A Potala-palota (szanszkrit neve: Buddha hegye) hatalmas épületkomplexuma a Kínai Népköztársaság, Tibeti autonóm tartományában, Lhásza városától nyugatra emelkedő sziklás Vörös-domb tetején, 3630 méteres magasságban áll. A lhászai városközponttól nyugatra helyezkedik el, 13 emeletes építmény, magassága megközelítőleg 118 méter, összterülete 130 ezer négyzetméter, és állítólag pontosan 999 szobából áll. A Potala egykor a tibeti kormány székhelye és az ország vezetőjének, a Buddha reinkarnációjának tartott s ezért istenként tisztelt dalai lámának (az ember, akinek bölcsessége olyan mély mint az óceán) a rezidenciája volt. Az UNESCO 1994-ben a Világörökség részének nyilvánította, mivel „egyszerre erőd, templom, kolostor és iskola, a régió politikai és vallási életének epicentruma, a tibeti művészet magas színvonalának csodálatos példája.”  E rendkívüli építmény köré az idők során számtalan legenda szövődött, amelyek kialakulásához hozzájárult a palota csodálatos fekvése és elzártsága.

A Himalája gleccserektől csillogó északi lejtőjén fekvő, nehezen megközelíthető Tibet időtlen idők óta a meditáció és az aszkézis földje. A 19. századot megelőzően igen kevés utazó jutott el ide, majd 1904 után lezárták a határokat a külföldi látogatók előtt. 1951-ben, amikor a kommunista Kína fennhatósága alá vonta Tibetet, a korábbi viszonylagos függetlenségért folyó felkelések tovább erősítették elszigeteltségét. A 14. dalai láma, Tendzin Gyaco 1959-ben kényszerűségből elhagyta a Potalát és az indiai Dharamszalába menekült. A tibeti buddhizmus feje, bár száműzetésben él, az egyik legtiszteltebb politikai vezető. 1989-ben Nobel-békedíjat kapott.

A Potala-palota ma múzeum és zarándokhely; labirintusszerű helyiségeit, szentélyeit számtalan ajtó folyosó és lépcső kapcsolja egymáshoz. Termeit és hosszú galériáit a lámaista művészet ragyogó színekben pompázó faliképei és színes selyemhímzései borítják, valamint közel kétszázezer szobor díszíti. „Naponta több ezer turista és zarándok keresi fel a palotát, bejutnia azonban mindennap csak a legszerencsésebb első 1600 nem tibeti turistának, illetve háromezer tibeti zarándoknak sikerülhet. A hatalmas emberáradat ugyanis állítólag már veszélyezteti a műemléket, s ezért a hatóságok korlátozzák a látogatók számát.”

 Története
 
A tibeti néphit szerint a Dél-India egyik szent helyéről – Buddha hegye, azaz Potala – elnevezett palota az istenek műve és csodálatos módon egyetlen éjszaka alatt épült fel.

A palota valódi története a 7. században kezdődött, amikor Tibet harcos királya Szongcen Gampo (i. sz. 613-650 körül) a végtelen kopár fennsíknak ezt a félreeső helyét választotta, hogy felépítse fővárosát. Ő emelte a Vörös-dombon (Marpo-ri) az első palotát 637-ben, a kínai Tang-dinasztiabeli Vencseng hercegnővel kötött házasságkötése idején. A palotát hármas védőfal vette körbe, 999 szobából állt és a dombtetőn egy további magában álló helyiség tartozott hozzá. Halála után az épület vallási központ lett, ahol a szerzetesek nyugodtan meditálhattak és tanulhattak.

Szongcen Gampo honosította meg Tibetben a buddhizmust. A buddhizmus jellegzetesen tibeti vállfaja a lámaizmus, vagy más néven vadzsrajána – „villámkerék”–, amely magába olvasztotta a Himalájában elterjedt animista és samanista elemeket is magában hordozó ősi bon hitet. A tibeti buddhizmus a Tibeti-fennsík és a hozzá kapcsolódó területek, a Himalája magasabb vonulatai: India, Nepál és Bhután, továbbá Mongólia és Kelet-Oroszország (Burjátföld és Tuva) uralkodó vallása. A lámaizmus ma már az egész világon ismert; kisebb vallási közösségekben minden földrészen megtalálható. Terjedésében jelentős szerepe van a rend elüldözött vallási vezetőjének.Ez a palota a 9. században villámcsapás miatt kigyulladt és szinte teljesen leégett, később a mongolokkal vívott háborúk rongálták. Az első palota ezer helyiségéből csupán kettő, Dharma hercegének barlangja és Avalokitesvara Buddha-szentélye maradt épen. A 14. században a mongol uralkodó Altan kán a gelugpa („sárgasapkás”) szekta vezetőjét a dalai láma címmel ruházta fel, így 1391-től a mindenkori dalai láma lett Tibet politikai és spirituális vezetője. A kormányzat növekvő igényei szerint többször is átépítették a palota épületegyüttesét. Az utolsó átlakítás az ötödik dalai láma rendeletére 1645 és 1694 között zajlott, ekkor alakult ki Potala mai arculata. Loszang Gyaco „a dalai lámák közül elsőként ellátogatott a kínai fővárosba 1653-ban. A Csing-dinasztiabeli Shunzhi császártól főnemesi rangot kapott, s hazatérve a Drepung kolostorból a Potalába, pontosabban annak egyik főépületébe, az elsőnek elkészült Fehér palotába helyezte át a székhelyét.” [2] Ekkortól számítva a dalai láma hivatalosan, császári engedéllyel a vallási mellett a közjogi hatalmat is gyakorolta Tibetben. A Potala spirituális központja, az ún. Vörös palota Lodzang Gjaco halála után 12 évvel, 1694-ben készült el.

A Poltala-palota mindenekelőtt a a dalai lámák székhelye volt, akik mint istenkirályok több mint 500 évig (1391-1950) uralkodtak Tibetben, Avalokitesvara bódhiszattava, a könyörület buddhista megtstesítőjének reinkarnált testeként. Tibet kínai megszállásakor (1950), a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco mindössze 15 éves volt. 1959-ig korlátozott mértékben gyakorolhatta hatalmát majd egy sikertelen felkelés után 80 000 hívével együtt Indiába menekült. Dharamszalában megalapította az emigráns kormányt (Őszentsége a Dalai Láma Központi Tibeti Adminisztrációja) és a Namgyal-kolostorban rendezte be új rezidenciáját.

 A palota
 

„A Potala-palota a világ legmagasabban épült, legnagyobb és legjobb állapotban lévő kastély stílusú komplexuma. Alapját a Vörös-domb déli lejtője tartja, de maga az épület beborítja az egész dombot, azzal egyetlen monumentális egységet alkot.” [2] A Potala épületegyüttese 41 hektáron terül el, két fő szektorra oszlik, amelyek több mint 1000 helyisége, ezer szentélye, imaterme és folyosói valóságos útvesztőt alkotnak. A nyers téglából épült 350 méter hosszú (észak-déli fal), 400 méter széles (kelet-nyugat) és 117 méter magas (13 emeletes) komplexumot nagy, befelé dőlő fal védi. A fal fölött emelkedő homlokzaton ablakok hosszú, párhuzamos sorai húzódnak. Az aranyozott tetőket kis tornyocskák díszítik, amelyeknek az a feladata, hogy távol tartsák a rossz szellemeket. A palota kapui több ösvényen és lépcsősoron is megközelíthetőek, ám a legismertebb feljárat az a cikkcakkos rámpa, amelyen az időről időre megrendezett vallási menetek is haladnak. A Potala-palota magán hordozza mind a tibeti buddhista, mind az ősi kínai kultúra stílusjegyeit. A Potala két fő része a központi elhelyezkezésű Vörös palota, és az azt körülölelő Fehér palota. Mindkét épületet freskók ezrei díszítik, amelyek felidézik Tibet történetét, vallását, mindennapi életét. A palotát összesen 200 000 szobor ékesíti; és rengeteg további műalkotást, az első tibeti királyok idejéből származó tárgyakat őriz a mesés kincstár.

 (FORRAS:NET)