Szépséges---

A mindenség polcát festem zöldre.
Arcod szép hitét rakom, a tetejére
Sarokban ott a Sehol sincs csöndje.
Valami kísért szemed fényével örökre,

Te vagy nekem a legszebb bánat

Nevet a szemed, ha látlak

Szép vagy jó és kedves,-----

Te vagy az élő hittan, az isten ---

Pap nélkül is itt van,

De most már, ha mindegy volna

Adj csókot a sok jóra-----

--hj—05.09.2023

.

Életem tavaszán a szívem rügyet bont,
s a szívemnek már a tiszta fény ad otthont.
A szívemben virágzik az isteni szerencse,
mellyel az életem Isten átszőtte.
A múzsa a mély álmot csókjával megtörte,
belépve ezzel az időtlen időkbe...

Most itt vagyunk együtt a kezdetek kezdetén,
Kézen fogva egymást a világ közepén.
Lelkünk összeforrt, most olyan, mint az elején.
Mert újra mi lettünk, s nemcsak te meg én.

Életem tavaszán a szívem virágzik.

Szelíd csend van, körülölel,
fényt szitál a várakozás,
percei mind drágakövek,
lobban az első gyertyaláng.
Adventi csendben megérint
belül a szív boldogsága,
ébredő hit még felényi,
felizzik a remény lángja.
Bársonyos éjben szent öröm,
lobog a három gyertyaláng,
növekvő fényük tündököl,
nyitja a lélek kapuját.
Áldást hint a négy gyertyaláng,
szeretet-bölcsőn új kezdet,
adventi csendben halk fohász
köszönt Isteni Gyermeket.

László Bernadett

Őszi kép

Didereg a levél, búsan zörög,

egy süni bújik elő, kissé nyöszörög,

kis lábai között almát görget,

jó lesz majd, ha a tél itt csörtet.

Erdő-mező mind átöltözött,

ruhájuk most kicsit megkopott,

szürke ködben a madarak sem vonulnak,

az erdőlakók odújukba bújtak,

az élet elcsendesedett,

eső is csak csendben csepergett,

a néma tél küldött üdvözletet.

Tóth Sarolta Linda -mamao1.

A temetők csendje

A halottak ünnepe

A holtak álmát nem zavarják
a bomló test emlékei,
a sírhalmokat beragyogják
a gyertyák, mécsek fényei.
Imák zenéje zsong a csendben,
angyalok tánca ritmusra,
a csillagok mosolya fénylik,
a Hold áldást hint a sírokra.
Élők és halott szeretők lelke találkozik,
könnyes szemmel ölelik egymást,
fájó szívében zokogva
emlékezik az élő holt társára,
a lélek nem fáj, nincsenek emlékei.

lépj be!

    Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."
    A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek.

Színes levelek szállnak a szélben,
Kutyámmal a ködben baktatunk szépen.
Néznénk a messzibe, de semmit nem látunk.
Lábunk alatt avar zörög, megállunk.

A távolban harkály üti a vén diófát,
Vallatja annak korhadó világát.
A magasban vadludak kórusa szól.
Egy mókus az ágon valamit majszol.

Ősz van, valami megint véget ért.
Meghal most minden kicsit az életért,
Hogy tavasszal majd feltámadjon újra,
És elszálljon mindenki bánata és búja.

Csak az enyém, az maradhat bennem.

Csele Beatrix         Őszi érzés

Sápadt volt a reggel, komor
és nem hozott egyebet,
mint magába ölelt
didergő szerelmet.
Halk volt a város, néma
és szinte rettegett.
Féltek már most
az anyukról elhulló levelek.
A szürke pára burokban
fonta körbe színekbe öltözött világom.
E monoton fényekbe tündöklő önmagam
így nem találom.
Pedig úgy ölelte az ősz
a még itt maradt kacajtól ittas
nyári hajnalt álmosan.
Egymásba kapaszkodva,
mint akik szégyentől,
bortól megrészegülten, másnaposan
csak tébolyognak
a szédült panelek között.

Gáll Júlia

Őszi vers

Futómuskátlimat ringatja a szél,

zöldjét nem veszíti, virágja is szép,

apró bimbók türelmesen várnak,

napsugár mosolyára virágba borulnak.

Az almafa büszkén tartja a lombját,

szilvafánk siratja kopaszodó ágát.

Az eper sem akarja tudomásul venni,

itt az ősz, illik most avar alá bújni.

Feketerigó már nem őrzi a fészket,

önfeledten ugrálva szeli át a kertet,

erőt gyűjt a nagy útra, Itáliába repül,

visszajön, ha a rét ismét virágba terül.

Az ősz fénye tör utat a fákon.
A zöld levéltengert sárgítva
lassacskán hódít teret a tájon.
De a Nap még erejét mutatja.

Érezni, hogy az éjszaka már kissé hűvösödik.
Ám a Nap melege egyelőre ellensúlyozza.
A Nap kedves melege az ősz hűvösével küszködik,
majd e harcban megfáradva helyét az ősznek átadja.

Forrás: www.poet.hu magyar versek