Amikor a lelkem meghal egy kicsit...
Valahol ..egy rendelőben...

Reggel 8 óra 30 perc...

Betegszállítók kopogtatnak...nyolcvanon túli nénit hoznak ..messziről....átadják..átveszem a papírokat....kiültetik a váróba...foghíjas székek. még....félig tele a váró....a szélső székre ül...botját és jobb időket látott kis táskáját maga mellé teszi a székre..öreg,,kék foltos kezeit összekulcsolva vár....
Adatfelvétel....kérdezek melléülve kedvesen..halk riadt hangú válaszok...nyugtatom..nem lesz baj....vérvétel és vizsgálat..semmi más...
Kérdezem jó lesz-e így ülve..mert ma az a szerencsés nap van hogy adhatok ágyat..pihenni amíg vár...Hálásan mosolyog..megsimítja a kezem...köszöni de jó lesz így....otthagyom..a kolléganőkre bízva...A betegszállítók ígérik délre jönnek érte...
Vissza a rendelőbe..visz magával a lendület..sorra váltják egymást a betegek..órára nézek 11 múlt....kész a néni laborja..érte indulok..botjára támaszkodva nehezen áll fel....kéz a kézben lassan tipegünk a rendelőbe..mindenki minket néz...valahogy most nem esnek jól a tekintetek..eszembe jut..vajon megkérdezte-e tőle valaki hogy nem szomjas-e, nem kell e kikísérni a WC-re? Kísérő nélkül érkezett.Dühös vagyok magamra...én nem tettem meg..elfelejtettem...sok a feladat.....gyors vizsgálat...végig mellette állok...néha megfogom a kezét...nem szomorú..már nem riadt...néha mosolyog is ...szép az öreg arc..kék fátyolos szemek....szép lehetett fiatal korában...átsuhan a gondolat.ami nem odaillő...vajon szerették..vajon Ő szeretett???család....gyerekek...unokák....???
Nem bírom elengedni a kezét...ő is kapaszkodik....milyen kapocs ez...??
Dolgoznom kellene...most nem megy..a doktor beül helyettem, mert arra hivatkozom, hogy csak segítséggel megy neki minden..ez nem igazán igaz..de nem tudom elengedni...
Lelet kész..receptek rendben..halkan köszöni meg..már nyugodt...ismét felajánlom a pihenőt..most már elfogadja..elfáradt...bekísérem..elmenne WC-re...
Rábízom a kolléganőre..nekem vissza kell mennem..még benézek..ígérem neki.
Rendelünk tovább... 2 óra elmúlt..kolléganő szól..még nem vitték el a betegszállítók a nénit...Úristen..villan belém...reggel óta.....nem tudom evett-e?? Megnyugtat..adott neki egy kiflit és egy csokit...megitatta legyek nyugodt...nem tudok az lenni....meg sem kérdeztem reggel hozott-e ennivalót..
Kolléganőnek mennie kell..várja máshol a munka...
Semmi baj mondom..csak 2 ajtó..majd én figyelek rá...
Bepisilt mire kikísérte a WC-ig mondta a kolléganő...hozott neki pelenkát...igy biztonságosabb....de majd le kell cserélni..---amúgy elaludt éppen.
Nem gond...nem esik le a gyűrű az ujjamról....mondom...
Többször benyitok....pihegve..csendben alszik..
1 szelet kalács...ennyit tudok adni....
Halkan nyitok be...kérdezem elfogadja-e? Talán szemlesütve annyit mondott : köszönöm....pohár víz..melléteszem....nyugtatom...már nem kell sokat várni
Kimegyek....a rendelőből hívom a betegszállítókat...nem hagyhatom itt ..ha nem jönnek időben..erejükön felül dolgoznak Ők is.....
Jelzik 10 perc és itt vannak...
Megyek hogy szóljak neki...megdöbbenésemre összekulcsolt kezekkel ül az ágy szélén...takaró összehajtva...cipő a lábán...fáradt...
Erején felül rendet rakott..vagy talán így nevelte az élet...
Elrakom a kis táskába a papírjait...kopott pénztárca és egy fehér zsebkendő mellé....ennyi csak ami benne van...összeszorul a szívem....mi mennyi felesleges kacatot cipelünk nap mint nap....
Hallom a folyosón zörög a betegszállítók kerekes széke..megérkeztek.. mondom...
Köszönök mindent..az Isten áldja meg...suttogja.....valamiért a sírás kerülget....
Nehezen állunk fel... fiúk beültetik a székbe...
Vigyázzon magára......hosszú volt ez a nap...sajnálom hogy ennyit kellett várni- mondom....biztosan aggódnak már otthon.......
Semmi baj kedves--mondja...Nem vár senki....már senki sincs...
Egymásra néztünk a betegszállítókkal...az egyik valamiért hirtelen puhán megigazította a takarót a néni lábain...talán maga sem vette észre ezt a gyengéd mozdulatot...
Elindultak...még visszainteget mint egy kisgyerek..akinek volt egy " boldog napja"..amikor nem volt egyedül....becsukódik a lift ajtaja...még hallom ahogy mondja: viszontlátásra---vajon lesz-e viszontlátás.....

Ott maradtam a pillanattal....ami még sohasem fájt ennyire....egy ember..egy sors...egy végigdolgozott élet.....és akkor és ott kijöttek a könnyeim....
megnyugtatott..mert az jelenti..nem még nem égtem ki....még tudok érezni....együtt ..másokkal.....és most hogy megoszthattam ezt....végtelenül boldog vagyok..Köszönöm hogy elolvastad.

Varga Marika