Szent Márton napja és népszokások ...

Szent Márton története

Márton, egy római tribunus i.sz. 316-ban született fia apja kívánságára a légió katonája lett. A legenda szerint 18 éves volt, amikor lováról leszállva odaadta palástját egy didergő koldusnak. Nem sokkal ezután Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget, és misszionárius lett. 371-ben a Loire menti Tours püspökévé választották. A legenda szerint Márton (alázatból) a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták a szentet, így "kénytelen volt" a püspökséget elvállalni. Úgy tudni, meggyőző, hiteles, jótékony püspök volt. Időszámításunk után 397-ben hunyt el.

Halála után váratlanul igen népszerűvé vált: ő az első keresztény szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra, Franciaországban pedig az 5-6. század fordulóján egyenesen nemzeti szentként tisztelték.

A mai Szombathely környékén született szerény IV. századi püspökről sokféle megemlékezést tartottak és tartanak manapság is szerte Európában. November 11. körül a gyerekek lampionos felvonulásokkal, a felnőttek inkább a Márton-napi libával emlékeznek rá máig, és más népszokások is élnek még, amelyek e naphoz kötődnek.  A gyerekek mindig örömmel várják ezt a vidám ünnepet, amely egyben

a tél kezdetét is jelenti.

 Márton-napi lakoma

A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
       

A Márton lúdja tulajdonképpen egy régi római étkezési szokást elevenít fel. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjainak gágogása ébresztette föl a fáradt őrséget amikor a gallusok a várost el akarták foglalni éjszakának idején. Innen ered a lúd megtisztelő avis Martis neve. Mindezekkel magyarázható, hogy ezen a napon szép, hízlalt lúd volt az ünnepi eledel.

Újbor és lúd

A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert, aki Márton-napján nem esziklibát, az majd egész évben éhezik.

Márton napjára általában megforr az új bor. A bornak Szent Márton a bírája - szól Dugonics jeles mondása. A régi céhvilágban a jól dolgozó egri mesterlegényekre mondták: megérdemlik a Márton poharát.

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész évben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál egészségesebbek lesznek.

A kalotaszegi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek. Ezen a vidéken nagyon gyakori a Márton név, ezért, mint névnapot, ma is ünneplik névnapköszöntőkkel.

"Tündököljön élted ragyogó sugára,

Neve napja légyen szívünk vígsága.

Igyál egyet Márton, hogy jobb kedved légyen,

Hogy ne érjen téged semmiféle szégyen.

Márton poharából mindenki részt végyen!"

Felbáron Márton napján tartották a bojtárfogadó vásárt, s maguk a pásztorok is ezen a napon újították meg szerződésüket, vagy szegődtek új gazdához.

Márton napja a juhok számbaadásának, széthányásának napja. Legjobban a pásztorok várták, akik egész évben a falvaktól távol éltek, és évente csak egyszer-kétszer, a vásárok alkalmával mulathatták ki magukat. Ezért énekelték ősszel a pálpusztai pásztorok:

"Hozd el isten Szent Márton vasárinapját,

Hogy a pásztor mulathassa ki magát."

A mulatság után a pásztorok végigjárták a gazdákat és megkapták a bérüket. 

A lúd fogyasztásának hagyománya szorosan kötődik az újbor fogyasztásához. Nem véletlen az egybeesés, hisz épp novemberre fejeződik be a must borrá alakulása. Márton emiatt a nagyobb borvidékeken az Új-bor védőszentje is. A bor és a liba gyorsan össze is kapcsolódott, német területen már a 12. században a Márton-ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték. 
A közeli Szlovénia területén szokás volt, hogy a szőlősgazdák a hegyekben különböző helyekre borospalackokat rejtettek el, melyeket a legényeknek kellett megkeresniük. Eközben a lányok asszonyok sokféle finomságot főzek, sütöttek, amit aztán a szőlőhegyben nagy vigaszság közepette közösen fogyasztottak el. 
November 11-én kezdték meg az új hordókat a gazdák, ekkor került az asztalra épp a libasült mellé az úgynevezett Libás-bor vagy sok helyen Márton–bor, aminek még gyógyító hatása is volt a hagyomány szerint.

Egyéb szokások, időjóslások
Gyakran rendeztek Márton napi vásárokat, bálokat, s a lakomázásnak kedvezett az is, hogy ilyenkor nem szabadott takarítani, mosni, teregetni sem. A Márton napján szedett vesszőt, amit az állatok terelésére használtak, az istálló ajtaja fölé helyezték, megvédte az állományt a betegségektől. A szőlővidékek némelyikén azt is mondták, ha Márton napkor még zöld a szőlő levele, bizonyosan enyhe télre számíthatunk, s ha ezen a napon esik az eső akkor a következő évi szüret is bőséges lesz.
Mártont már a középkorban a jószág jeles patrónusaként tisztelték. A jószág Márton napján került végleg az istállóba. A pásztorok ekkor számoltak el a jószággal és a szolgálattal. Ekkor kapták meg bérüket és újították meg - vagy nem - szolgálatukat.

Mit nevezünk Szent Márton vesszejének?

A pásztorok ezen  napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijárnak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt a Szent Márton vesszeje.

Nagymagyaron a Márton-köszöntőt versbe mondták el. A pásztorokra, gazdára, az egész háznépre s a háziállatokra is Isten áldását kérték. E köszöntő jutalmaképpen a gazda megfizette a "bélesadót", vagy másképpen nevezve a "rétespénzt". Ilyenkor minden gazdánál nagy lakomát csaptak, vendégséget rendeztek az ünnep tiszteletére.

A Répcevidéken a pásztorok Márton estéjén végigjárták a falut, és a házakhoz így köszöntöttek be:

"Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét.

A szokást nem mi kezdtük, és nem mi végezzük.

Állataiknak annyi szaporulata legyen,

Ahány ága-boga van a vesszőnek."

Márton vesszeje rendszerint többágú volt. Bacsfán a  a gazda ezzel veregette meg a disznókat, hogy egészségesek, edzettek, jó ízűek legyenek. A hit szerint, ahány ága volt a vesszőnek, annyit malacozott a kocadisznó.

A bősi gazdák Márton vesszejét a disznóól tetejére szúrták, mert ez megvédte az állatokat a dögvésztől. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki a barmokat a legelőre, így ezeket nem érhette veszedelem, nem hullottak el.

Sepsén megverik egy hosszú póznával a diófa ágait, hogy jövőre többet teremjen.

Lampionos felvonulások
Nem sokkal Márton napja előtt (St.Martins Tag) az óvodások és a kisiskolások világító lampionokat (St.Martins Laterne) barkácsolnak, és este ezekkel vonulnak az utcákon. Gyakran tűnik fel a menetben egy római legionáriusnak beöltöztetett lovas, aki piros kabátjában Szent Mártont testesíti meg. A felvonulást mindig hangos énekszó kíséri a szokásos Márton-napi dalokkal. Az esemény végén sokhelyütt játsszák el Márton és a koldus találkozását, majd libasült helyett kelt tésztából készült perecet, "emberkét" falatoznak. 

A szokás nem maradt Németország határain belül, ma már Hollandiában, Svédországban, de sok magyarországi német településen is találkozhatunk ezzel a hagyománnyal.

 Márton napja, mint időjóslás napja:

A tapasztalat szerint Szent Márton napja körül legtöbbször elromlott az idő és leesett az első hó. Ha hó esett, akkor azt mondták, hogy Szent Márton püspök fehér lovon jött.

Ha Márton napja fehér lovon köszöntött be, hosszú telet jósoltak, ha barna lovon jött, vagyis nem esett a hó, úgy tartották, karácsonyig nem is lesz. Ha kevés hó esett: Márton csak megrázta a szakállát.

"Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton,  borongós tél" - mondja a rigmus.

Úgy tartották, hogy a Márton napra levágott lúd mellcsontja megmutatja, hogy milyen idő várható; ha barna volt: esős, ha fehér: havas telet vártak.

A galgamácsaiak szerint a Márton-napi jeges eső korai tavaszt jelent.

Göcseji hagyomány, hogy Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz.

A népi megfigyelések szerint "ha Márton napján lúd a jégen áll, karácsonykor sárban botorkál".

A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Kellemes időtöltést!