HOVÁ FUTSZ, TE KIS PATAK?

- Hová futsz, te kis patak?
- Oda, ahol hívnak, mézillatú réteken pipacsmezők nyílnak.
- M’ ért csobogsz ily sebesen?
- Hamar odaérjek, megitassak mindenkit, akik inni kérnek.
- Ki iszik a partodnál?
- Szomjas, fáradt vándor. Amikor csak vizet kér, megitatom bárhol.
- Hová sietsz azután?
- Bejárom a Földet. Végül majd a tengerben megpihenek csöppet.

KIBÚJÁS, VAGY BEBÚJÁS?

Barlangjának sötétjéből
barnamedve kitekint.
Körül kémlel: – jó idő van?
Süt már a Nap idekint?

Hogyha a szél havat hord még,
egyértelmű, nem vitás:
visszafekszem a vackomba,
korai a kibújás.

KISÜT A NAP…

Kisüt a Nap, fogy a hó,
eltűnik a takaró.
Illatozik a virág,
zöldbe borul a világ.

Füstifecske csicsereg:
- Megjött már a kikelet!
Kelepel a gólya pár:
- Mehetünk a tóra már.

TAVASZI SZÉL

Friss, bohókás tavaszi szél,
már régóta vártunk rád.
Kergesd el a hófelhőket,
had borítsák Alaszkát!

Fújd el őket jó messzire,
had élvezzük a Napot,
s hozz be a kis szobácskánkba
friss, tavaszi illatot!

MIT CSINÁL A SZÉL?

Mit csinál a szél tavasszal?
Hófelhőket nem marasztal.
Bárányfelhőt repít hozzánk,
megsimítja sápadt orcánk.

Mit csinálhat a szél nyáron?
Vígan nyargal hét határon.
Tarka réten – jót kacagva –
sárkányt repít a magasba.

Mit csinálhat a szél ősszel?
Nem éri be most félgőzzel.
Fodrozza a vizek habját,
leszakajt egy érett almát.

Mit csinálhat a szél télen?
Havat hord, hogy vállig érjen.
Megpörgeti, felrepíti,
majd buckákban elteríti.

TAVASZTÜNDÉR

Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.

Varázsigém hatalmával
elaltatom a telet.
Az ágakra rásuhintva
ébresztem a rügyeket.

Virág nyílik ahol járok,
ágak végén tipegek.
Tündérszárnyam nyomában már
ott virít a kikelet.

VARJÚDOMBI VARJÚHÁZ

Varjúdombi varjúház:
kevély varjú ott tanyáz.
Kárálgatva kesereg -
kevés vacsora felett:

- Hol van már a forró nyár,
mikor ezer étel vár?
Vagy az őszi avaron:
érett magvak – egy halom…

Legyen vége már a télnek,
hol hó alatt keresgélek.
Vidám tavasz, várva várlak,
adj utat a forró nyárnak!

Jékely Zoltán: Tavasz-hívó

Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jó emlékben.

A kerítés tövében kis virág
– neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája – válla, mint a hó –
nyírfák között épp emelinti leplét.

A föld alól a gyors csirák
kidugják fejüket,
a fák, mint boltos áruját,
kirakják a rügyet,
kamaszok arcán pattanás,
férfiajkon a csók,
mind egy repeső kapkodás
a szoknyák lobogók,
s már itt és ott fölhangzanak,
elűzve kínt, fagyot,
a szívbe húzódott szavak,
eszmék és kardalok.

Szabó Lőrinc: Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyúlnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szívemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jővel, szentlélek úristen, tavasz!

Szécsi Margit: Március

Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napon.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van,
ember s állat érzi már.
Dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.
Jó volna a nagykabátot,
félredobni, s könnyeden
játszadozni, s birkózni a
városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni,
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről-égről
már a telet eltöröld!

Kaffka Margit: Rügyek

Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, –
Itt benn vár, – pihen.
– Ugye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
– És őrzik, etetik, féltik, óvják,
A pici eleven sok fiókát
– Mind fura, nagy étű, hangos jószág,
S lassan – nagyra nő.
– Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, – reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az utad!

 Zelk Zoltán

Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
- elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én.

Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi, hová mégy?
- se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!

Egy, kettő, három, négy,
te kis madár, vígan légy!
Olyan szépen daloljál,
szebb legyen a tavasznál!

Weöres Sándor:  Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,
József napján megszűnik a szél,
zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás, boldog, aki él.
Már közhírré szétdoboltatik:
minden kislány férjhez adatik,
szőkék legelébb,
aztán feketék,
végül barnák és a maradék.

Piován Győző:  Májusi

Csobog már a kis patak,
Zöld a lomb, a rét;
Méhe zsong, virág fakad,
Szellő zúg mesét.
Illat száll, madár dalol,
Felhőtlen a táj.
Halljátok-e gyermekek?
Hív a napsugár!