https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ZIR9SwhlK0U#at=325

A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
Wass Albert

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ZIR9SwhlK0U#!

                MERJ ÁLMODNI, SZÁLLNI

Volt egyszer egy madár.
Két tökéletes szárnnyal
és gyönyörű

,
színes tollakkal
áldotta meg a sors.
Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen,
boldoggá teszi azt is aki nézi. 
     Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő
és belészeretett.    
Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését,
   a szíve hevesebben vert,
   a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele,
és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában:
A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
   De egy napon arra gondolt:          
      - Mi lesz, ha a madár egyszer majd                    
                         távolabbi hegyeket is meg akar ismerni?
- és megijedt. Félt,
 hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni.
 És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.
    És egyedül érezte magát!
Azt gondolta: - Csapdát állítok neki, ha megint jön, 
                többé nem repülhet el tőlem!
A madár szintén szerelmes volt belé      
                          és másnap megjelent,
     ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett!
                 A nő kalitkába zárta és egész nap nézte.
Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya.     
  De szép lassan különös átalakuláson ment át.        
             Most, hogy teljesen övé volt a madár
  és nem kellett    
                  állandóan meghódítania,
kezdte elveszíteni a lelkesedését.                           
Mivel a madár nem repülhetett                    
  nem tudta kifejezni létének értelmét.                            
Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását      
    és megcsúnyult.
             A nőt már nem is érdekelte többé,
                    csak annyira törődött vele,
           hogy enni adjon neki
                      és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár.        
A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt.                
                            De nem a kalitkára emlékezett,
             hanem arra a napra, 
                   amikor először meglátta 
                                boldogan repülni a felhők között.
   Ha elgondolkodna rájönne,                                        
hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét,                        
az éppen     
                     a madár szabadsága volt,
                                szárnyainak dinamikus mozgása,
     és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete             
                is elvesztette az értelmét 
            és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
                       - Miért jöttél? - kérdezte a halált.
       - Hogy újra együtt repülhess a madaraddal
- felelte a halál.   
    - Ha hagytad volna,
              hogy mindig elrepüljön
               és visszajöjjön hozzád,
              csak még jobban szeretted volna
          és csodáltad volna.
 Most viszont 
  még ahhoz is
                      rám van szükséged,         
                 hogy újra találkozhass
vele!                             
             (Paulo Coelho)