FELHŐK VONULÁSA

Fejér Gizella

Röpke felhők szállnak az égen

Árnyékot vetnek a mélyben

A kispatak halkan dúdorász

Tücsök hangosan muzsikál

Mindenki húzza a nótáját

Madárdal lepi be a tájat

A medve is dörmögve rázendit

Bocsait is táncra perditti

Dördűl az ég eső csordúl

Rá zendit ő is a nótáját húzza

Hangos az erdő a vizcseppek zajától

Megered a patak ,már tovább nem birja

Nagy zajjal halad a kanyarban

Csobban a béka nagy örömére

Felfújt pofájával kürtöli végre

Itt az idő a kedvem is nagy

Az én életem a patak

A rigó is füttyent ,jajj nékem !

 A VÉGTELEN

A végtelen melyet a szem nem jár körűl ,

A láb mely oly szaporán nem ér utól ,

A sorok melyet néked küldök ,

Elindulnak a végtelenben ,hadd tudja meg a világ ,

Milyen fájdalom zúdúlt egykor énrám ,

A szivemet gyötörte a bánat ,ki mossa le azt?

Te az aki feladtad ,az életedből kitörűltél ,

Mit is kivánhatnék néked ,

Kebleden melengesd a fájó szivem ,

Melengesd míg megtörik a jég ,

Érezd közeledni a tavasz melegét ,

A tavasz mely kétkezével szorossan átölel ,

A  párnái közt az ágyában melenget ,

Ott jössz rá mi is az az öröm ,mely belülről fakad ,

Ekkor jössz rá mi is a tavasz ,

Csokorban szedi néked a hóvirágot ,ibolyát ,

Te átnyujtod nékem a tavasz melegén ,

Itt megtörik a jég mely szivemet gyötörte ,

Hosszú az az út a végtelenben ,

A végtelen mely már nincs sehól ,

Magával ragadott ,eltűnt a végtelenben .

A LELKEK  LELKE

Midőn hajdanán ,valamikor ,valahól ,

Lakozott egy lélek ,a szeretet lelke ,

A tenger alatti bolygón cikázva ,

A húllámzó tenger habján keresztül lesve ,

A viztükrén az aranysárgás fényét meg csillantva

A Halász a hálójával a tenger mélyéről kiemelte ,

Szét szorta lelkét a tenger habjában ,

Hadd vigye a szél széltében –hosszában ,

Röpködő madarak szárnyára telepedve ,

Fészkében berakva ott melengette,

A szellők szárnyán tovább eresztette ,

Midőn hajdanán ,valamikor ,valahól ,

Volt egy tükör ki tudja hány darabra törve ,

Benne lekozott az összetört lelkek lelke ,

Sok parányi fényt magában rejtve ,

Mely oly drága és értékét vesztve ,

Megszűnik létezni mint a lelkek lelke ,

A szúnyadó fény az éjszakában ,

Ott hever az avaron egymagában .

A LÉLEK

Te látod a lelket ?

Mert a szem a lélek tükre

Mely gyulladni kezd,

Égni mint lángoló parázs,

Szikrázó fényével a lelkedre hat,

A te szemedfénye csillogva ragyog

Mint gyönygyszem a harmatos fűben,

Jó lélek vagy te !

Mint ahogyan azt mondani szokás,

Te vagy akár könnyeket ont,

Könnyeidből tenger fakad,

A tenger bolygoján egy ulyabb életre akadsz,

Milliónyi élet nyüzsög körülötted,

Pompázó szinek melyek ott teremtek,

A fehér mely oly vakkitó akár egy tűzokádó,

A vörös mely lángra gyúl

Elpusztit lelket ,hegyet ,vasbetont,

A többi meg oly szerény

Akár a lélekben zárt remény,

A lelked mely oly nagy kincs neked ,

Ne hagyd hogy behálózzon

Mert soha többé nem találod,

A lelked adod a semmiért,

A semmit kapod a lelkedért,

A lélek fájó mint a vérzőseb,

A kihalt lelkek megmentője,

Gyöngédsége eltemet,

Te aki küzködsz a lelkedért

Rabja vagy a más lelkéért,

Egy ház mely ablakát széttárod

A kinti párát magadban tárolod,

Magadban zárod egy életen.

                KŐ ,KAVICS ,HOMOK

Miért ? Miért? könnyeznek a kövek

Ha nincs aki letörölje,

Szemük sem csillog ,úgy mint régen ahogyan rád néznek,

Szivük sem dobban oly nagyot ha meglátnak téged ,

A szomorúság száll a levegőben

Hadd mossa el a tenger  a mély vizében,

Miért? könnyeznek a kövek ha nincs aki letörölje,

Arcukra száradva a homokban heverésznek ,

Domború hasukat az ég felé emelve ,

Ott sűtkéreznek a napfényt magukban szűrcsölve ,

A szél, vihar simogatja ,az idő koptatja

 A sebüket nincs aki begyógyitsa ,

Miért ?

A LÉLEK

Te látod a lelket ?

Mert a szem a lélek tükre

Mely gyulladni kezd,

Égni mint lángoló parázs,

Szikrázó fényével a lelkedre hat,

A te szemedfénye csillogva ragyog

Mint gyönygyszem a harmatos fűben,

Jó lélek vagy te !

Mint ahogyan azt mondani szokás,

Te vagy akár könnyeket ont,

Könnyeidből tenger fakad,

A tenger bolygoján egy ulyabb életre akadsz,

Milliónyi élet nyüzsög körülötted,

Pompázó szinek melyek ott teremtek,

A fehér mely oly vakkitó akár egy tűzokádó,

A vörös mely lángra gyúl

Elpusztit lelket ,hegyet ,vasbetont,

A többi meg oly szerény

Akár a lélekben zárt remény,

A lelked mely oly nagy kincs neked ,

Ne hagyd hogy behálózzon

Mert soha többé nem találod,

A lelked adod a semmiért,

A semmit kapod a lelkedért,

A lélek fájó mint a vérzőseb,

A kihalt lelkek megmentője,

Gyöngédsége eltemet,

Te aki küzködsz a lelkedért

Rabja vagy a más lelkéért,

Egy ház mely ablakát széttárod

A kinti párát magadban tárolod,

Magadban zárod egy életen

Az eltünt lelkek szomorú dalát kergeted.

NE  ONTS VÉRT

Ne onts vért,attól még hős leszel,

            Tudod-e miért ?

            Állits meg egy leomló sziklakövet

            A domb tetején,talán hős leszel,

            Tudod-e miért ?

            A szeretet még mindig benned él,

            Ne onts vért a szeretetért,

            Tudod-e miért?

            Inkább ültess élőkopjafát a sirod fölé,

            Tudod-e miért?

SZERETNÉK

Szeretnék rózsabokor lenni ,gyöngyharmatot inni 

Bimbót fakasztani ,szép nagyra nyilni ,

Szeretnék méhecske lenni ,a rózsádra szállni ,

Édes mézes csókjaimmal  ajkadat csókolni ,

Szeretnék zöld pázsint lenni ,

Tarka mezőt varázsolni ,napfényben tündökölni ,

Szeretnék fa lenni ,gyökeret ereszteni ,

Pompámban tündökölni ,virágban borúlni ,

Szellők szárnyán illatot ereszteni ,

Szeretném az édes gyümölcsöm a kosaradban rakni ,

Szeretnék madár dal lenni ,ablakodra szállni ,

A gyönyörű nótámmal ,a lelkedre hatni ,

Minden szomorú szivet megvigasztalni .