129 éve született Tóth Árpád 

(Arad, 1886. április 14. - Bp., 1928. november 7.)

Költő, műfordító, újságíró.

Debrecenben nőtt fel, 1905-től magyar-német szakos hallgató a budapesti egyetemen. Verseit debreceni lapokon kívül A Hét, a Vasárnapi Újság , 1908-tól a Nyugat is közölte. 1909-ben anyagi gondok miatt abbahagyta tanulmányait, visszament Debrecenbe, helyi lapok munkatársa lett. Tüdőbaját hegyvidéken próbálta gyógyítani. 1913-ban Budapesten keresett megélhetést, 1917-től az Esztendő segédszerkesztője. Hatvany Lajos támogatásával szanatóriumokban keresett gyógyulást; megnősült. 1918-ben a Vörösmarty Akadémia titkára, 1921-ben Az Est munkatársa lett. Tüdőbaja okozta korai halálát.

Költészetének alaphangja a szomorúságé. Versei impresszionista, preraffaelita-szecessziós sajátságok, a szimbolizmus, a romantika és bizonyos fajta kisrealizmus ötvözetei. Nagy szerep jut bennük a hasonlatoknak. Szembefordult az I. világháború emberpusztításával; erősödött békevágya; olykor végletesen tragikus mellékhangokat is megütött (Elégia egy rekettyebokorhoz). Sorait gyakran a rezignáció, máskor finom irónia árnyalja, ritkán játékosság frissíti (Józanul és fantáziátlanul; Jó éjszakát!; Láng; Az öröm illan; Rímes, furcsa játék). Szerelmi lírája az Esti sugárkoszorú egyéni stílusötvözetében teljesedett ki; e versei életszeretetének legerőteljesebb megnyilatkozásai. Lírájának szomorúságát személyes élményvilága: betegsége, elfáradása, a társadalmi tülekedésben való elmagányosodása magyarázza (Lélektől lélekig; Isten törött csellója, hallgatok; Isten oltó kése).

Műfordító munkássága kiemelkedő; Babits szerint ,,a legszebb magyar vers" Shelley Óda a nyugati szélhez című költeménye Tóth Árpád fordításában. Nemzedéktársainál nagyobb mértékben törekedett az eredetihez igazodni. Babits Mihállyal és Szabó Lőrinccel megalkották a magyar Baudelaire-kötetet, A romlás virágait (1923). Novelláinál értékesebb kritikusi és publicisztikai tevékenysége.

Életéről, munkásságáról bővebben: Wikipédia,Neumann-ház - Irodalmi Szerkesztőség (Tamás Attila szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

Tóth Árpád : Ó, kék és zöld…

Ó, kék és zöld és arany ragyogás,

Illatok, gyanták, szél, forró sohaj,

Ó, fölgyújtott föld, szikrás levegő,

Piros lobogó szirmok s lebegő

Szelíd, kék füstként távol fák enyhe lombja.

Ó, égő táj, ó, szikrás levegő!

Tavaszi tűz, földből pirosan föltörő

Viráglángnyelvek, lebegő,

Szelíd kék füstje távol lombnak a lenge fákon,

Izzó arany amely zuhogva dől

A napkéselte rések boldog sebén...

EMLÉKEZÉSÜL...