Kosztolányi Dezső:

Kék virágok közt

Hogy búsan a vonatra szálltam,
lenn volt az éji szürkület,
és a sötét mezőkre nézve,
szóltam: "Mi rossz tenélküled."

Nappal van... A vasút a rétet
ujjongó kedvvel futja át,
friss illat árad messze-messze,
körül virágzó tarkaság.

A szélbe kék virágok ingnak,
s én tőlük félve kérdezem:
"Kék lányszemek, kéklő virágok,
felkelt-e már hű kedvesem?"

A kék virágok integetnek:
"Most kel fel épp hű kedvesed,
rád gondol és a szíve úgy fáj,
szemei könnytől nedvesek!"

Egyedi István

Tavasz
Itt a Tavasz! Eljött hozzánk!
A sötétséget elnyomja az örök napsugár.
Fényes kiskirály, ki beragyogja szívünk,
Békésen kacag, arcunkra mosolyt aggaszt,
Fázós napjainkból, melegséget áraszt.

Itt a Tavasz! Életre fakad!
Szépsége beborítja az ős Természetet.
Gyönyörű növények, bimbójukat nyitván,
Virágainkkal, a tájat szépen beborítják,
Sivár tájaink, zölddé varázsolván.

Itt a Tavasz! Káprázatos évszak!
Menyecskék szépsége a legények éltetője.

Jurisin (Szőke) Margit

A tavasszal érkeztél
Boldogság

Végre beköszöntött a tavasz,
rügybe borultak a fák.
A jácintok is nyílnak már,
illatukat enyhe szellő fújja rám.
Harmatos reggel van,
feketerigó ül a fán.
Füttyszóval párját hívogatja,
fürgén érkezik a mátkája.
Jöttödre várok, kedvesem,
mint a fütyörésző madárpár.
Már látom arcodat,
ölelésre tárt karjaidat.
A két szempár mosolyog,
teljes a boldogság.
Szívünk az örömtől
hevesen kalapál.
A tavasszal érkeztél hozzám,
elhoztad a tavasz dalát,
összes virágát és mámorát.

Anyám keze---

Rádölt a határra a mély csönd

Mintha mindig egyedül lett volna

Magában, csendben hallgatott

Valaha értünk kelt és nyugodott

Benne látom mindig anyámat

Karja, mint egy száraz faág

Évektől hasadt öreg és fáradt

Drága két kéz, sokat dolgozott

Lágyan simogatott vele—mindig

Menedék volt anyám két keze

De jó, hogy még itt lehetek veled

Még foghatom a kezed---

Kényszer adta boldogságot

Megélünk még minden napot

Bár némaságod sutba veted

Isten vigyázza –létedet--

--hj--