Az aradi vértanúk napja... 

Juhász Gyula :Vértanúink

A föld alól, a magyar föld alól

A vértanúk szent lelke földalol: 

E nagy napon, hol emlék s béke leng,

A bús bitókra hittel nézzetek! 

Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,

Minden napoknál szebb és szabadabb!

A nap, melyért mi vérben esve el,

Nyugodtan haltunk ama reggelen. 

Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,

Hisz onnan jönnek mind e sugarak; 

Hisz onnan árad, új világ felett,

Szentháromságunk, mely jövőt teremt: 

Szabadság minden népnek, aki él

S halni tudott egy megváltó hitér, 

Egyenlőség, hogy Ember ne legyen

Mások szabad prédája, becstelen. 

Testvériség, mely át világokon

Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon. 

Ó magyarok, ti élő magyarok,

A halhatatlan élet úgy ragyog 

Rátok, ha az egekbe lobogón

Igazság leng a lobogótokon, 

Az Igazság, mely tegnap még halott,

Világ bírájaként föltámadott. 

A népek szent szövetségébe ti

Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.

A föld alól, a magyar föld alól

A vértanúk szent lelke így dalol.

165 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki Pesten Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét, Aradon pedig a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát. 

Haláluk napja nemzeti gyásznap Magyarországon.

(Hivatalosan 2001-ben nyilvánította azzá a kormány.)

A szabadságharc leverését súlyos megtorlás követte: az osztrák kormány bosszúért lihegett, s egyben példát akart statuálni. A leszámolás már a fegyveres harcok során elkezdődött. Haynau, az új osztrák fővezér hadjáratának kezdetén kiáltványban tudatta, hogy aki a magyar kormánnyal és a hadsereggel bármiféle kapcsolatban állt, büntetésre számíthat. 

Bár a bécsi kabinet augusztus 20-án a közkatonáknak amnesztiát adott, ez nem jelentett büntetlenséget: sokakat a császári seregbe soroztak be, a magasabb rangú tiszteket, tisztviselőket és képviselőket hadbíróság elé állították. A határozat végrehajtásával a kérlelhetetlenségéről ismert Haynaut bízták meg, és az ő kezébe adták a halálos ítéletek jóváhagyásának jogát is.A tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg. Először Pesten gr. Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor. Batthyányt még 1849 januárjában letartóztatták, és végül az olmützi törvényszék ítélte - felsőbb utasításra - kötél általi halálra. Esetében a bíróság a Bécsben hozott szabályt is megsértette, hiszen a felelősségre vonás csak az 1848. október 3., tehát az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett cselekményekre vonatkozhatott volna, Batthyány viszont ekkor már lemondott tisztségéről. Haynau október 5-én erősítette meg az ítéletet. 

Aradon a 13 tábornokot és egy ezredest szeptember 26-án ítélték halálra mint felségsértőket és lázadókat. Ezt Haynau szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár Andrásnak, Ferenc József hajdani lovaglómesterénekítéletét végül börtönre változtatták. 

A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour halálának évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel a hozzá becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, és bár életét megmentették, nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta az ítéletet, ami miatt később Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet a katonáknak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jdger, éljen a haza!"

Százhatvanöt esztendővel ezelőtt, azon a gyászos napon, még a nap sem kelt fel, amikor I. Ferenc József osztrák császár akaratából az aradi vár egyik sáncában "por és golyó által" kivégezték Kiss Ernő honvédtábornokot, gróf Dessewffy Arisztid honvédtábornokot, Schweidel József honvédtábornokot és Lázár Vilmos honvéd ezredest. 

Ezután csak kevés idő telt el, és esküjük megtartása miatt  a vártól délre, a Maros árterén bitón oltották ki Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezić Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és gróf Vécsey Károly honvédtábornokok életét.

Aulich Lajos (1792-1849) Császári tiszt volt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban honvédezredes, 1849-től tábornok. Görgey híve volt, 1849. Július 14-től augusztus 11-ig ő volt az ország utolsó hadügyminisztere.

Damjanich János (1804-1849) Szerb határőrcsaládból származott, 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, győzelmeihez nagyban hozzájárult katonai tudása és személyes bátorsága is. Világos után ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.

Dessewffy Arisztid (1802-1849) Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált. 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetőrségbe, alezredes, majd ezredes lett. 1849-ben tábornokká nevezték ki. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert. A rá szabott ítélet eredetileg kötél általi halál volt, amelyet kegyelem útján főbelövésre változtattak.

Kiss Ernő (1799-1849) Császári tiszt volt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatát a magyar kormánynak. 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg főparancsnokává nevezték ki. 1848. december 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos főhadiparancsnokká léptették elő.

Knézich Károly (1808-1849) A császári sereg tisztje volt, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849. Márciusától a főseregnél a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott. A peredi csata után Görgey leváltatta, ekkor Kossuth a felső-tiszai tartalék hadtest parancsnokává nevezte ki.

Lahner György (1795-1849) Volt császári tiszt, majd 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelő lett. 1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a szabadságharc hadiiparának irányítója volt. 1849. Február 6-án tábornokká nevezték ki.

Lázár Vilmos (1815-1849) Volt császári tiszt, 1848-ban százados, 1849 februárjától őrnagy, majd ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert.

Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849) A magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka előbb császári tiszt volt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitűnt személyes bátorságával.

Nagysándor József (1804-1849) 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, őrnaggyá nevezték ki a Pest vármegyei lovas nemzetőrséghez. Kitűnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Ezután tábornokká léptették elő. Nagyváradon csatlakozott Görgeyhez, augusztus 9-én Aradra ment és serege maradványaival Schlikkel készült megütközni, de Görgey ebben megakadályozta. Ezután követte a fővezért Világosra, bár nem tartozott Görgey hívei közé.

Pöltenberg Ernő (1813-1849) Császári tiszt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1848 nyarán ezredével együtt Magyarországra helyezték, ahol a magyar szabadságharc ügyének híve lett. Kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok. Görgey bizalmasaként ô közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételről. Ennek megtörténte után az osztrákok elfogták és 12 társával Aradon kivégezték.

Schweidel József (1796-1849) Császári tiszt volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsből hazavezette. 1848 októberében tábornok lett, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka. A forradalom bukása után letartóztatták és bitó általi halálra ítélték, de végül felesége könyörgésére az ítéletet golyó általi halálra változtatták.

Török Ignác (1795-1849) Az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erődítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig ő volt a vár parancsnoka. Júniusban Budán, majd júliusban Szegeden erődítéseken dolgozott. 1849-ben nevezték ki tábornokká.

Vécsey Károly (1807-1849) Császári tisztként őrnagyi rangot ért el. 1848 nyarán a magyar kormánynak ajánlotta felszolgálatait. 1848 decemberétől tábornok, 1849-ben váradi várparancsnok lett. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.

Hittek igazukban, esküjük szentségében, szavaik tisztaságában, így nyílt tekintettel várták a jövőt. S tudták jól, mire számíthatnak. Mind a tizenhárman meggyőződéssel vallották, hogy az általuk szolgált ügy méltó, igaz ügy, amelyért érdemes minden kockázatot, áldozatot vállalni. Sokáig bíztak abban, hogy a győztesek méltányosan ítélik meg esküjük és tiszta lelkiismeretük diktálta tetteiket. Levelek, naplórészletek bizonyítják ezt. Egészen az ítélet kihirdetésének órájáig reménykedtek, de felkészültek a védekezésre is. Amikor pedig eljött a végső óra, olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük.

Ady Endre: Október 6

Őszi napok mosolygása, 

Őszi rózsa hervadása, 

Őszi szélnek bús keserve 

Egy-egy könny e szentelt helyre, 

Hol megváltott- hősi áron - 

Becsületet, dicsőséget 

Az aradi tizenhárom. 

Az aradi Golgotára 

Ráragyog a nap sugára, 

Oda hull az őszi rózsa, 

Hulló levél búcsú csókja: 

Bánat sír a száraz ágon, 

Ott alussza csendes álmát 

Az aradi tizenhárom. 

Őszi napnak csendes fénye, 

Tűzz reá a fényes égre, 

Bús szívünknek enyhe fényed 

Adjon nyugvást, békességet: 

Sugáridon szellem járjon 

S keressen fel küzdelminkben 

Az aradi tizenhárom.

A szabadságharc ugyan elbukott az osztrák és orosz túlerővel szemben, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. A küzdelem társadalmi vívmányait: a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett elvenni tőle. Az a hősies katonai teljesítmény, amelyet a magyarság akkor felmutatott, olyan rokonszenvet váltott ki Európa -, sőt Amerika-szerte, amely a nemzet reményeit táplálta, hogy egy kedvező fordulat alkalmával, egyszer véglegesen kivívhatja a függetlenséget. 

Balogh József : Aradi, őszi dal

Figyel az Isten árván,

Nem áll magyar a strázsán 

Kinek volt ez az átka?

Néma a börtön rácsa. 

Amikor bátrak halnak,

Ki kezd új forradalmat? 

Gyilkol idegen horda,

S Petőfi kardja rozsda. 

Ősz van, dermed a lélek,

Aradi gyertyák égnek. 

Tábornok-tizenhármak,

Rájuk angyalok várnak. 

Hant kortyolja a könnyet,

S csöndek, iszonyúk jönnek. 

Szuhanics Albert : Október hat

Bágyadt, őszi napnak fénye

tizenhárom névre néz le.

Tizenhárom vértanúra

emlékezzünk leborulva!

Mind fiai a halálnak,

túlerővel szembeszálltak.

Áldozat lett szent oltáron,

az aradi tizenhárom.

Szabadságért szálltak révbe,

jaj, a vérpad útjuk vége!

A szent ügyet meg nem bánták,

ők a hazát így szolgálták!

Értük párás ma a szemünk,

megvédték a becsületünk.

Patyolatként vitték égbe,

tették Istenünk kezébe...

Október hat fájó emlék,

becsületünk visszavették.

Megváltották drága áron,

az áldozat tizenhárom...

Hazánk egén bús csillagok,

örök fényben, ragyognak ott!

Vértanúság drága ára

száll a nemzet oltárára.

Fájdalmas nap, október hat,

a sorsunkra máig kihat...

Békesség legyen veletek,

örökkön áldjuk a nevetek!

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=InzX4u4ScVk

A 165. évfordulón kitüntetett kötelességünk a vértanú tábornokokra való kegyeletes emlékezés, kiknek neve mindörökre arany betûkkel íródott be történelmünk legfényesebb lapjaira, és amelyet minden generációnak ismernie kell, amíg magyar él e földön.