Jelenés.

Ledobtad ruhádat s megtorpant a folyó,
megállt a vándor is, fent a magas égen,
csend lett a parton, nem zizzent a bokor,
Csodáltam-e jelenést én is megigézve.

Karcsú tested a nap önfeledten cirógatta,
vízbe léptél s a hullámok is siettek eléd,
a lejtős föveny óvatosan talpad cirógatta,
s a szellő is suttogta, te magad vagy a fény.

Bentebb gázoltál s combod ölelték a habok,
csupasz öled felé egy sor hullám gördült,
nyalintani akarták domború sima homlokod,
s egy virgoncan lábad között megpördült.

Kalahári..

 Az égi kohó ontja melegét,sárga a táj,
meleg szél borzolja az árva akáciát,
keselyűk köröznek vizslatva a légben,
sakál vonyít éhesen a messzeségben.
Méhészborz kajtat,korog a gyomra,
pór pamacsok nyomában a homokban,
de megtorpan,áthatószagot érez,
a lombok alatt oroszlánok heverésznek.

Horpaszuk lapos,legyek abajgatják őket,
tizenegy éhes száj,vér leng a levegőben,
ölniük kell,a kalaháriban halál a tét,
a gyengéknek itt soha nemterem babér.

Pilleként tartom kezemben kezed,
virtuális ködön át fürkészem a szemed,
tenyeremben érzem pulzáló lényed,
csak nézem áhítattal sziporkázó fényed.
Hangok nélkül értem simító szavad,
rezonálnak bennem,mint hárfán a hang.

Szem nélkül látom kívánatos tested,
a kezem ki nyúl, a messzeségbe érted,
oldja a mátrixon egy szál ruhád pántját,
ajkad érzékien megnyalod,vártál már rám.
Definiált számsorként lehull a selyem,
s beleremeg a mátrix,megfogod a kezem.

Tigris.

A dzsungel néma,érzik jöttödet,
Aki most meglát,annak vége lesz.
A halál nesztelen, suhanva közelít,
Egy életnek a sorsa beteljesedik.

Most zizzen a sás és csobban a víz,
Már túl késő,eltört egy gerinc.
Iszonyú fogak mélyednek a testbe,
De a szerencsések ijedve szét rebbennek.

Csodás testeden táncot lejt a fény,
Ki alkotta-e remekbe szabott lényt?
A halált osztó karmok tokjukban pihennek.
Csíkos bundád vértől pettyezett lett.

Arasznyi pengék szaggatják a prédát,
Rattambor ura,fogyassza a jussát.

Barát.

 A barátom vagy,egyszerű szó csupán,
de belegondoltál mélyebben egyáltalán?
Mindent jelenthet,és súrolhatja a felszínt,
barátból olykor lehet nyolc is vagy tíz.

Ha verőfényes az idő,és bárányfelhők úsznak,
sütkéreznek körötted,és jókat hancúroznak.
Ám ha gond van s leszakad az ég,
körbenézel,jó ha egy is maradt még!

Na az a barát,azt becsüld meg jól,
ki nem kérdez semmit,segíts nem szól.
Kivel szavak nélkül is értitek egymást,
ez a kapcsolat,kiállja az időpróbáját.

Sikoly és suttogás.

Hallod hangomat, susog mint ezüst eső,
nézed arcomat, elgyötört szenvedő.
Rád gondolok, minden vérző hajnalon,
tested feltűnik s szemem lehunyom,
ébren vagyok és érzem lényedet,
ez fájón szép s én most is remegek.

Indaként a két karom lágyan ölel,
nyújtod ajkad, csókod vegyem el.
Szemem kitágul, mohón issza arcodat,
retinámra égett, akár egy lenyomat,
kimerevedett az idő, de mi ölelkezünk,
egymás testén fent, súlytalan repülünk.

Megkörnyékezve!

Pucér lélekkel csak lebegtem
sebezhető voltam nagyon,
fogékony lettem mindenre,
mindenre azon a hajnalon.
A gonoszság fejedelme Ő,
Ő kísértett engem megint,
kihasználta gyengeségem,
mert Ő ismerte nézeteim.

Hallottam mázas gondolatait,
mi állítom, tán' simogatott,
balzsamos hangon szólt,:
miért tűröd te a robotot,
hisz Istened és annak fia,
tiltanak téged s az embereket,
állj be az én légiómba és
nálam mindent megtehetsz.

Mert mi is a jó s mi a rossz,
ezek csak emberi fogalmak,
majd' feledtem, rád érvényesek,
hisz Uradnak tettél fogadalmat.