvedést és a kereszthalált.
A bántalmazások esetén – legyenek azok csupán szóbeliek vagy súlyosabb esetben tettlegesek – sok emberből azonnal feltör az indulat. Nem csupán ösztönösen védekezünk, és ehhez természetesen jogunk is van, hanem mindjárt felébred bennünk a vágy, hogy viszonozzuk a támadást, szembeszálljunk azzal, aki bánt minket. Komoly próbatétel, kihívás számunkra, hogy ezt az ösztönös viselkedést legyőzzük magunkban, és a későbbiekben se kezdjük el azon törni a fejünket, hogy majd alkalomadtán miként tudunk bosszút állni. Így érthetjük meg, hogy az ellenségszeretet alapja a megbocsátás, mégpedig a tökéletes megbocsátás. Elfelejtem a sérelmeket, kitörlöm emlékezetemből a bántásokat, nem gondolok arra többé, hogy milyen rosszindulatból fakadó cselekedetet kellett elszenvednem. A tökéletes megbocsátás a kiindulópontja annak, hogy ne viszonozzam a rosszat, hanem jót tegyek azzal is, aki ellenségének tekint engem. Sokan arra hivatkoznak, hogy ez nehéz, sőt lehetetlen. Igen, lehetetlen annak, aki nem tud megbocsátani. De lehetséges annak, aki valóban megbocsát.
Érdemes elgondolkoznunk azon, mennyiféle okot szoktunk felsorolni arra, hogy miért nem viselkedtünk valaki iránt szeretettel. Kitalálunk mindenfélét, felhozunk vélt és valós sérelmeket egyaránt. Százféle, ezernyi magyarázatot kitalálunk, hogy igazoljuk magunkat, miért viselkedtünk közömbösen vagy bántóan. A végtelenségig tudjuk sorolni, hogy miért nem tartunk valakit méltónak a szeretetünkre. Felejtsük el mindezt! Hiszen a mérleg serpenyőjébe ugyanannyi okot tudnánk elhelyezni, hogy miért kötelességünk a szeretet gyakorlása. De mégse soroljuk ezeket, hanem csak egyet tegyünk oda: Jézus úgy szeretett minket, hogy meghalt értünk. Mi okunk lehet ezek után arra, hogy bárkitől is megtagadjuk a szeretetet?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Te a tökéletes szeretetre adtál példát, amikor nem ütöttél vissza annak, aki megütött téged, nem köpted le azokat, akik leköpdöstek. Még szavakkal sem viszonoztad a téged gúnyolók rosszindulatát. Nem bántottad azokat, akik megostoroztak, fejedre töviskoszorút nyomtak, a kereszt hordozására kényszerítettek és a keresztre szegeztek. Az Atyához imádkoztál értük és szívből megbocsátottál nekik. Taníts minket, Urunk a tökéletes szeretetre és a megbocsátásra! Életed és halálod adjon erőt, hogy senkit ne tekintsünk ellenségnek és a szeretetet mindenkivel szemben gyakoroljuk.