Tavaszi csoda
Igaz történet

A tavasz még csak be-bekukucskált az ablakon, és az éjszakák még jeget is hoztak. Így történhetett, hogy a madáritatóban egyik reggelre befagyott a víz, és magába ölelt egy pici méhecskét. Szegényke kiterjesztett szárnyakkal dermedt bele a vízbe, testét a majd’ egycenti vastagságú jég teljesen körbevonta.
Amikor reggel kiolvasztani jöttek a vizet, akkor észrevették szegénykét. Bevitték, és körbeöntözték langyos vizecskével, hogy kiolvadjon. Hátha... Amikor a körötte lévő jég kiolvadt, - testét nem érte a meleg víz, nehogy megsérüljön - akkor kiemelték és a napra kivitték. Mert a napocskának már volt ereje, ahova odasütött, ott meglangyosodott minden.
A hűvös szél erősen fújt. Ezért a kis méhecskét egy szélvédett helyre, napsütötte helyre tették, ahol felszáradhat lassacskán. Később még néhányszor ránéztek és megforgatták, hogy a vízcseppek minden oldaláról tökéletesen felszáradjanak. És lám csak: a szárnyacskák szétváltak, amint megszáradtak, és mintha az egyik kis szarvacska is mozdult volna...
Később aztán megmozdult egy lábacska is, és a fejecske is. Elgémberedve, lassan mozdult a pici méhecske, s amikor tenyérbe vették, annyit mondott: Zizz! És kapaszkodott a tenyér redőibe hősiesen, míg a napocska áldott sugarai tovább melengették.
Az árnyékok szép lassan vonultak az udvaron, más helyet kellett keresni a méhecskének, ahová odasüt a nap, de a szél nem érheti. Hiszen még magatehetetlen, elvinné a pihekönnyű kis testet, elsodorná valahová, ahol elpusztulhatna. Ezt meg ki akarhatná? Vigyázni kell rá, óvni, védeni.
Elhelyezték hát egy ilyen helyre őkelmét, és magára hagyták, - ekkor már minden porcikáját tudta mozgatni, s a nap fénye szivárványszínűen csillogott az aprócska szárnyakon.
A madáritatóban kicserélték közben a vizet, és az edény pereméig teletöltötték, hogy a szomjas bogárkák a szélére állva elérjék a vizet. Mert ha kevesebb a víz, akkor leszállnak a víz felszínére szétterjesztett szárnyakkal, és a víz felületén próbálnak fennmaradni. Vagy sikerül nekik, vagy nem.
Az itatóba egy botocskadarabot is beletettek, amelynek vége kiért az edény szélén kívülre, azért, hogy ha mégis belepottyanna valami bogarantyú, akkor ezen kimászhasson. Ez is életmentő lehet ilyenkor.

Szóval magára hagyták közben a kis méhecskét, mint mondtam, merthát nem érnek rá a pesztrálására, ugyebár. Hanem később már hűlt helye volt. Bizonyára elrepült, amint erőre kapott.

Hát ez volt a csoda a tavaszban. Hogyan lehetséges az, hogy feléledt a kispici élőlény, amikor tökéletesen fagyott állapotban volt? Csoda ez, én mondom, kész csoda!