Csokonai Vitéz Mihály

költő

(Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.)

Csokonait a magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjeként tartjuk számon. Tanárai a jövő tudósaként emlegették, „poeta doctusnak” és „poeta natusnak” is nevezték. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai közepette lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkozását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Bár jelentőségét éppen e körülmények miatt Európa nem ismerte föl, a magyar irodalomban rövidesen elfoglalta méltó helyét.

Életéről, munkásságáról bővebben olvashat(Wikipédia: Csokonai Vitéz Mihály )

Kiemelkedő alkotásai: 

Az estve

Konstancinápoly

A pillantó szemek

A boldogság

Tartózkodó kérelem

Az esküvés

A Magánossághoz

A tihanyi Ekhóhoz

Jövendölés az első oskoláról a Somogyban

A Reményhez

Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz

Szegény Zsuzsi, a táborozáskor

Tüdőgyulladásomról

Dorottya

Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak

Vajda Juliannának szerelmemnek

A méla Tempefői, vagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon

Csokonai Vitéz Mihály: A tél

Mormolnak szelei a fagyos északnak,

     A zsindelyre vastag jégcsapokat raknak.

Ellepik a főldet sűrű fergeteggel,

     A folyóvizeket megkötik hideggel,

Melyeket őszítnek a havak és derek,

     Azok a tél fején fejérlő púderek.

Zúzmarázos a Bak csillámló szakála,

     Csörög a jég miatt minden szőri szála,

Vége felé jár a didergő december,

     Decembert hordoz már minden okos ember.

Szellős volna nagyon az ing s a papucs ma,

     Bezzeg becsbe is van a bunda s a kucsma.

A vékony rokolyás leánynak s a pőre

     Gatyájú legénynek feláll minden szőre.

A farkasok, a medvék s rókák hébe-hóba

     A sűrű erdőbe mennek prédálóba.

A többi állatok merűlvén álomba,

     Alusznak az ősszel készített alomba.

A madarak nagyobb része elútaza,

     Csak veréb, csak varjú maradt idehaza,

Az is a városhoz közelébb szivárog

     S a disznótorokba örömnótát károg.

Komor minden, minden szomorúnak tetszik,

     Mihelyt a tél borzas csillaga feltetszik.

Mindent öszvebágyaszt és puhít ostoba

     Levegő egével a befűtött szoba.

Csupán az örvendő fársáng víg zászlója

     Lett az elcsüggedt szív jó vígasztalója,

Mely, víg kiáltással felemelvén fejét,

     Ugrál az új havon, nem találja helyét.

Őltözik magára sokféle maskarát,

     Ugrós kozák táncra billegteti farát.

Víg ebédeket rak terített asztalán,

     Markába pecsenye, kulacs az oldalán,

Táncos szobájába víg muzsikát penget,

     Kurjongat s a búnak ádiőt izenget.

Szánkáz, s esik néha olyan is a szánba,

     Amilyet nemigen tennének románba.

Követi sok gavar, csirippol utána

     Sok öregbírótól irtózó Susánna.

https://www.youtube.com/watch?v=8VmOnrxd02Y

https://www.youtube.com/watch?v=cBgNndRNv9o

https://www.youtube.com/watch?v=qAM23v5LI6M

https://www.youtube.com/watch?v=5f-C1v1_dcA

210 évvel ezelőtt hunyt el, verseiben, műveiben él tovább...  

Szeretettel... Emlékezésül...