Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!...
És ismétlik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva...
És nagy szavát az Úr - kimondja!
Dsida Jenő

 

Pünkösd

A pünkösd jő - de meg nem érti titkát
a szív, amelyben még az Úr nem él;
Itt a tavasz, - bimbófejük kinyitják
a kis virágok, zöldül a levél.
Mit ér, ha a természet újra éled,
a föld örül, madárka énekel,
de a szívünkben még az égi Lélek
élet tavaszát nem költhette fel?

Ha szívünket a Lélek át nem hatja,
hervadt virág csak minden ünnepünk,
Hiába volt a szent karácsony napja,
a húsvét fénye föllángolt - s letűnt.
Az Úr csak egyszer járt itt lenn a földön,
értünk csak egyszer halt kereszthalált,
De kell, hogy pünkösd újra s újra jöjjön,
mert életet csak Isten Lelke ád.
Ismeretlen szerző

 

Pünkösd

Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.
Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
Reviczky Gyula

 

Pünkösd

Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
Az éj meleg s már perzselő a reggel,
Bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
S ritkán találunk hűvös árnyra már.
Az ég fakó, az éj is rövid,
Alig bújik el a nap egy bokorba,
Aztán ragyogva új erőbe forrva
Kiszáll az égre lánguszályt röpít.
A róna várja a hűsfényű holdat,
Leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,
Leszáll a boldogság a másvilágról.
A néma csillagok reánk hajolnak,
És álmodó, fáradt fejünk körül
Színes, aranyló lepkeraj örül.
Kosztolányi Dezső

 

Pünkösdi szonett


Ott ülnek ők, magukra hagyottan,
a csüggedt-gyáván összebújók,
az arcukra titkon kámzsát húzók,
vacogó félelembe fagyottan,
legott rohanó szél vad erejétől
zúgva hasad fel a menyei kárpit,
s lángnyelvek ragyogó tüze válik
férfi-merészség védpajzsává. Hevétől
olvad a dermedt szó, hittel hirdetik
— útjukat fehér galambok követik —
száz nép nyelvén a Mester tanát…

Kellenének most is láng-szemű fények,
hogy Földünkön értse milliárd lélek
a tűz-áldotta Béke szavát!
Téglás-Hajós Éva

 

Mennyei szélzúgás

Őskezdet óta jár földünk felett
,,sebesen zúgó szélnek zendülése’’,
örök, tisztító, égi lehelet.

Kastélyok s viskók közt megy zúgva át,
megzörgeti a bűnök lakhelyének
hazugságfüggöny-fedte ablakát.

Alant terjengő füstöt szerteűz,
s haldokló, hamvas oltári parázson
színarany fényű lángra kap a tűz.

Az érkezése, útja mély titok.
De szól: ,,Sas-szárnyam tollain emelve
az égbe jutnak halk imáitok.’’

Száll, zendül, zúg és nem pihenhet el,
míg minden juhot amaz egy akolba
az egy Pásztorhoz össze nem terel.
Dömötör Ilona

 

Jöjj szentlélek!

Szólít a dallam, jöjj, égi Tűz!
Hintsd ránk a fényt, ami bűnt elűz.
Úgy kell ma nékünk a drága Láng!
Bajverte híveid szánva-szánd.
Jöjj, drága Szentlélek, adj új erőt,
Nélküled bűs és szegény a föld.

Szólít az ének, szállj, szent Galamb!
Elnémul most minden földi hang.
Tárt szívvel várunk, költözz belénk,
Add vissza nékünk a szép reményt.
Tenélküled létünk a porba hull.
Általad győzünk. Te légy az Úr!
Gerzsenyi Sándor

 

Imádság Szentlélekért

Zúgó szél, mennyei vihar,
jöjj a Lélek lángjaival!

Isteni erő van tenálad,
tégy vele most nagy, szép csodákat.

Erőddel a szíveken zúgj át,
és szellőztesd ki minden zugát,
szellőztess ki országot, népet
az egész nagy földkerekséget.

Söpörd el a bűnt, a gyanakvást
s tedd, hogy végre szeressük egymást.

Hiába pénz, ravaszság, fegyver,
csak nyomorult marad az ember.

Rajtunk hatalmat Te vehetsz,
újjá, tisztává Te tehetsz,
s bevetheted a szíveket
égi maggal, hogy szeretet,
igazság, szépség dús virága
illatozzon szét a világba. ,

A Föld ne gyilkos atombomba
dühére, de szent viharodra
rendüljön boldog félelemmel.

Te légy mennyei mentő fegyver,
földrengés, mely nem ront, de épít,
pusztítás, mely tisztít és szépít,
vihar, mely alkot, tűz mely éltet
embert, családot, földet, népet.

Hiába pénz, ravaszság, fegyver,
csak nyomorult marad az ember!

S milliók kérnek, mert belátják:
nem segít más, csak az imádság,
a könyörgés. "Jöjj, szent vihar,
ég tisztító lángjaival,
söpörd e a bűnt, a gyanakvást,
add, hogy végre szeressük egymást,
s mint a táj, ha eláll a zápor,
ragyogjon föl a Föld orcája
a béke tiszta sugarától!"
Bódás János