Alkonyati rózsákWass Albert

Mikor az élet mámoros királya
kékes palástot öltve elhaladt,
rejtelmes, égő kelyheit kitárja
a rózsaszínű őszi alkonyat

Ó délibábos alkonyati rózsák...
Ó őszbe szálló, szép álom-hajó...
szökött napunkat újra visszahozzák,
csak hinni kell, csak hinni, hogy való...

Mikor a fátylas őszi hervadásra
reálehel az alkonyat varázsa,
a múlt nyaránál fényesebb a fény...

Az elmúlást ki soha nem csodálta,
akinek nincs egy délibábos álma:
Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény...

Nefelejcs :Szabó Lőrinc 



A virágokból először a kék 
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét 
külön is megszerettem, hogy olyan 
beszélgetős és hogy értelme van: 
szinte rászól az emberre vele, 
úgy kér , hogy: ne felejts! Többnyire 
jól hallottam, egész világosan, 
égszin hangját, néha meg én magam 
sugtam, vagy nem is sugtam.

Az a virág, amely a szívből nyílik nem hervad el soha,
ahogy a szeretet sem múlik el, ha lélek az otthona.
Hiszen a szeretet nem más, mint a lélekből sarjadt virág:
láthatatlan, és mégis érzed rejtélyes illatát. Láthatatlan.
Csak akkor látni, ha szemed mosolyog,
s felragyognak szirmai közt csillagharmatok.

Fehér Rózsa

Szépséges rózsafák!
- Hisz ismertek engem –
Miért tépitek fel,
Mit már rég feledtem?

Nem vörös, nem sárga.
Fehér lett a rózsa,
Patyolat belsőmnek
Szilaj hordozója!

Hajnal van opálos,
Párásak a kertek.
A nap még kávézik,
Én meg itt merengek.

Harmatos friss fűben,
Megázott a lábam.
Gondolkodón, vagyok
Reggeli homályban.

Pislákoló lámpák
Nyugovóra térnek.
Csak tollamból folyik,
Tinta és az „ének”.

Halkan zümmög bennem,
Nem hallgat a szóra.
Tüske nem érdekli,
Szúr a fehér rózsa!

Harmatos szirmaik
Olyan büszkén állnak,
A lényem sóvárog
Eszi a búbánat.

Rózsámnak rózsája,
Patyolat az álom,
Kereslek, kutatlak,
Szerte a világon. 


Sárga rózsa


Minden vagyonom
Egy csokor rózsa.
Sárga, szirma mintha
színaranyból volna.

A feje bársonyos,
hosszú vékony szára,
mint a sóhajtásom
mi elhagyta számat.

A mentsváram megint,
mi lehetett volna?
Szépséges egy csokor:
üde sárga rózsa.

Már tudom, hogy mi
a virágok titka:
A szívek melegét
sugározzák vissza.

Beszélgetünk halkan
Én, meg sárga rózsa.
Ő hallgat én, mondom,
mi a szívem nyomja.

Szirma közt ott lapul
egy keserű sóhaj.
Nem tudom meggyőzni
a kedvest, jó szóval.

Csak egyszer nézne rám
úgy, mint reád tekint,
nem bánnám én azt, hogy
fordul a föld megint 

Telnek, egyre telnek,
rohannak a percek,
várok, egyre várok
magamba merengek.

Bámulom sóvárgón
a csokor virágot:
Ő látni fogja azt,
amit én nem látok.

Zsolnai, Herendi,
de irigy is volna,
Ha látná, milyen szép
kezedben a rózsa.

Ahogy azt a sárga
rózsát fogod, s nézed,
szemed pillantása:
maga az igézet.

Szobádba bekerül,
-Én sohasem fogok –
Övé lesz egész nap
gyönyörű mosolyod.

Ha este a kedves,
elmegy nyugovóra,
őrizzed az álmát,
csokor sárga rózsa!
-forrás internet-