163 éve, 1851. május 24-én, Erdődben született Bartók Lajos, költő. Humoros írásaira figyelt fel Jókai Mór, így került Az Üstökös című lap munkatársai közé. Több korabeli újságban is publikált, ellenzéki politikai szatíráiról lett ismert. Az 1870-es években kezdtek saját kötetei megjelenni (részben álnéven), Petőfi szellemében fogant népszerű hazafias versekkel. Egyes színműveit a Nemzeti Színház is bemutatta, a Petőfi Társaság alelnöke és a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának tagja lett, majd később drámájával Péczely-díjat is nyert.

Bartók Lajos: A magyar ifjusághoz

A béke rózsahintő napja lángol
Fejed fölött, szép magyar ifjuság!
Tavasza köszönt, de nem tört le hazánkról
A jégbilincs még, s áll kemény tusát.
Nem, nem, barátim, a nagy március nagy
Ifjuságának örökösei,
A szabadságot, amit ők kivívtak,
Nektek kell békében megőrzeni!

Nem sápadt kincs ez, melyet élre verve
Szennyeskezü is megvéd zár alatt:
Piros erőnk a szabadság, a renyhe
Karokbul elszáll, helyet láncnak ad.
Ki bölcsőben a kígyót összetépte:
Hős Herkulest lenyügzi egy fonál;
Kardot, vagy béke fegyverét e kézbe,
S nem öl rozsdával a tétlen halál!

Harc edzi a hőst és dönt egy csapással,
De munka-tűz acéloz jellemet;
Ki bék' időn ég lelkes lángolással,
A századoknak csak az épitett.
Föl ifjuság, mint riadóra, bátran,
Nem harcmezőn, de béke mezején!
A békét nyerjük most meg s a csatákban
Ránk fog ragyogni diadalmi fény!

Hazám fia, birkózd le Spárta ifját
A palaestrán s Rómát a forumon,
S így szól a hon: "Ha ellenségek vívják
Bástyáimat, magam lerontatom!
Mert bástyák gyermekim! ifju nem ismer
Szalmatüzet, nem gyöngeséget agg;
Féltő szerelmöknek babér nem is kell,
Az önfeláldozás babérja csak!"

Nézzetek vissza az élőképekre:
Uj kort nyitottak ők e téreken!
Ajkon szabad szó, agyban szabad eszme,
S keblekben a szabad honszerelem.
Igy vívtak ők ki halhatatlanságot,
Nagy szellemöknek békés diadalt,
Ez győz előbb, mint kardjok harcba vágott,
Hogy megboszulja a bántott magyart.

Tekintsetek szét, mennyi ellensége
Szabadságnak, magyarnak egyaránt!
Üszköt dob a vakság a nap helyébe,
S a zsarnok tespedés örvénybe ránt.
A korszellem vasszárnyát meglegyintve,
Előre int, e nagy csatára föl!
Föl ifjuság, méltán elődeinkre,
Elsők legyünk, vagy szárnya elsöpör!

A szerző további versei itt olvashatóak.