Húsvét

A tavasz illata zsongott a levegőben. Szemkápráztató színekben pompáztak a kertek: az aranyvessző bokrok sárga foltjai messziről felhívták magukra a figyelmet. A virágba borult gyümölcsfák, mint megannyi menyasszony és koszorúslány sorakoztak.

Csak a jácintok, tulipánok, fürtös gyöngyikék, kankalinok és nárciszok bújtak meg csendben, de annál harsogóbb színkavalkádban a bokrok tövében, az ágyásokban.

Mindez azonban eltörpült a húsvéti várakozás izgalma mellett. Anna már reggel szép, tavaszias ruhába öltözött. Ő maga is olyan volt, mint egy nagy, színes virág.

És persze a nyuszit leste. Hol késik már? Mi persze igyekeztünk szakszerű (sic!) feleletet adni: sok gyereknek visz ajándékot, ezért lassan ér ide. De most…most mintha valami apró léptek neszét hallottuk volna! Menjünk csak ki a kertbe szétnézni!

(Kriszti a jó anyuka gondosságával már korábban kiosont berendezni a „terepet”).

Kis tétova keresgélés után Anna boldogságtól csillogó szemmel szaladgált egyik bokortól a másikig: csoki nyuszi, hímes tojás, játékok bújtak meg mindenhol. Gyorsan előkapta piros kosárkáját és abba rakosgatta kincseit. Arca boldogságtól ragyogott.

Bent, a szobában módszeresen kipakolt mindent az asztalra és szemlét tartott. Egyenként kézbe vette és megszeretgette az ajándékokat.

Másnap Eszteréknél folytatódott az ünneplés, locsolkodással fűszerezve. A locsolóvíz valóban víz volt! A szobai virágspriccelő kiválóan megfelelt erre a célra. DE azért a kölnisüvegek is előkerültek, hullott ránk az „oly drága szagos víz”, hogy frissek, üdék maradjunk.

A finomságokkal megrakott asztal mellett beszélgettünk. Melegséggel töltött el a meghitt családi kép. Ritkán van alkalmunk ilyen nyugodtan, csendesen beszélgetni. Közben fényképeket nézegettünk Eszterék legutóbbi kirándulásáról (persze már az új technika segítségével – számítógépről). Anna csendben figyelte a képeket: fákat, hegyeket, dombokat, mókás beállításokat. Egyszer csak odasúgta:

- Mama! Tudod hova akarok én kirándulni? A Szent Anna tóhoz.

- De kicsim, az nagyon messze van. Az már nem is Magyarországon, hanem Erdélyben van.

- Ige, Apa volt Erdélyben és ő is kirándult oda. Menjünk el mi is!

- Ha majd nagyobb leszel elmegyünk és megnézzük.

- Én már el tudok menni! – bizonygatta és felsorolta a család összes tagját, hogy ki mindenki jöjjön még velünk a kirándulásra.

Ó boldog gyermeki lélek!  Mit számít neki országhatár, távolság! Őt csak az vonzotta, hogy létezik egy tó, ami az Ő nevét viseli. Ráadásul „szent” is! (Mivel gyakorlott templomba járó már 3 éves korára, így tisztában van egyes vallási fogalmakkal.)

Nagy, bogár szemeivel olyan meggyőzően tud kérni, hogy úgy éreztem, legszívesebben azonnal indulnék vele a tóhoz, lelkiekben előre felkészülve a tó legendájának elmesélését követő kérdéseire: Miért? És az miért….

Bizonyos vagyok benne, hogy a Tó Tündére válaszolna is neki.

2012, Húsvét