Wass Albert :
Leszállt az alkony
.
.
Leszállt az alkony s egy gyenge szellő
Tündér-rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...
.
Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...
.
Ha jött az est, ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vad patak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s az ezüst holdsugarak...
.
Hanem egyszer, zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán-csapata jött,
És elragadva a tündérlányt
Eltűnt a sötét fellegek mögött...
.
Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...
.
Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Miket most, hogy alkonyom leszállt,
Halovány kék végtelenbe szórok...

GARAI GÁBOR
Magányos fa
.
.
Csontváry cédrusára
.
Ha ki fának rendeltetett,
erdõben kell éljen.
Magányos fán vihar fészkel,
villám ül hegyében.
.
Ahány gallya, annyi néma,
görcsös jajgatása;
álló sírját állhatatos
gyökere megásta.
.
Mozdulatlan, mint a bálvány,
gyér lomb szikár foglya,
vedlett törzse csak mihaszna
erényét ragyogja.
Dögmadarak elkerülik,
vijjog némasága;
maga termi keselyûit
önemésztõ ága.
.
Ha ki fának rendeltetett...
Magányos fa, dermedt,
ágas karó, irgalmatlan
ég aljába vertek.
.
Magányos fa, terhe, kínja
puszta földnek, égnek,
nem te hagytad el az erdõt,
az hagyott el téged.

Kölcsey Ferenc

Remény, emlékezet

Éltünk rögös határain

Két Géniusz vezet,

S felleg borúlván útain,

Nyújt mindegyik kezet;

De bár tekint bíztatva rád,

Vigasztalást egyik sem ád:

Remény s Emlékezet.

Emlékezet lebegteti

Szárnyát a múlt felett,

S bús képzetekben rengeti

Borongó kebeled.

Múlt kedv után titkon epeszt,

Múlt kín között ismét senyveszt,

S lelkedre hoz telet.

Kéklő lepelben messze jár

Előtted a Remény;

Magához int, de meg nem vár

Tovább tovább lengvén.

S míg lepkeszárnyát kergeted,

Lezúg hiában életed,

S állasz pályád szélén.

Rosszat ne félj, s ne kívánj jót

Múlt és jövő közűl;

Öleld meg a jelenvalót,

Mely játszik és örűl.

S bár ködbe néha burkozik,

De színe gyorsan változik,

Ajkán mosolygás űl.