Hosszú utad során rengeteg szép virággal találkozhatsz. A virágok koronája a rózsa. Szebbnél szebbek, ezer színben pompáznak, hívnak, csalogatnak, hivalkodnak, elkápráztatnak. Kihívóak, gőgösek, kérkedők és kényeskedők. Illegve, billegve kínálják értékeiket, mint árusok a portékáikat egy kirakatban. Az illatuk kábító, mely megszédít és fogva tart. A büszke rózsák könnyen elcsábítják az óvatlan vándort., aki nem is gondol arra, hogy a rózsa illata, a színpompás külső csupán múló mámorral ajándékozza meg. Ez a mámor, a kábulat hamar véget ér. A kirakatba tett rózsák gyorsan hervadnak. Az andalító és mámoros álom véget ér.

Elveszítik a bódító illatukat, megkopik a fényes külsőjük és egy kósza kis fuvallat is elegendő ahhoz, hogy lehulljon a szirmuk. Marad a száraz kóró, a csonk, mellyel nem ejthetnek már rabul egyetlen vándort sem.Eltűnik, ködként foszlik szét az andalító és megtévesztő bódulat, amiért minden mást könnyen eltékozolt az ember. Az ébredés pedig sokszor nem más, mint a keserű kijózanodás.
A rózsák tövisei olykor mélyen megsebzik a vándort, aki csak ébren érzi a tövisek marta sebek égő fájdalmát. A tövisek marta sebek az idő multával begyógyulnak ugyan, de a hegek nem múlnak el. Örök nyomot hagynak. A rózsák pompás kavalkádja, kérkedése, hangos viháncolása, elfeledteti a szerényen meghúzódó virágok varázsát. Ugyan kit érdekelnek, amikor a virágok királynője nyújtja a mámort….A kis virágok, nem kiabálnak, nem kínálnak bódító illatmámort. Ők nem kívánkoznak egyetlen kirakatba sem. Egyszerűen, de a csillogóan tiszta fénnyel pompáznak az egyenes utak mentén. Igazi kincsüket féltve őrzik szirom szívük mélyébe rejtve. Óvják és táplálják, akár a kagyló az igaz gyöngyét.Nem villognak, nem hivalkodnak csak a maguk módján, szerényen varázsolnak színpompát még a legszürkébb hétköznapokba is. A szerény virágok nem viselnek töviseket. Nem sebeznek meg senkit sem. A rózsák árnyékából fordítják arcukat az éltető fény felé. Sokszor észrevétlenül és eltaposva, de mégis hittel és reménnyel telve várják a vándort, aki a hivalkodó rózsák között észreveszi őket is. Az ő illatukat szívja mélyen magába és őszintén, szeretettel nyújtja feléjük a kezét. Minden kis virág tudja, hogy egyszer megérkezik az ő vándora. Egy vándor, aki tudja és érzi, hogy egy kis virág inkább némán és mosolyogva hal meg, mintsem a vándornak kelljen akár csak egyetlen egyszer is a tövisek marta sebek fájdalmára ébrednie. Vándor… Te, aki fárasztó, göröngyös és nagyon hosszú utat jártál be…melyik útra lépsz?Melyik virágot szakítod le?