„Édesanyám közelgő hetvenedik születésnapjára”

– Mindezeket, mit leírok, nem képzelet szülte;

Szívemből a szeretet egyenként betűzte. –

Soltszentimrén, erdős részen volt egy kicsiny tanya,

Tizenkét tagú családnak sok évig otthona.

Keserves egy évek voltak, hogy visszaemlékszem,

Pedig akkor alig- alig értem fel a székem.

Harminc évvel ezelőtt volt, amit most leírok,

Nem bánom, ha írás közben ezer könnyet sírok.

E kicsinyke tanya volt akkor az otthonunk;

Hideg, nyirkos és vizes keserves hajlékunk.

Harminc évvel ezelőtt nem így tűnt nekem;

Akkor az volt számomra is a legszebb védelem.

Védelem minden baj ellen, hisz akkor volt elég.

S én előttem e bajokat sokan megírták, rég …

Ki tartotta bennünk akkor vajon a lelkünket,

Ki volt, ki bátorította mindig a szívünket?

Ki volt vajon a támasza fiúnak, leánynak,

Betegségben ápolója e népes családnak?

S mit tudtunk mi a világról? Hogy éhesek voltunk!

Szinte mindig enni kértünk, s mily sokat nyafogtunk

.

Ki volt vajon az az asszony, ki reggelit, ebédet

Tíz- tizenkét felé osztott, s utánunk ebédelt?

Elsőnek az Édesapánk tányérjára rakott,

Amennyire akkor tellett; néhány jó falatot.

Mindig Őt tisztelte meg az első tányérral,

Mindig Őt ültette le szemben az ajtóval.

„Ez az Édesapa helye!” Gyakran mondogatta;

”Családfőé az első hely, mert családját eltartja.”

S hozzá tette; minden család körében így illik,

Hogyha néha vendég által az ajtó megnyílik;

A családfő üdvözölje, s álljon fel elsőre:

Ő döntse el; befogadja, vagy netán elküldje

Mert egy családfő meglátja, ha jó ember-ismerő:

Rendes, dolgos- e a vendég, vagy dologkerülő.”

Persze- persze alig- alig jött hozzánk egy vendég:

Vendég nélkül is tele volt a kis tanya mindég.

… Édesapánk után nekünk szedett a tányérba,

S bizony alig maradt néhány falat a fazékba

S mindig elég volt Neki e pár, kicsiny falat;

Talán nem is volt éhes Ő, míg ettünk, az alatt?

Mivel táplálta hát magát, s ugyan mért nevetett,

Amíg osztotta közöttünk sorban a kenyeret …

És olyankor mindig mondta: ”A kenyérke béle,

Minden kedves jó gyermeknek megérdemelt bére!”

És a kenyérke héjából kis részét kivette;

Maradékot lábaskában beáztatta tejbe.

Kishúgunknak áztatta be piciny cukorkával;

És húgocskánk milyen mohón ette csöpp szájával!!!

Mi csak néztük, amint evett, s irigykedtünk rája …

Sóvárogva nézegettünk lábaska aljára:

Marad- e hát egy- két falat, mit elfogyaszthatunk?

… Istenem, hát való igaz, ily’ éhesek voltunk.

Nem maradt egy cseppnyi sem. Ma már tudjuk jól,

Nem csak mi ettünk keveset: Ő sem lakott jól.

Ki volt nekünk ez az asszony, ki minden fölött állt,

Ki miattunk tán éhezett, hiszen minket táplált?

Most már tudjuk, mindenünk volt ez a drága asszony

Feleség volt, anya, orvos, hogy felettünk virrasszon.

Virrasszon, ha ránk tört a láz, Ha himlősek voltunk,

Ha örültünk, ha bánkódtunk, s Ha nyugodtan aludtunk.

Épp, hogy félálomban aludt. Néha mesél róla,

S ilyenkor én szeretettel hallgatok a szóra.

Most már tudom, én is tudom, az Édesanyám volt,

Ő gondozott, Ő etetett. Betegségben ápolt.

– Kedves, Drága Édesanyám! Sírva írom mindezt,

Hogy lehetne, vajon hogyan megköszönni mindent?

Mindent, amit tettél értünk. Azt is, mit nem írtam …

Elhiszed- e, Kedves, Drága, ezer könnyet sírtam?

De mért sírok ezer könnyet? Hisz még itt vagy köztünk,

S tartson meg a jó Isten még soká közöttünk!

Emlékszel- e vajon reám, ki, mint kisleányka,

Botladoztam körülötted, S fogództam szoknyádba?

Nyűgös voltam, éhes voltam, csak Tehozzád bújtam,

Akkor is, ha megbüntettél, mert néha rossz voltam.

Hozzád bújtam, Tehozzád én Te drága, jó Asszony!

A jó Isten lábad nyomán Rózsákat fakasszon!

Nem hiszem, hogy emlékszel rám, hiszen sokan voltunk,

Akik akkor körülötted csetlettünk, botlottunk.

Mára már tízen maradtunk. Kettő elment

tőlünk: ”Megnézni” Édesapánkat, S majd mi is odatérünk.

Odatérünk egyszer mi is. Oda mindahányan:

S megköszönjük Neki sorban, hogy ilyen Anyánk van!

Ő választott nekünk Téged, Már negyvenhét éve … –

Mondjad, NEKI köszönetet hogyan mondjunk érte?! –

Forrás: Pethő Ilona

" Édesanyám az Égben" 

 István Pethő: Jön ANYÁK NAPJA. Most én is TISZTELGEK Édesanyám előtt, ki most lenne 98 éves, a húgom által írott versikével.

Egy kedves sykpe ismerősöm  mutatta ma nekem meg ezt a nagyon szép verset. Amig olvastam, sírtam én is, mert az én édesamyám sincs  már köztünk rég óta. 

Bízom benne,  nem baj hogy feltettem  Ági