Áprily Lajos: Mennék eléd

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.

Vas Albert

Tavaszi séta

Meghódolok egy délutánra ma,
Szabadba vágyó nyughatatlan lélek.
Kedvedért egy röpke pillanatra,
A régi erdők bájkörébe lépek.

Elvetem ma ezt a szürke páncélt:
Közömböst, melyet bánatom rakott,
Ma lenge-leplű szellemöltözetben
Megyek dalolni régi csillagot.

Nézd, ott fent már bársony-zöld a rét,
Ezüstös csermely boldogan nevet,
A nap tüzes sugárral hinti be,
A bárányfelhős, türkizkék eget.

Fuvallat támad, langyos, kellemes,
A barka-por arany felhőt havaz,
Tölgy-templomok orgonája zeng:
Ott áldozatra lobbant a tavasz.

Kulcsár Tamás: Tavaszköszöntő...

Ledobja téli köpenyét a táj,
ébred, élénk színekre vált.
Nyílik már a tőzike, sáfrány,
énekel a cinke, sármány,
pattan a rügy, zöldül az ág,
tavaszi hajnal virrad rád.

Cseresznyéskert bókol,
hófehér óriás csokor.
ibolyakék tenger,
mily színes ez a reggel,
melegszik az idő,
éled, kél az erdő.

Virágillat, szerelem,
nem hiába szeretem,
Tavasz, te vagy a legszebb,
a legkedvesebb nekem.

forrás: rozsakert.bloglap.hu

Vozárik Lajos: Téli ház
 
-egy könnycsepp utóélete-
 
Vidéken jártadban láthatsz
magányos, ódon házat,
melynek hó-kucsmás tetejét
míves csatorna szegi még.
 
Néhol az eresz már ereszt,
itt rajta a hosszú tél
kövér jégcsapot növeszt.
Tavasz jöttére kíváncsi
csepp fürgén indul útra.
 
Ám egy hideg fuvallattól
minden visszafagy újra,
s téli álmom álmodom még
én a ház, és velem a jég.

forrás: rozsakert.bloglap.hu

Heinrich Heine
Szívemben mindig lesz egy hely ...

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

A naplemente is olyankor a legszebb, ha szabálytalan felhők borítják az eget, mert csak így mutatkozhat meg az a sok szín, amelyből az álmok és a versek születnek.

Paulo Coelho