Dr. Nagy Mihály

Kifestő
Hírneves mesterek lefestik a tájat,
gáláns erőpróba, ki lesz sikeresebb,
pompás színeikkel megtelnek a vásznak,
vetélkedés ennél lehet-e nemesebb?

A legfiatalabb egy bohém világfi:
jóképű, csapodár, csalfa és szeszélyes,
valamennyi színe harsány nagyvilági,
szinte csak virágot fest - ő nagy esélyes.

Sárga pitypang virít és lila szarkaláb
zsendülő, halványzöld dombjain, a vásznon
lángszín pipacsmező és égszínkék katáng,
meg fehér napocskák - kamillavirágok.

Hószín, s lila fürtök csüngnek orgonákon,
sárga aranyvessző, ezüstszínű barka,
képein nárciszok színes tulipánok,
virágoktól minden üde, tarkabarka.

Erőtől duzzadó, egyenes és derék
a másik mesterünk: aprólékos, komoly,
kobaltkékre pingált vásznainak egén
gomolyog sok fehér bárányfelhőfodor.

Csak néhány színt hord fel egy széles ecsettel,
abból biztos kézzel alkot harmóniát:
érett búzasárgát, opálos hegyeket,
s zöld árnyalatokból valós színorgiát.

A nagy, zöldben játszó, türkizmélyű vizet
párába bújtatja a látóhatáron,
tikkadó legelő fölött a nap piheg,
s rengő levegővel játszik délibábot.

Hölgy is van közöttük egy - édes, buja,
színes egyéniség - érett, kívánatos,
vonzó idomain, vásznán cifra ruha,
s mint kaszálón széna, épp olyan illatos.

Elébb gyümölcseit mázolja a fákon
a szivárvány minden létező színére,
ezernyi fajtának, mi van a világon,
vonzó külsőt adva, utalva ízére.

Majd tarkára festi a komoly erdőket,
hulló leveleket színesre, rozsdásra.
Gyakorta bánatos, elered a könnye,
amikor nem zuhog, köd borul a tájra.

És itt a bölcs, öreg, szakállas nagyapó,
bütykös ujjai közt ormótlan az ecset,
látása homályos, szeme színe fakó,
lehet, már nem is lát másfajta színeket.

Vásznára festékét lassabban hordja fel:
minden ólmos, ködös, színtelenné válik,
csak kevés feketét, mélybarnát oldva fel,
sötét tónusokkal mesterfokon bánik.

Belátva, mennyire lehangoló e tér,
egy más színnel gyorsan újra átpingálja,
elszürkül az égbolt, s a táj olyan fehér,
mint sárközi özvegyasszony gyászruhája.

Ők négyen szorgalmas, avatott művészek,
szívünknek kedvesek, szinte családtagok,
évente hűséggel vissza-visszatérnek
- szép tájképeikkel hozzánk - az évszakok.