Egy anya, akit a gyerekei elüldöztek otthonról....

• Éjszakákon át gondolkodom, mivel érdemeltem ki, hogy 57 éves koromra hajléktalan maradtam, rehabilitációs ellátásból élek és nem láthatom a gyerekeimet és az unokámat. 
  1994. leszázalékoltak, a munkahelyem megszűnt, akkor váltam el a férjemtől is, így abból a kis segélyből neveltem fel és iskoláztattam ki a két gyerekemet. Magamtól mindent megvontam, nagyon sokat lefeküdtem éhen, csak hogy a két gyereknek legyen másnapra élelem.

1. Kevés emberben bízom meg és kevés embert tudok igazán szeretni.

De akit szeretek azt, teljes szívemből szeretem, akiben bízom, arra rábíznám az életemet

is. Nem vagyok biztos sok érzésemben, idő kell, hogy megszeressek valakit, ha megszeretem

nem tudom kitörölni az emlékeimből.

Sokszor megbántok másokat, engem is megbántanak, de az érzések múlandóak, gyakran

megváltoznak.

Nem szabad feladni az álmainkat és összeomlani, ha valaki csalódást okoz...

 Olyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni. Akinek minden perc ajándék melletted. Akinek jó vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy. Aki gondol rád, és aki törődik veled. Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy. Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged. Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap. Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted. Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz.

Leszólod a másikat , csak azért , mert más és másképp éli az életét mint te ?
Nincs jogod hozzá ,és nem vagy te isten , hogy ítélkezz , hogy mi a jó és mi a rossz .
Jól vigyázz ,mert lehet hogy akit te szurkálgatsz és bántasz , az az ember olyan dolgokat cipel a vállán , aminek te csak a töredéke alatt összerogynál .
Aki másba tudja csak a hibákat meglátni , annak valószínűleg önmagával van a legnagyobb baja , amit próbál másokra kivetíteni .

Szívedből szólj, s másoknak küldd el azt,
Vidíts, taníts, s ha kell te nyújts vigaszt,
Segítsd fel azt, ki előtted lent hever,
Ápold a lelkét, mert többet érdemel.

Ha megbántanak, - porold le lelkedet!
Ne őrizgesd a vélt sérelmeket.
Gyarlók vagyunk, s már túl érzékenyek.
(Szótüskék szúrják az érző lelkeket.)

Ha így teszel, lelked is felderül,
A békesség madara a válladra ül.
Szívedet boldog nyugalom járja át,
És ezt az érzést másoknak add tovább!!

 Mert kell egy szó ami vigasztal
Egy ölelés mi nyugtatgat
Kell egy mosoly mely biztatást ad
Hisz zord a világ és oly kevés
Aki veled érez és veled van !
Mosolyogj ha fáj az élet
Mosolyog bárhogy fáj
Mert ha sirni látnak téged
Oly kevés ki szánna tán !

"Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:
- Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?
Az apja haragra gerjed:
- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.
Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba...

 Holdfényes este láttalak meg téged
Ahogy jöttél felém a szivem már égett
Szemed mint tündöklö kék ég, úgy ragyogot rám
Tudtam hogy eggyütt boldogság vár ránk
Nem szóltunk semmit halgattunk némán
Megfogtam kezed ,és ugy mentünk tovább
Megannyi csillag ragyogot reánk
S a hold mutatta utunkat tovább
A nagy tölgyfa aljánál meg pihentünk kicsit
Éreztem, itt a sorsunk megpecsételödik
Turbékoló galambok ültek fent a fán
S a füben mint megannyi szentjános bogár
Óvatosan átölelted vékony derekam
S mint a szél teszi simogattad arcomat
Tüzes volt az mint a forró láva
Izzot a holfényes éjszakába
Lágyszellö borzolta hajamat
S fülembe sugtad ,add meg magadat
Zakatolt a szivem mikor ajkához értem
Olyan édes volt az mint szamóca a réten
Mosolygott a hold ránk mikor össze bujtunk
Eggyé lettünk mi már ez lett a sorsunk..

Aranyosi Ervin: A farkas és a fehér rózsa (részlet)

Honnan került oda? Senki nem tudhatta!
Ám egyszer csak ott volt, lám, az Istenadta.
Egy gyönyörű rózsa, tisztán, hófehéren,
a tisztás közepén, pázsit-puha réten.
Egy gyönyörű virág, semmiből teremve.
A farkas volt az, ki rögtön észrevette,
s gondolta: – Milyen szép, óh, mennyire kecses,
csodálatos példány, szinte tökéletes.

 S jött a többi állat, ők is felfedezték...

A folytatást az alábbi linkre kattintva tudod elolvasni:

http://versek.aranyosiervin.com/gyerekvers-verses-mese/aranyosi-ervin-a-farkas-es-a-feher-rozsa

IDŐ MÚLTÁN-Jorge Luis Borges.pps